úgy a jövedelmezőséget, mint a termésbiztonságot alapvetően az öntözhetőség határozza meg.
Lehetnek jó fajták, bőséges növényvédőszer- és műtrágyakínálat, ha a növényeink vízhiányban szenvednek – márpedig a mi arid jelegű éghajlatunkon ha nem öntözünk, ennek nagy az esélye –, elmaradnak a várt eredmények.
A jövedelmezőséget és a termésbiztonságot alapvetően az öntözhetőség határozza meg – fotó: Pixabay
Az évente természetes csapadék formában lehulló 500-600 mm vízmennyiség a legtöbb zöldségfaj vízigényét megközelítőleg fedezné, ha a csapadék kedvezőbb elosztású lenne, és nagyobb hányada a tenyészidőszakban hullana le. Sajnos a legmelegebb nyári hónapokban, amikor a legtöbb vízre lenne szüksége a zöldségféléknek, akkor legnagyobb a szárazság. Márpedig ez a tény megkerülhetetlenné teszi a mesterséges vízutánpótlást.
A klímakutatások során egyre inkább igazolódni látszik, hogy a hőmérséklettel és a besugárzással nem fog arányosan növekedni a csapadék mennyisége, különösen nem a vegetációs időszakban, ezért
az eddiginél súlyosabb és fokozódó szárazsággal, légköri aszállyal kell számolni!
Mitől függ a növény vízigénye?
A vízigényt alapvetően a növényfaj, illetve kisebb mértékben a fajta határozza meg, amit a termesztési eljárások (technológiák) is módosítanak. Nem azonos a vízigény az egyes fejlődési (fenológiai) fázisokban sem, de Liebig minimumtörvényének szélesebb körű értelmezéséből az is következik, hogy a többi környezeti tényező is befolyásolja a növény vízfelhasználását (hőmérséklet, fényviszonyok stb.). Ebből adódóan pontos választ arra vonatkozóan mondani, hogy mikor, hol és mennyit kell öntözni, nehéz.
A vízigényt alapvetően a növényfaj, illetve kisebb mértékben a fajta határozza meg – fotó: Shutterstock
Fajok és fajták vízigénye
A nálunk termesztett közel 50 zöldségfaj és több száz fajta vízigénye, illetve öntözése nagyon eltérő. Egyes fajoknak, mint például az étkezési paprikának vagy a padlizsánnak a termesztése öntözés nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medencében, ezzel szemben csapadékos években egyes fajok (pl. borsó, néhány salátaféle) megtermeszthetők, bár a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban szükséges ezeknél is a természetes csapadék pótlása.
Egy-egy zöldségfajon belül is jelentős különbség lehet az öntözés szükségessége és a vízigény vonatkozásában. Így a korai fajták (pl. korai káposztafélék, rövid tenyészidejű sárgarépa, tavaszi saláta stb.) részben rövid tenyészidőből, valamint a tavaszi hűvösebb és csapadékosabb időjárásból adódóan nem vagy csak kevés öntözést igényelnek, szemben a nyáron termesztett, kései betakarítású, hosszú tenyészidejű fajtákkal, amelyek csak rendszeres vízutánpótlás mellett termeszthetők (tárolási és ipari káposztafélék, gyökérzöldségek stb.). Fajta példánál maradva, gyenge eredménnyel a fűszerpaprika is termeszthető öntözés nélkül, szemben az étkezési fajtákkal (pl. TV paprika), amelyek még csapadékos évjárat esetén is öntözés nélkül pusztulásra vannak ítélve.
Termesztéstechnológia és vízigény
A termesztéstechnológiáktól függően is módosul a vízigény. A helyrevetett növények – tekintettel arra, hogy mélyre nyúló és erősebb gyökérzetet fejlesztenek – jobban hasznosítják a talaj vízkészletét, szemben a palántázottakkal, amelyek megszaggatott gyökérzete a talaj felső sekélyebb részén, „bojtos jelleggel” helyezkedik el (pl. fejes saláta, fejes káposzta, uborka stb.).
Napjainkban növényvédelmi okokból kifolyólag egyre többen választják az oltott palántákat (dinnye, paprika, paradicsom), amelyek – tekintettel arra, hogy az alanyok igen intenzív és agresszív gyökérzetet fejlesztenek – nemcsak a talaj tápanyag-, de a talaj vízkészletét is jobban hasznosítják. Talajtakarási technológiával csökkenthető a talajpárologtatás és az ebből adódó vízveszteség, egyes becslések szerint talajtakaró anyagoktól és a takarás módjától függően akár 20-30%-kal is több víz takarítható meg (1. és 2. kép).
Fóliával és természetes anyaggal, szalmával takart talajfelület. Talajtakarással akár 20-30%-kal csökkenthető a vízfelhasználás – A szerző felvétele
Fenológiai fázisok és vízigény
A gyakran megfogalmazott vízigény (zöldségfaj mm/év) csak részben tükrözi a növény vízfelhasználását, arra vonatkozóan nem ad információt, hogy a növény az egyes fejlődési szakaszaiban mennyi vizet igényel.
A növény fejlődésében vannak olyan időszakok (fenológiai fázisok), amikor különösen érzékeny a vízhiányra, azt is mondhatnánk, hogy a termesztés sikere szempontjából léteznek kritikus fejlődési szakaszok, amikor döntő a megfelelő vízellátás. Néhány példát említve ilyennek számítanak:
• a brokkoli és a karfiol a rózsaképzés idején igényel sok vizet,
• fejes káposztánál a fejesedéstől a betakarítás előtti 2-4 hétig fontos az egyenletes vízellátás, a később adott nagy mennyiségű öntözővíz a tárolhatóságot rontja, a fejrepedést elősegíti,
• babnál és borsónál a virágzás és a hüvelyképzés kezdete számít kritikus szakasznak,
• hagymánál a hagymafejek növekedésének időszaka,
• paprikánál, padlizsánnál és paradicsomnál a virágzás és a terméskötődés után szükséges sok víz, ugyanakkor a virágzás és kötődés előtt adott nagy mennyiségű víz (túlöntözés) virág- és terméselrúgást eredményezhet,
• csemegekukoricánál a szemképződés időszaka kritikus vízellátás szempontjából, illetve
• a görög- és sárgadinnyénél a virágzás és a termésképzés kezdete.
Mennyi vizet igényelnek a zöldségfélék, mennyi vizet juttassunk ki egy-egy alkalommal?
A vízigény jellemzésére gyakran használt érték az evapotranszspirációs együttható* (ET), jól mutatja az egyes zöldségfélék közötti jelentős különbséget (1. táblázat – Ombódi, 2007 nyomán), ilyen vonatkozásban négyszeres különbség is mérhető!
Eltérő tenyészidejű zöldségnövények átlagos vízigénye
|
*Evapotranszspirációs együttható (ET), a kétféle vízmennyiség, a növény által párologtatott és a talaj felületéről elpárolgó vízmennyiség összege.
Más mérőszámokat is szokás használni a vízigény jellemzésére, például transzspirációs együttható, vízfogyasztási együttható. A transzspirációs együttható** a növény pillanatnyi, adott időben mért vízfogyasztására utal. A fiatalabb növényeknek jobb a vízhasznosítása (pl. fiatal paprikanövény 150-200) szemben idősebb korban, amikor már nagy a „vízpazarlás” (500-600), de kedvezőtlen termesztési körülmények között ez az érték elérheti a 600-800-t is. (**Transzspirációs együttható: egységnyi szárazanyag előállítására felhasznált vízmennyiség.
**Vízfogyasztási együttható: egységnyi termés előállítására használt vízmennyiség.)
Az öntözővíz mennyiségére vonatkozóan általánosan használt mértékegység a „mm”. Jelentése: egységnyi területre kijuttatott öntözővíz-mennyiség milyen magasságban lepi el a területet. 1 liter vizet, ha 1m2-t öntünk ki, azzal 1 mm vízszintmagasságot érünk el. Általánosan elfogadott érték, hogy 1-2 mm, azaz 1-2 liter/m2 víz ~1-2 cm mélységben áztatja át a talajt.
Az egy-egy alkalommal kijuttatandó vízmennyiséget alapvetően az öntözés célja határozza meg – fotó: Pixabay
Az egy-egy alkalommal kijuttatandó vízmennyiséget alapvetően az öntözés célja határozza meg. Ilyen vonatkozásban beszélünk:
• kelesztő öntözésről,
• beiszapoló öntözésről,
• vízpótló öntözésről,
• párásító öntözésről,
• frissítő öntözésről,
• trágyázó öntözésről vagy tápoldatozásról, ritkábban,
• átmosató öntözésről,
• fagyvédelmi öntözésről és
• tartalékoló öntözésről.
A kelesztő öntözés célja az elvetett magok számára a csírázáshoz szükséges nedves talaj biztosítása. Tekintettel arra, hogy a zöldségfélék vetési mélysége sekély, a talajtípustól és a vetőmag nagyságától függően 1,5-6 cm, a nedvesítés kisebb öntözési normával, azaz 4-6 mm-es vízadaggal megvalósítható.
A beiszapoló öntözés a palántáknak közvetlen az ültetés utáni beöntözésére vonatkozik. Célja a palánták gyökere környékéről a levegő kiszorítása, azaz a fiatal növények gyökerének beiszapolása a jobb eredés érdekében. Az ültetés mélységéből adódóan mennyisége hasonló vagy kicsivel több, mint a kelesztő öntözésé (5-8-10 mm).
A vízpótló öntözéssel biztosítjuk a tenyészidőben a növényeink vízigényét. A korábban ismertetett okok miatt a talaj típusától, a növény vízigényétől függően jelentősen változó, de mindenesetre egy nagyobb vízadag, 15-20 mm-től egészen 40-50 mm is lehet. Lényegében hasonló célból adjuk, és azonos adagot jelent a trágyázó (tápoldatozó) öntözés is, azzal a különbséggel, hogy nem tiszta vizet, hanem oldott műtrágyákat (tápoldatot) juttatunk ki. Vízpótló öntözések alkalmával arra törekedjünk, hogy a talaj a gyökerek mélységéig átnedvesedjen. De!
A zöldségfélék gyökeresedési mélysége nagyon eltérő, ebből adódóan különbözőek az öntözési adagok (öntözési normák) is. A hagyma, a karalábé, a hónapos retek, a spenót, a palántázott fejes saláta egészen sekélyen gyökeresedik, szemben a görögdinnyével vagy a sárgarépával, amelyek gyökérzete 50 cm-re is lehatol. Ennek megfelelően az öntözési norma meglehetősen tág határok között, növényenként 15-50 mm között változik.
A párásító öntözéseknél alkalmazott vízmennyiség nagyon csekély, mindössze 1-2 mm, amit általában nem a növényre, növényvédelmi okok miatt inkább a talajra célszerű juttatni. Főleg nyáron, nagy meleg és alacsony páratartalom idején alkalmazzuk, sajnos a gyakori légköri aszály miatt egyre gyakrabban.
A frissítő öntözés is csupán 1-2 mm-es vízadaggal történik, de ezt a növényre juttatjuk. Alkalmazása a déli, kora délutáni órákban esedékes, ha kókadnak a növények. Veszélyes, mert a felmelegedett levélzet a hideg víztől perzselődhet, továbbá a gombás és baktériumos fertőződések megjelenését is elősegíti.
Az átmosató öntözést elsősorban a hajtatásban olyan esetben végezzük, ha a gyökerek által átszőtt talajrétegben káros anyag vagy nem kívánt mértékű műtrágya-halmozódás van. Meglehetősen nagy vízmennyiség kerül ilyenkor kijuttatásra (80-120 mm), jelentősége a talaj nélküli termesztésre való átállás miatt nagymértékben csökkent.
Fagyvédő öntözés, mint a gyümölcstermesztésben is az áprilisi és májusi kisebb fagyok kivédésére alkalmas. Kis vízadagról, finom eloszlású, permetező öntözésről van szó, amelynek időtartama a fagy mértékétől, időtartamától is függ.
Tartalékoló öntözés viszonylag ritkán alkalmazott eljárás, abban az esetben szokták, főként nagyüzemek végezni, ha a rendelkezésre álló öntözéskapacitás nem képes a kritikus időben a növények vízigényét ellátni, ilyen esetben előre feltöltik a talajt vízzel. Öntözési norma: 30-50 mm.
A növény jelzi a vízellátottságot, amihez nem kell nagy gyakorlattal rendelkező szem, hogy felismerjük. Ha a hajtásvégek sötétebbek, mint a középtáji levelek, akkor szomjazik a növény, ha sokkal világosabbak, akkor túlöntöztünk.
Túlöntözés jellegzetes tünete paprikán, a vashiányra utaló hajtásvég-kivilágosodás – A szerző felvétele
A hervadás (alsó leveleken) már súlyos hiányra utal, amit nem szabad megvárni. A hervadáson kívül vannak fajokra jellemző súlyos tünetek, például kényszerérés, amelyek már nagyfokú vízhiányra utalnak.
Vízhiány következtében kényszerérett fűszerpaprika-termés – A szerző felvétele
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)