A Natura Climate Change c. folyóiratban megjelent cikk szerint a lepkék élőhelyei áltagban 145, a madaraké 212 km-rel tolódtak el északi irányban. A kutatások során több ezer élőhelyen vizsgálták 1990-tól 2008-ig terjedő időszakban a CTI (közösségi mérsékleti értékek) és a STI (fajhőmérsékleti indexek) alakulását. Az élőhelyek északi irányban történő eltolódása – a megtett nagy távolságok ellenére – nem volt elég gyors, azaz a klíma-felmelegedésre való reagálás – az elvándorolás üteme – általában lépéshátrányban volt. Természetesen az egyes lepkefajok reagálásában nagy eltérések mutatkoztak. Így pl. a mocsári szénalepke képtelen volt a klímaváltozásra kellően reagálni, ellentétben a kardfarkú lepkével. A madarak klíma-felmelegedésre reagáló elvándorlási mobilitása a lepkéket túlszárnyalta. De mind a lepkék, mind a madarak élőhelyeinek északi irányban való eltolódása számos problémával járt. Ez főleg arra vezethető vissza, hogy az elvándorolt állatfajok olyan táplálékra vannak utalva, mely jobbára csak az eredeti élőhelyeiken található meg, az  új helyeiken viszont már hiányozhat.  A klímaváltozás öko-rendszerekre való kihatásait ezért is csak az életközösségek összetettségében lehet vizsgálni, melyekben a táplálékláncok szerepére is figyelemmel kell lenni.

www.ufz.de/index

A lepkék mint környezeti indikátorok

A lepkék környezetvédelmi problémák fellépésére rendkívül érzékenyen reagálnak, ezért „érzékeny indikátor”-nak számítanak. Szerepük környezet- és természetvédelmi szempontból igen fontos, a biodiverzitás szerves részét képezve. Az EU-ban az EU-FFH irányvonalak szellemében 29 veszélyeztetett lepkefajra kiterjedő vizsgálatot végeztek, különös tekintettel a legelők és erdők nyújtotta élőhelyek veszélyeztetésére. A nagyfoltú hangyaboglárka állománya egész Európában visszaszorulóban van, fennmaradásukra csak extenzív legeltetés mellett van remény. Hasonlóiképpen a lápi tarkalepke is erősen veszélyeztetett, főleg a sík területeken, ahol a túllegeltetés vagy kaszálás jelenti számukra a fő veszélyt. Bizonyos lepkefajok kihalással való fenyegetése természetes környezetünk súlyos vesztesége lenne. Ennek megállításában a szakszerű legelőgazdálkodásnak fontos szerepet kell tulajdonítani.

www.ufz.de/index

Csávázószerek felelősek-e a méhpusztulásért?

A méhek mezőgazdaságban kifejtett hatásai mindenki előtt ismertek. Egyedül Ausztriában a beporzási tevékenységük értékét 321 millió euróra becsülik (a világon ez a haszon 100 milliárd euróra tehető). A haszonnövények 80 %-a állatok – főleg – méhek beporzásától függ, ezzel pedig a méhek a haszonállatok rangsorában az előkelő 3. helyet foglalják el. Ilyen értékek láttán érthető az osztrákok aggódása, akik a méhcsaládok fenntartása érdekében a legkisebb veszélyforrás láttán (vagy megsejtése eseten) is megkondítják a vészharangot. Miként hajlamosak voltak a gazdák a méhpusztulásért a csávázást felelőssé tenni. 2011-ben végzett vizsgálatok szerint viszont a vetőmagvak inszekticides csávázása a méhpusztulásért csupán  0,4 % alatti részaránnyal volt felelős. Egyértelmű tehát, hogy a csávázástól nem kell annyira tartani, annál is inkább, mivel számos országban (pl. Németországban) az amerikai kukoricabogár ellen a kukorica vetőmagot nem is csávázzák. Dániában nincs is kukoricatermesztés, s különben sem alkalmaznak a vetőmagvak kezelésére csávázást, mégis ott is jelentősek a méhpusztulások. Egyértelmű tehát, hogy a méhpusztulásban az okait nem a csávázásban kell keresni.

www.topagrar.at/ackerbau