„Időjárási okok és az emberi tevékenység körülbelül fele-fele arányban lehet felelős a Homokhátság szárazodásáért, így a megoldás keresésénél azt is számba kell venni, hogy milyen módon lehetne változtatni a jelenlegi víz- és területhasználaton" – jelentette ki az index.hu-nak Kajner Péter. A WWF Magyarország Élő folyók programjának szakértőjét a Homokhátság elsivatagosodásáról kérdezték.
Célszerű lenne csökkenteni a szántók arányát, és a megmaradó szántóterületeken az intenzív hasznosítás helyett inkább talajkímélő, talajregeneráló megoldásokat kellene alkalmazni – fotó: pixabay.com
Kevesebb a csapadék, mint amennyi el tudna párologni
Kajner Péter elmondta, hogy a domborzati adottságokból kell kiindulni: a Homokhátság a Duna és a Tisza között helyezkedik el, a folyóknál 50-70 méterrel magasabban, így a talajvízkészlethez csak a csapadékbeszivárgás formájában érkezhet utánpótlás.
A terület klimatikus vízmérlege negatív, ami annyit jelent, hogy kevesebb a csapadék, mint amennyi el tudna párologni.
Magyarországon a Nyírség mellett a Homokhátság talajvízkészletét veszélyeztetik leginkább a klímaváltozás káros hatásai
– fogalmazott Kajner Péter, majd hozzátette: ha a Homokhátság domborzatára gondolunk, a folyóknál magasabban elhelyezkedő, nyeregszerű alakzatot kell elképzelnünk.
A magasabban fekvő részek szárazabbak, az alacsonyabbaknál valamivel jobb a helyzet, de ott is pusztító a szárazság – hívta fel a figyelmet a WWF szakértője, utalva arra is , hogy a szárazodási folyamatnak történelmi gyökerei is vannak, de a 20. században, annak különösen a végén vált tragikussá a kérdés. A területen már az 1800-as évek második felében és az 1930-as években is megfigyeltek vízhiányos állapotokat, de a 20. század elején még csaknem hatszáz tó volt a térségben, amelyeknek a többsége mára eltűnt, drasztikusan csökkennek a felszíni vízkészletek. Az 1971–2000 közötti időszak átlagához képest nagymértékben csökkent a talajvíz szintje, a felszíntől számított 0-2 méteres korábbi mélységből a Homokhátság nagy részén 1-2 méterrel (a magasabban fekvő területeken 3-5 méterrel) lejjebb süllyedt.
A területen már az 1800-as évek második felében és az 1930-as években is megfigyeltek vízhiányos állapotokat – fotó: pixabay.com
Mi ennek az oka?
Kajner Péter a szárazodási folyamat okaival kapcsolatban elmondta:
"Az éghajlatváltozásra és az emberi tevékenységre is visszavezethető. Arról, hogy melyiknek mekkora a szerepe, vita van a különböző elemzések között. Pálfai Imre vezetésével az 1990-es években zajlott egy kutatás, ami arra jutott, hogy fele részben időjárási okok tehetők felelőssé, de az 1960-as évektől fokozódó rétegvíz-kitermelés is fokozta a vízhiányt. A talajvíz-kitermelést, a vízrendezést (például: belvízelvezetést) és a földhasználat változásait (például: az erdősítést) is az okok közé sorolták."
A WWF szakértője kiemelte: a szántók az év jelentős részében fedetlen, párolgó felületet jelentenek, „a vízigényes szántóföldi növények termesztése az ilyen száraz területeken nem észszerű. A homokfásítással, faültetvények telepítésével kapcsolatban a legújabb kutatások pedig azt mutatják, hogy az egyébként is csapadékhiányos területen ez nem feltétlenül jó irány, a szárazodást fokozza".
Kajner Péter utalt arra is, hogy a belvizek elvezetése az 1960-as évek végétől kiterjedt mértékben valósult meg, óriási belvízcsatorna-rendszereket létesítettek. Nem tett jóta területnek a szénhidrogén-kutatás, -kitermelés sem, „mint a szitát, úgy lyuggatták ki a vízzáró rétegeket, ami elősegítette, hogy a felszín közelében elhelyezkedő vizek lejjebb jussanak". Hasonlóan káros hatása van a szakértelem nélkül kialakított kutaknak is.
Időjárási okok és az emberi tevékenység körülbelül fele-fele arányban lehet felelős a Homokhátság szárazodásáért, így a megoldás keresésénél azt is számba kell venni, hogy milyen módon lehetne változtatni a jelenlegi víz- és területhasználaton
– összegzett a szakértő.
Mit lehet a megoldás?
Kajner Péter szerint az éghajlatváltozás globális folyamatára Magyarországnak csak minimális hatása van, ezért lenne fontos az adaptációról gondolkodni.
Jelenleg vízpótlást célzó műszaki tervezés zajlik a kormány kezdeményezésére. A 2016-ban indult folyamat és a korábbi kutatások ugyanakkor kiemelik, hogy nem egyszerűen a víz odavezetése jelentené a megoldást, hanem fontos a területhasználat megváltoztatása is. Önmagában a szivattyús vízpótlás nem megfelelő válasz a Homokhátság szárazodására, hanem komplex gazdasági, társadalmi beavatkozásra lenne szükség
– emelte ki a WWF szakértője.
A Homokhátság esetében hét vízpótlási területre bontva zajlik a tervezési folyamat, amely szerint a Homokhátságra a Dunából és a Tiszából, nap- és szélenergiával hajtott szivattyútelepekkel óriási mennyiségű vizet juttatnának el, valamint a jelenlegi csatornák szakaszolásával, tározókkal és természetes tómedrekben megpróbálnák visszatartani a vizet.
"A mostani állapot szerint három mintaterületen zajlott, illetve zajlik a tervezés, és az első mintaterület megvalósítására már kiírták a pályázatot. Óriási költségigényű projektekről van szó, amiknek az üzemeltetési költsége is jelentős lehet. Az előkészítő tanulmányok felmérték azt is, hogy mi lenne a helyes logikai sorrend a szárazodásra adott válaszok között. Az első lépés a víztakarékosság és a természeti adottságokhoz alkalmazkodó tájhasználat kialakítása lenne. Szárazodó területről van szó, egyre kisebb a vízkészlet, amire ma a kutak mélyítésével és újabbak fúrásával válaszolnak, egyre inkább ürül a talpunk alatti vízbank. Meg kell vizsgálni, hogy ebben a környezetben milyen mezőgazdasági, erdészeti és egyéb területhasználat az, ami hosszú távon fenntartható. Célszerű lenne csökkenteni a szántók arányát, és a megmaradó szántóterületeken az intenzív hasznosítás helyett inkább talajkímélő, talajregeneráló megoldásokat kellene alkalmazni"
– vélekedett Kajner Péter, hozzátéve:
„Ha a víz- és területhasználat módján nem változtatunk, akkor a szivattyúzással idevezetett többletvíz egyre üresebb víztartályba érkezne. A Homokhátság elmúlt évtizedekben kialakult vízhiánya 5-6 köbkilométerre tehető, ez körülbelül a Balaton víztérfogatának két és fél, háromszorosa. Hihetetlen mennyiségű vizet be tudna fogadni a talaj, de ahhoz, hogy tárolni is tudja, növelni kell a szervesanyag-tartalmat. Erre megfelelő megoldás lehet a talajtakarással működő mezőgazdasági kultúrák alkalmazása. A szárazodó klímát jobban elviselő kultúrák termesztését is vizsgálni kellene".
A belvizek elvezetése az 1960-as évek végétől kiterjedt mértékben valósult meg – fotó: pixabay.com
A szakértő szerint az őshonos erdős sztyepp élőhelyek, a gyepes, cserjés vegetáció lehetne hosszú távon fenntartható. Óriási lehetőségek vannak még a megfelelően tisztított szennyvizek és a csapadékvizek helyben tartásában is.
A megfelelő vízhasználat mellett víztakarékosságra, megfelelő tájhasználatra és a vizek lehető legnagyobb mértékű visszatartására van szükség. Igaz, hogy a magyar vízgazdálkodási rendszert a vizek gyors elvezetésére optimalizálták, de ma már a vízvisszatartásnak is egyre nagyobb a tere.
A vizek megtartásához azonban helyet kell biztosítani a tájban, és ez nagyrészt területhasználati kérdés, amihez megfelelő társadalmi, gazdasági hozzáállást, ösztönzőrendszert kell kialakítani – véli Kajner Péter.
