A diófélék fokozott fogyasztása összefüggésbe hozható számos krónikus betegség, például a szívbetegségek és a cukorbetegség kockázatának csökkenésével – de ez azt is jelenti, hogy azok, akik dióféléket esznek, hosszabb ideig élnek?
A diófélék egészségügyi előnyei
Klinikai vizsgálatok szerint a diófélék segítenek csökkenteni a koleszterinszintet, valamint javítják az artériák működését és a vércukorszintet.
A Harvard kutatói több mint 100 000, évtizedeken át követett embernél vizsgálták a diófogyasztás és a későbbi halálozás közötti összefüggést, és megállapították, hogy azok, akik mindennap ettek dióféléket, lényegesen tovább éltek. Azok közül, akik naponta fogyasztottak dióféléket, kevesebben haltak meg rák, szív- és légzőszervi megbetegedések miatt.
Más tanulmányok pedig a diófogyasztást összefüggésbe hozták a kisebb súlygyarapodással és az elhízás alacsonyabb kockázatával is.
Az összes tanulmányt együttesen nézve megállapítható, hogy a dióféléket tartalmazó étrend egyáltalán nem befolyásolja negatívan a testsúlyt. Egy friss vizsgálatban, amelynek résztvevőitől azt kérték, hogy három hónapon keresztül mindennap 0, 70 vagy 120 pisztáciát adjanak a napi étrendjükhöz, nem találtak észrevehető különbséget a három csoport között a súlygyarapodás tekintetében. Továbbá nem lehetett különbséget látni azok között sem, akik nem ettek mogyorót, és azok között, akik napi 100-nál többet ettek.
Amikor a PREDIMED tanulmányban a hosszú ideje dióféléket fogyasztóknak azt mondták, hogy csökkentsék ezek fogyasztását vagy válasszák az extra szűz olívaolajat, öt éven belül elveszítették a hosszú élettartamra gyakorolt előnyük nagy részét.
Úgy tűnik tehát, hogy érdemes napi egy-két maréknyi diófélét beépíteni az étrendbe az egészségügyi előnyök biztosítása érdekében, a testsúlynövekedés kockázata nélkül. Már heti néhány adag is megnövelheti az élettartamunkat.
Forrás: in.hu
Indexkép: Pixabay