A Corteva Agriscience működésének középpontjában azok a fenntartható megoldások és jövőbe mutató technológiák állnak, amelyekkel a mezőgazdaság válaszolni tud a fogyasztók fenntartható eszközökkel megtermelt élelmiszerek iránti igényeire és megfelelő mennyiségű, egészséges, tápláló élelmiszerrel tudja ellátni az emberiséget.

Soha nem volt még sürgetőbb a gazdálkodók támogatása

– Pontosan 20 éve annak, hogy megnyitottuk a Portfólió Farmot itt, Dombóváron. A cél, hogy közelebb vigyük a Corteva termékeit a termelőkhöz, hogy megismerjék ezeket és be tudják illeszteni a mindennapi tevékenységeikbe – kezdte beszédét Havancsák Attila regionális értékesítési vezető – Ez nem változott, viszont azóta eltelt 20 év és a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége romlott. Ezért nagyon fontos, hogy ezeket a különféle projekteket, lehetőségeket a termelők ismerjék, mert adott esetben ezek tudása, beillesztése a mindennapi munkájukba eldöntheti azt, hogy sikeresen tudnak-e termelni, illetve jövedelmező képességüket tudják-e fokozni, adott esetben megőrizni.

Elmondta, hogy a területen öt helyen állítottak be bemutató pontot, ahol a repce-, a kukorica-, és a napraforgó-tecnológiákat és a biológiai termékek használatát mutatják be.

Corteva

Havancsák Attila regionális értékesítési vezető – fotó: Corteva

Soha nem volt még sürgetőbb vagy fontosabb a gazdálkodók támogatása a népességnövekedés, az éghajlat változásai, valamint a szabályozási és kártevők okozta nyomások egymásba fonódó kihívásainak leküzdésében.

A cég jelentős lépéseket tett tavaly a fókuszterületein, valamint fenntarthatósági stratégiájuk megvalósítása érdekében. A vállalat újonnan kifejlesztett megoldásai 100 százalékban megfelelnek a Corteva szigorú fenntarthatósági kritériumainak.

Speciális év a Corteva számára

– Ez egy nagyon különleges alkalom, nem csak a 20 éves jubileum miatt, hanem azért is, mert ez a cég, a Corteva, most ünnepelte az 5. születésnapját – mondta Sergii Kharin a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója. – Igaz, hogy az előd cégek közül van, amelyik már több mint 200 éves, de maga ez a cég, ami gyakorlatilag összefogja az elődcégek tevékenységét, most lett 5 éves. Ez az időszak rendkívül sikeres volt a Corteva életében és tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez a közös sikerünk.

Corteva

Sergii Kharin, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója – fotó: Corteva Agriscience

Újdonság a Corteva palettáján: BlueN®

Az időjárás hatással volt a rendezvény menetére, de ez sem szegte a jelenlévők kedvét, mindenki örömmel hallgatta végig az előadásokat. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a BlueN®-nel kapcsolatos prezentáció volt, amelynek keretében ismertették a Corteva egyik legújabb termékét. A BlueN® mikrobiológiai készítményben található metilobaktériumok képesek a légköri nitrogén megkötésére. A növények felületére juttatott endofita baktériumok a nyitott sztómán keresztül jutnak be és telepednek meg a növényben. A légköri nitrogént a növény számára felvehető és hasznosítható ammónium ionná alakítják át, amely közvetlenül beépül az aminosavakba, azaz a növény alapvető építőköveibe.

Ezek a baktériumok szimbiózisban élnek a növényekkel. A növényi növekedés során kibocsátott metanolt használják energiaforrásként a túléléshez, a növekedéshez, a fejlődéshez. A szaporodásuk növény növekedésével párhuzamosan zajlik, ezáltal eljutnak a fiatal, zöld növényi részekbe is, amely révén a baktérium kolonizálja a növény teljes föld feletti részeit.

A készítmény valamennyi szántóföldi kultúrában használható, egy alkalommal. Stresszmentes, az intenzív növekedési fázisában lévő növényállományban szükséges kijuttatni. Kukoricában 5-7 leveles állapotban, kalászosokban bokrosodás végén. Napraforgóban 4-8 leveles fejlettségnél, repcében ősszel 4-6 leveles állapotban.

Fontos azonban, hogy egy héttel a tavaszi fagyok elmúltával permetezzünk a termékkel, előtte semmiképpen ne tegyük.

A készítmény használatával legalább 30 kg/ha további nitrogént tudunk biztosítani a növényeknek, amely gyorsan beépül az aminosavakba. Hosszabb tenyészidejű kultúrákban, kedvező körülmények között akár 50-70 kg/ha nitrogéntöbbletet is biztosítani képes.

A vállalat 2030-as fenntarthatósági stratégiájával összhangban folyamatosan bővíti a kínálatát a biológiai termékek egyre növekvő piacán. Az új mikrobiológiai termék elérhető Magyarországon a szántóföldi növények széles körében, beleértve a repcét, a gabonaféléket, a kukoricát és a napraforgót.

Corteva

Esősen, mégis eredményesen telt a Corteva dombóvári bemutatója – fotó: Agroinform

Csávázási technológia

A LumiGENTM csávázási technológiával a Corteva egy olyan kombinációt kínál a repcetermesztők számára, amellyel már a vetéssel kezdődően is megalapozhatják az erős, egyöntetű növényállományt. A csávázószerek használatának előnyei többek között, hogy roncsolják a kórokozó gombák sejthártyáját szilárdító fehérjéket, gátolják a légzésüket. Védelmet nyújtanak a fómás, peronoszpórás, rizoktóniás és alternáriás fertőzéssel szemben.

A Lumiposa® rovarölő csávázó szer a repce 4 leveles állapotáig biztonságot ad a növény számára. Hatékony megoldás a földibolhák ellen, egyszerű, korai védelem a kártevőkkel szemben. Új hatásmódja a rezisztencia-menedzsment ideális eszközévé teszi.

Ami pedig a biológiai csávázószereket illeti, nagy előnyük, hogy serkenthetik a teljes gyökérzet kialakulását és fejlődését. Fokozzák a növény korai fejlődési erélyét, emellett könnyebb és gyorsabb tápanyagfelvételre sarkallják a csíranövényeket. Mindez jobb télállóságot biztosít a növények számára.

Repcetechnológia

A Pioneer® őszi káposztarepce hibridek legújabb generációja, a NextGen, melyek kimagasló pergésellenállósággal és kiváló olajtartalommal rendelkeznek. A Portfólió Farmon a PT314 és a PT315 hibrideket mutatták be.

A repce növényvédelme rendkívül összetett, több évszakon átívelő feladat. Ennek legelső elemei közé tartozik az őszi gyomirtás, a regulátorozás és rovarölőszeres kezelés.

Az őszi időszakban az árvacsalán fajok, a galaj és a pipacs ellen kell védelmet nyújtani, míg tavasszal posztemergens gyomirtó szerre lehet szükség. A GaleraTM például hatékony a galaj, a székfű-, a pipitér és aggófű fajok ellen, illetve látványos eredmény érhető el vele a mezei acat ellen is.

Az őszi időszakban a hagyományos repce gyomokkal és az egyre terjedő melegigényes fajokkal kell általában megküzdeni, de komoly gondot okozhatnak a keresztesvirágú gyomnövények is (pl. sebforrasztó zsombor, pásztortáska). Ezen kihívások ellen jó megoldás a tartamhatással rendelkező RunwayTM, illetve a keresztesvirűgúak ellen posztemergens kezelésre bevethető BelkarTM.

Napraforgó és kukorica

A kukorica és napraforgó talajlakó kártevők elleni védelmét a Teflix® talajfertőtlenítő szer végezte a bemutatott parcellákon – kiváló eredménnyel. A Viballa™ pedig hatékony védelmet biztosított a legfontosabb kétszikű gyomnövények (így a parlagfű ellen is) a hagyományos és herbicidtoleráns napraforgók esetében. A kukorica bemutató parcellák gyommentesen tartásáról az idén is nagy népszerűségnek örvendő Principal® termékcsalád gondoskodott.

Kalászosok gyomirtása

A Corteva mind az őszi mind a tavaszi kalászosok számára rendelkezik megfelelő hatékonyságú, széles hatásspektrumú gyomirtó szerekkel. A Portfolió Farm területén az őszi gyomirtás egyik legjobb, hosszú hatástartammal rendelkező készítménye, a Bizon™ is bemutatásra került. A tavaszi időszak gyomirtó szerei, a Genius és Rexade, valamint a Quelex, Mustang Forte, Colombus termékek garantálják a tiszta, gyommentes betakarítást és magas terméshozamokat.

A Corteva további is arra fókuszál, hogy a lehető leghatékonyabb megoldásokkal és szakértői tudásukkal szolgálják ki a vásárlókat. Meggyőződésük, hogy a vetőmag és a növényvédelem egysége meghatározó alapja a jó termés elérésének.