Magas vitamintartalmuk, jó étrendi hatásuk, sokoldalú felhasználhatóságuk és nem utolsósorban más zöldségfélékhez képest kedvező áruk nem indokolja azt a stagnáló, újabban már kismértékben csökkenő keresletüket, ami a hazai piacon is tapasztalható.
Magyarország a megközelítően 2 000 hektáros termőterületéhez és az évi 40-50 ezer tonna fejeskáposzta-terméséhez képest még európai szinten sem nevezhető számottevő, a nemzetközi trendeket meghatározó országnak olyan „káposzta-nagyhatalmak” mellett, mint Oroszország (100 ezer ha), Ukrajna (70 ezer ha), Románia (50 ezer ha) vagy Lengyelország (30 ezer ha).Éghajlatunk korántsem mondható ideálisnak a káposztatermesztés számára, optimálisnál melegebb, kevesebb a szükségesnél a csapadék, és alacsonyabb a nyári hónapokban a páratartalom, ami várhatóan a klímaváltozás miatt tovább fog romlani.
Vannak gyengébb és egy-két kifejezetten jó talaj, és jobb klimatikus adottsággal rendelkező körzeteink (pl. Dél-Pest, Nyírség, Szabolcs, Hajdúság, Győr környéke stb.), ahol szakszerűbb fajtamegválasztással, növényvédelemmel, de mindenekelőtt öntözéssel és trágyázással tovább lehetne javítani a termésátlagokon, a minőségen és a termésbiztonságon. Évek óta beigazolódik, hogy a külterjes termesztés versenyképtelen!
Éghajlatunk korántsem mondható ideálisnak a káposztatermesztés számára – fotó: Shutterstock
A tápanyag-utánpótlás alapja a „mérlegszemlélet”
A mérlegszemlélet jelentése: annyi tápanyagot juttatni a növény alá, amennyit hasznosít, számolva a természetes veszteségekkel is:
több tápanyag = környezetszennyezés és pazarlás;
kevesebb = tápanyaghiányból adódó terméskiesés.
A káposzta óriási zöldtömeget képes teremni, a jónak tartott 120-140 tonna/ha üzemi átlagot is meghaladja néhány igazi profi gazdánál az ipari célra és tárolásra ültetett fejes káposzta termése. Az ilyen tömegű biomassza pedig sok tápanyagot, mindenekelőtt nitrogént és káliumot igényel.
A mérlegszemléletű tápanyagellátásnál, így a fejtrágyázás során is a fejes káposzta fajlagos tápanyagigényéből, azaz egy tonna termés megneveléséhez szükséges NPK hatóanyag (kg) mennyiségéből kell kiindulni, ami a fejes káposzta esetében:
3,15-3,85 kg/t nitrogén (N),
1,2-1,4 kg/t foszfor (P2O5) és
3,9-4,7 kg/t kálium (K2O).
Az alacsonyabb szárazanyag-tartalmú, korai fajták valamivel kevesebbet, 3,1-3,3 kg/t-t, a magasabb szárazanyag-tartalmú, hosszabb tenyészidejű tárolásiak és ipari fajták valamivel többet, 3,5-3,8 kg/t nitrogént hasznosítanak. Ugyanez a tendencia érvényes a foszforra és a káliumra is. A tenyészidő hosszúsága, a termésmennyiség és a növény által felvett tápanyagok mennyisége szoros összefüggést mutat!
A káposzta óriási zöldtömeget képes teremni – fotó: Shutterstock
Veszteséggel is kell számolni!
Viszonylag egyszerű lenne a tápanyagigény számítása, ha a tápanyagok egy része nem veszne el (tápanyag-lekötődés, -kimosódás stb.). A foszfor mint lekötődő, a nitrogén mint kimosódó tápanyagok a talaj agyag- és humusztartalmától, kötöttségétől, továbbá az időjárástól (gyorsan és nagy tömegben lehulló csapadék), valamint a termesztés színvonalától, mindenekelőtt az öntözéstől és talajműveléstől függően 10-40%-os is lehet!
Középkötött, magas humusztartalmú talajok esetében kisebb a veszteség, kisebb adszorpciós kapacitású (pl. homok) esetén mindig jelentősebb veszteséggel (kimosódással) kell számolni. A pazarlás, a felesleges, esetleg káros túltrágyázás miatt a talaj tápanyag-tartartalmát (tápanyag-szolgáltató képességét) is figyelembe kell venni, ebből adódóan elkerülhetetlen a talajok időnkénti bevizsgálása.
Sajnos a néhány ezer forintos gyorstesztek, rutinszerű mérések – amelyek költsége töredéke a veszteségeknek – még az intenzív körülmények között gazdálkodóknál sem tekinthetők általánosak, pedig objektív mérésekre épülő értékelés nélkül nem lehetséges az okszerű, a növény igényére és a talaj tápanyag-ellátottságára alapozott trágyázás.
Ne többet, de kevesebbet se!
Ha felszorozzuk a fajlagos tápanyagigényt (kg/t) a várható termésmennyiséggel (t/ha) – ami a trágyaigény-számítás alapja –, megkapjuk a kijuttatandó hatóanyag-mennyiséget (szerves trágya + műtrágya). De!
Nagyobb tervezett termésszinten nem egyenes arányú növekedéssel számolunk, a kiemelkedő termések esetén előforduló túltrágyázás elkerülése érdekében (1. ábra). Célszerű alacsonyabb fajlagos tápelemigénnyel, azaz egy telítődési görbe mentén tervezni, figyelembe véve a tápelemhígulás törvényszerűségét.
1. ábra: Fejes káposzta termésmennyiség függvényében korrigált fajlagos tápanyagigénye (N)
Átlagos termésszinthez átlagos fajlagos tápelemtartalmat rendelünk, azaz a trágyaigényt a fajlagos tápanyagtartalom és a várható termésmennyiség egyenes arányával számolhatjuk.
Alacsony termésszinten célszerű valamivel magasabb fajlagos tápelemigénnyel számolni (1. ábra). Ilyenformán a tervezett termésből számított NPK kg/ha műtrágyaadag függvénye egyenes helyett szintén egy görbét – de ellenkező irányút, mint a magas termésátlagok esetében – fog mutatni, elkerülve ezzel az alacsony termésszinten a tápanyaghiányt (1-2. ábra).
2. ábra: Fejes káposzta elméleti (3,5 kg/t) és korrigált érték alapján számított nitrogénigénye (N kg/ha)
Ezt a differenciálást indokolja a termés szárazanyag-tartalmához kötődő, felhalmozott tápelemmennyiség is! A gabonafélékhez képest a zöldségfélék esetében különösen fennáll ez az általánosnak mondható törvényszerűség: alacsonyabb termésátlagok esetén kisebb, magasabb termésátlagok esetén nagyobb a termés víztartalma, és kevesebb a szárazanyag-százaléka.
Bár a szaktanácsadási rendszerekben a szoftverek és számítások a tápelemhígulás törvénye alapján működnek, a gyakorlatban a könnyebb érthetőség, jobb követhetőség miatt sokszor a lineáris formát használjuk.
A fajlagos igény értékhatárok közötti megadása lehetővé teszi, hogy a tápanyagigény kalkulálásánál a korai, rövidebb tenyészidejű, alacsonyabb szárazanyag-tartalmú fajtákat az alacsonyabb értékek, a magas szárazanyag-tartalmú ipari és tárolási fajtákat magasabb értékek szerint szorozzuk fel a várható termésmennyiséggel. Kiemelkedő termés esetén nem a lineáris növekedéssel számolunk, mint ahogy nagyon alacsony terméseknél sem, a fajlagos igény korrigált értékeit vesszük alapul.
Korábban se, de később se!
A minőség miatt fontos az időben történő fejtrágyázás. A túl korán indított, nagy adagú trágyázás sok veszteséggel jár, az öntözés következtében a nitrogén kimosódhat, mivel ekkor még nem képes nagy mennyiséget hasznosítani belőle a növény. Egy-két héttel a betakarítás előtt adott nitrogén, mint az öntözés is, laza fejeket, termésrepedést eredményez, és alacsony szárazanyag-tartalom kialakulásához, rossz tárolhatósághoz vezethet. Sajnos a kései eső is magával hozza ennek veszélyét, már volt rá példa, hogy a csapadékos októberben az ipari káposzta nagy része még a földön megrohadt, tönkrement.
A kiegyenlített növényfejlődésnek feltétele az egyenletes víz- és tápanyagellátás, vagyis minél gyakrabban adunk trágyát, minél kiegyenlítettebb a tápanyagszint a talajban, annál egyenletesebb a növény fejlődése.
A túl gyakori trágyázás ellen gazdaságossági érvek szólnak (kivétel a tápoldatozás), és nem is indokolt minden esetben, például szerves anyagban gazdag, középkötött talajok is képesek tápanyagot tartalékolni, pufferolni, szemben a laza, humuszban szegény homokkal, ahol indokolt a gyakoribb fejtrágyázás. Az intenzív a zöldtömegfejlesztéshez, a fejesedéshez nagyobb mennyiségben igényli a növény a tápanyagokat, mindenekelőtt a zöldtömegképzésért felelős nitrogént és magnéziumot, valamint a káliumot.
Ha a talaj tápanyagkészlete megfelelő – megtörtént az őszi alaptrágyázás (esetleg szerves trágya is került bemunkálásra), továbbá a kiültetett palántának is kaptak starterként tápanyagot –, úgy az elkövetkező hetekben, 10-14 napos időközönkénti fejtrágyázással, korszerű üzemekben rendszeres tápoldatozással folyamatosan „etethetjük” a káposztát.
Rövid tenyészidejű (korai) káposztánál a fejtrágyázást, középhosszú és hosszú tenyészidejűeknél a fejtrágyázás kezdetét nem naptári időponthoz, hanem a növény fejlődési fázisához (fenológiai fázishoz) célszerű kötni. Ilyen lehet a fejes káposztánál a fejesedés kezdetétől számított idő (kelkáposztánál szintén a fejesedés kezdete, karalábénál a gumóképződés, a karfiolnál és a brokkolinál a rózsaképződés megindulása, a kínai kel esetében a levelek borulása).
Egyszerre csak keveset
Bár a fejes káposzta a magas sótartalmat, így a túltrágyázást is a jobban elviselő zöldségfajokhoz tartozik, ennek ellenére vigyázni kell a fejtrágyázások során a túladagolásokból (nagy adagú fejtrágyák) adódó gyökérperzselésektől. Szilárd műtrágya kijuttatásakor 50-50 kg/ha nitrogénnek és 100-150 kg/ha káliumnak megfelelő műtrágyaadagok még nem okoznak kárt. Tápoldatozásnál a 0,3-0,5%-os (2-3 mS/cm közötti EC) töménységnél magasabb koncentrációt nem tanácsos használni.
Amennyiben a talaj tápanyag-ellátottsága nagyobb mennyiségű tápanyag kiszórását indokolja, úgy osszuk meg a műtrágyát, több részletben juttassuk ki. A hosszú tenyészidejű, azaz kései káposztafélék esetében az 1-es táblázat szerinti trágyamegosztást javasoljuk!
A káposztafélék esetében javasolt trágyamegosztás (%-ban)
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
R – rövid tenyészidejű fajták
KH - középhosszú tenyészidejű fajták
H – hosszú tenyészidejű, kései fajták
A többi tápelemről se feledkezzünk meg!
Az említett három fontos tápelemen kívül (nitrogén, foszfor és kálium) szükségessé válhat más makro- és mikroelemek pótlása is, ezek kijuttatása legtöbbször lombtrágyázás formájában történik. Sokszor a meglepően jó hatékonyság nem csak az így pótolt (hiányzó) tápelemnek tudható, kedvező hatása nem csak az anyagcsere-folyamatokban történő közvetlen bekapcsolódással magyarázható.
Lombtrágyázás hatására fokozódik a fotoszintézis és a légzés intenzitása, az enzimrendszer működése, kedvezően hat a sejtkolloidok fizikai és kémiai állapotára. Ugyanakkor a levélen keresztül felvett tápanyagok serkentőleg hatnak a gyökértevékenységre is. Elméletileg valamennyi növényi tápelem pótolható a levélzeten keresztül, de igazán nagy jelentősége a lombtrágyázásnak a mikroelemek, a magnézium esetében van.
Lombtrágyázásra alkalmas műtrágyakészítményre jellemző a jó, maradék nélküli oldékonyság, a könnyen hasznosuló kémiai forma, valamint a jó keverhetőség a növényvédő szerekkel. Egy-egy tápelem hiányának pótlására a mono típusú (egy hatóanyagot tartalmazó készítmények) általában hatékonyabbak, mint a komplex trágyák. Ugyanakkor növénykondíció-javítás céljából szerencsésebbek a komplex, azaz valamennyi tápelemet (főleg mikroelemeket) tartalmazó készítmények. Ezek kijuttatását ritkábban a fenológiai fázisokhoz, sokkal inkább a növényvédelmi permetezésekhez kötjük.
