Kibillent az egyensúlyából a globális vízkörforgás

A történelem során most először fordult elő, hogy az emberi tevékenység következtében kibillent az egyensúlyából a globális vízkörforgás. A nemzetközi tudósokból álló Global Commission on the Economics of Water nevű nonprofit szervezet legfrissebb jelentése szerint ez felgyorsítja a közeledő vízkatasztrófát, ami kihat majd az élelmiszer-termelésre, súlyos károkat okoz majd a gazdaságban, és emberéleteket is követel majd.

A víz körforgása azt az összetett rendszert jelenti, amelynek köszönhetően a víz a Föld körül mozog. A víz elpárolog a talajból, felemelkedik a légkörbe, az így létrejövő vízgőz pedig nagy távolságokat képes megtenni, mielőtt lehűlne és esőként vagy hóként visszahullana a földre.

A víz körforgásának anomáliái már most megmutatkoznak. Az ENSZ jelentése szerint jelenleg kb. 3 milliárd ember küzd a vízhiánnyal, ami miatt egyre kevesebb és rosszabb minőségű a termés a földeken, a városok pedig süllyedni kezdtek, mivel kiszáradt alattuk a talaj. A szakemberek szerint azonnali beavatkozás nélkül a károk felbecsülhetetlenek lesznek.

A vízválság következményei

A vízválság a globális élelmiszer-termelés több mint 50 százalékát fenyegeti, ami miatt 2050-re átlagosan 8 százalékkal csökkenhet az országok GDP-je, az alacsony jövedelmű országokban pedig akár 15 százalékos visszaesés is várható.

Johan Rockström, a szervezet társelnöke kijelentette: a csapadékra mint az édesvíz forrására többé nem lehet számítani.

A jelentés különbséget tesz a kék és a zöld víz között. Előbbi a tavak, folyók és víztartó rétegek vize, utóbbi pedig a talajban és a növényekben tárolt nedvességet jelenti. Utóbbira kevés figyelem hárul, pedig a szakemberek szerint a földre lehulló csapadék 50 százaléka ebből a forrásból származik.

A stabil zöldvíz-ellátás létfontosságú a növényzet támogatásához, amely képes tárolni a globális felmelegedést okozó szén-dioxidot. Azonban az ember által okozott károk kimerítik a szén-dioxid-elnyelőket, és gyorsítják a globális felmelegedést. A klímaváltozás okozta hő viszont kiszárítja a tájat, csökkenti a nedvességet, és növeli a tűz kialakulásának kockázatát.

víz

Jelenleg a minőségi élethez az embernek napi 4000 liter vízre van szüksége – fotó: Pixabay

A jelentés szerint az is komoly probléma, hogy jelenleg a minőségi élethez az embernek napi 4000 liter vízre van szüksége (ebbe beletartozik a megvásárolt dolgok előállításához szükséges vízmennyiség is), miközben az ENSZ korábbi megállapítása szerint az ember alapvető szükséglete mindössze 50-100 liter/nap. Tehát hatalmas mértékű a túlfogyasztás.

Richard Allan, az angliai Reading Egyetem klímatudósa szerint a válságot csak a természeti erőforrásokkal való jobb gazdálkodással és az üvegházhatású gázok jelentős csökkentésével lehet kezelni.

A jelentés felhívja a figyelmet arra is, hogy az országok függnek egymástól a légkörben lévő, hatalmas távolságokat megtevő víz miatt is, tehát az egyik országban hozott döntések befolyásolhatják a csapadékhozamot egy másik országban.

Forrás: hvg.hu