A NAK fontos információkat osztott meg az AKG-hoz kapcsolódó általános elvárásokról, annak érdekében, hogy minden gazdálkodó megalapozott döntést tudjon hozni arról, hogy tovább lép-e, valamint amelyek mentén összeállíthatja a vállalásai részleteit a következő 5 évre vonatkozóan.
Mit vár el általánosságban minden érintett gazdálkodótól az új AKG pályázati felhívás?
Az AKG-ba belépő területeik vonatkozásában minden gazdálkodóra vonatkoznak:
- A gazdálkodó gazdálkodási naplót köteles vezetni évente gazdasága egészére. Majd az előző évre vonatkozó gazdálkodási naplónak az adattartalmát, az adott évet követő év január 1. és január 31. között az eGN-be rögzíteni, amennyiben még a „papír”, azaz excel formátumú eGN-t vezeti. Az eGN-t az ügyfélkapun keresztül be kell nyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A gazdálkodási napló vezetésére mindenképpen érdemes gondot fordítani, mert vezetésének hiánya az adott évre vonatkozó kizárást, hiányos vezetése 10 %-os szankciót, míg az eGN be nem küldése 15%-os szankciót jelenthet adott évi kifizetés vonatkozásában.
- A Támogatási Okirat kézhezvételét követő egy éven belül, de legkésőbb 2029. december 31-ig mindenkinek képzésen kell részt vennie, nincs mentesség.
- Be kell tartani a Feltételesség és a Minimumkövetelmények (gyommentesen tartás) előírásait.
- Jogszerű földhasználat megléte minden napra, minden területre. Ez azonban nem kell előre, nem kell csatolni a kérelemhez. A lényeg, hogy az 5 év minden napjára igazolt legyen. A jogszerű földhasználat igazolás lehetőségei megegyeznek az alaptámogatásban megszokottal (pl. közeli hozzátartozó haszonbérlete is jó lehet, ha ő nem kér rá támogatást stb.).
Gyepek vonatkozásában alapvető követelmény, hogy az AKG-ba hozott gyepterületek vonatkozásában rendelkezni kell min. 0.2 ÁE/ha legeltethető saját állatállománnyal, valamint a kötelezettségvállalás minden napján bejegyzett állattartóként kell szerepelni. Ezek hiányában adott évre nem jár kifizetés a TECS-re. Ugyanazon állat nem számolható el egyidőben az ÖKO gyepterületekre is.
Ültetvények esetében az ültetvénycsoportok a következők: intenzív ültetvény, extenzív ültetvény, szőlő. AKG esetében elvárt az, hogy az ültetvény kora ne haladja meg a 26 éves korhatárt, kivéve dió, szőlő, gesztenye, pekándió és komló. A kimérés során ez utóbbiakat külön kell venni. További követelmény, hogy egy ültetvénycsoporton belül a táblák kizárólag homogén ültetvényt tartalmazhatnak csak – pl. extenzív alma, extenzív szilva stb - azaz legalább 95 %-ban azonos fajhoz tartozzon, azok életkora nem számít. Egy KET-en belül egy adott tábla vonatkozásában kizárólag homogén ültetvény támogatható.
Ügyeljünk erre, mert amennyiben a KET valamely táblája nem felel meg a homogén ültetvény fogalmának, akkor az érintett KET valamennyi táblája:
- nem jogosult kifizetésre, továbbá
- az érintett KET terület a támogatásból kizárásra kerül és a kizárt területre korábban igénybe vett támogatási összeget - a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint - vissza kell fizetni.
Dió, pekándió, szelídgesztenye, komló esetén az egyes KET-ek csak dió, pekándió, szelídgesztenye és komló fajokat tartalmazhatnak.
Ültetvények esetében az ültetvénycsoportok a következők: intenzív ültetvény, extenzív ültetvény, szőlő – fotó: pixabay.com
Az ültetvényben egy adott tábla vonatkozásában a hiányzó, kiszáradt vagy más okból termőképtelenné vált egyedek aránya legfeljebb 15% lehet, mert ha ennél több akkor a tábla adott évben AKG támogatásra nem jogosult. Még nem termő ültetvény is támogatható.
Fontos, hogy a támogatási kérelem benyújtásáig el nem telepített ültetvény kivételével csak azon ültetvény támogatható, amelyek legkésőbb a támogatási kérelem benyújtási időszak végéig rögzítésre kerül a Kormányhivatal nyilvántartásába – olvasható a nak.hu cikkében.
El nem telepített ültetvény területével is igényelhető a támogatás, de nyilatkozni kell arról, hogy legkésőbb 2026. évi egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszak végéig az ültetvény eltelepítésre kerül.
A 2025. január 1. napját követően eltelepített ültetvények esetében csak a gyümölcsültetvény-kataszteri nyilvántartásban szereplő ültetvények támogathatóak.
Hagyományos gyümölcsös hasznosítás nem támogatható, a vegyes gyümölcsös, csak ÖKO támogatásban részesülhet. Ültetvény földhasználati kategóriában a faiskola és csemetekert nem támogatható.
Horizontális nádas tematikus előíráscsoport esetében kizárólag a legalább 80%-ban két éves náddal borított földterület támogatható – írja a nak.hu.
Indexkép: pixabay.com