Kedd

A napsütést helyenként fátyolfelhők zavarhatják meg, majd estétől erőteljesen megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A szél nagy területen megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések is lehetnek.

A maximum-hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

Szerda

Nyugatról kelet felé frontális felhő- és csapadékzóna vonul át felettünk. Helyenként zápor, zivatar előfordulhat.  Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél.

A minimum-hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, szélvédettebb északkeleti harmadban ennél hidegebb idő lesz. A maximum-hőmérséklet 20 és 25 fok között várható, de a csapadékos vidékeken hűvösebb lehet, illetve északkeleten a front előtt áll be a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Csütörtök

A ködfoltok feloszlása után többórás napsütés várható, majd délután nyugat felől egyre több és vastagabb felhő érkezik – a széteső Kirk hurrikán frontja – és több helyen várható eső, zápor, sőt egy-egy zivatar is előfordulhat. A szél sokfelé megerősödik, a Nyugat- és Észak-Dunántúlon viharossá is fokozódik.

A minimum-hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, északkeleten lesz hidegebb, a maximum-hőmérséklet pedig 20 és 27 fok között alakul, a délnyugati, déli tájakon lesz a legmelegebb.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Shutterstock