Beérkezett az első, laboratóriumi körülmények között előállított fehérjetermék engedélyezési kérelme az Európai Bizottsághoz. Egy francia vállalat libamájra emlékeztető terméke kerülhet elsőként forgalomba az unióban, a szóban forgó termék azonban könnyen utat törhet a további labor-termékeknek.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Baromfi Termék Tanács határozottan kiáll a hagyományos állattenyésztés és állati-termékelőállítás mellett és az európai emberek egészségének védelme érdekében elutasít minden mű-élelmiszer népszerűsítésére és forgalmazására irányuló kezdeményezést.

libamáj

Magyarország vitát is szervezett az „új élelmiszerek"-nek az európai gasztronómiai hagyományokra gyakorolt lehetséges negatív hatásáról – fotó: pixabay.com

Eddig nyílt titok volt, mára valósággá vált: küszöbön az első laboratóriumi körülmények között készülő fehérjetermék engedélyezése az Európai Unióban. Senkinek nem volt kétsége afelől, hogy erre sor kerül, a kérdés csupán az volt, hogy ki és mikor teszi meg az első lépést. Úgy tűnik, hogy egy francia startup cég kívánja az úttörő szerepet játszani. A párizsi székhelyű, laboratóriumban előállított élelmiszerekre szakosodott vállalat (Gourmey) a libamájat utánzó, in vitro körülmények között előállított termékének forgalomba hozatal előtti engedélyezését kérelmezte, az Európai Unió mellett Svájc, az Egyesült Királyság, Szingapúr és az Amerikai Egyesült Államok élelmiszerbiztonsági hatóságainál.

Ahhoz, hogy egy laboratóriumban tenyésztett fehérjetermék az Európai Unióban forgalomba kerüljön, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) jóvá kell hagynia. A jóváhagyást az új élelmiszerekről szóló EU-s rendelet szabályozza és az értékelési folyamat magába foglalja a termék biztonságosságának és tápértékének legalább 18 hónapon át tartó alapos felülvizsgálatát. A Bizottság és a tagállamok jóváhagyását követően a termék mind a 27 uniós tagországában forgalomba hozható.

Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” (European Livestock Voice – ELV) elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában a francia vállalat kérelmének várható hatásait elemzi. A cikk magyar nyelvű fordítása elérhető a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján.

Az elemzés több ponton is rámutat arra, hogy a laboratóriumi körülmények között előállított fehérjetermékekkel kapcsolatban még mindig sok a megválaszolatlan kérdés; a humánegészségügyi és az élelmiszerbiztonsági kockázatok mellett a piacokra és a hagyományos élelmiszertermelésre gyakorolt hatása is jelentős lehet.

Az ENSz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által 2023-ban közzétett első jelentésben (az összesen négyből) 53 lehetséges egészségügyi kockázatot soroltak fel, köztük például a rákos sejtek elszaporodásának veszélyét és az emberi endokrin rendszerbe való beavatkozást. (A FAO és a WHO által kiadott jelentésről készült, a NAK honlapján megjelentetett magyar nyelvű cikk itt érhető el).

Bár a labortermékek támogatói előszeretettel érvelnek azzal, hogy az in vitro élelmiszerek „zöldebbek” a hagyományos hústermékeknél, ezt az állítást azonban mára számos tanulmány megcáfolta. A laboratóriumban tenyésztett termékek előállítása nagyobb környezetterheléssel jár, mint a hagyományos állattenyésztésre alapozott termék-előállítás, mivel a bioreaktorok, amelyekben a sejteket tenyésztik igen energiaigényesek.

Az ELV elemzésében rámutatott arra is, hogy a Gourmey cég bioreaktorokban, speciális tápanyagok felhasználásával, meghatározott hőmérsékleten érleli az őssejteket a szintetikus libamájra emlékeztető termék előállításához. A vállalat tervei közt szerepel egy 4300 négyzetméteres innovációs és gyártási központ létrehozása is. A Gourmey azt állítja, hogy a gyár környezeti hatása – az általuk készített hatástanulmány alapján – jóval alacsonyabb lesz, mint a hagyományos libamájé. Ez az állítás azonban alaposan megkérdőjelezhető, hiszen a hagyományos termelési rendszerekben főként extenzív körülmények közt nevelik a libákat a gazdálkodók.

liba

Az európai agrárminiszterek egy része határozottan kiáll a hagyományos állati termékek mellett – fotó: pixabay.com

A libamáj egy olyan kulináris különlegesség, amelyet csak néhány európai országban fogyasztanak, a hízott libamáj előállítását pedig – a libatömés miatt – az állatvédő szervezetek által számos kritika érte az elmúlt években, így ez a termék nyithatja meg legkönnyebben az utat a laborban előállított fehérjetermékek előtt Európában.

Bár a téma alaposan átpolitizálttá vált az elmúlt években, az európai agrárminiszterek egy része határozottan kiáll a hagyományos állati termékek mellett, a szintetikus fehérjetermékek esetében pedig szigorú szabályozást és hatástanulmányok elkészítését sürgetik.

Az év elején Csehország, Ciprus és Görögország miniszterei, a magyar, a luxemburgi, a litván, a máltai, a román és a szlovák miniszterekkel együtt felszólították a Bizottságot, hogy indítson nyilvános konzultációt a laboratóriumban tenyésztett fehérjetermékekről. Magyarország vitát is szervezett az „új élelmiszerek”-nek az európai gasztronómiai hagyományokra gyakorolt lehetséges negatív hatásáról, rámutatva az emberek szkepticizmusára a termékkategóriával kapcsolatban, és kiemelve, hogy a hagyományosan előállított hús- és tejtermékek továbbra is az európai étkezési kultúra sarokkövei maradnak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Baromfi Termék Tanács (BTT) határozottan kiáll a hagyományos állattenyésztés és állati-termékelőállítás mellett és az európai emberek egészségének védelme érdekében elutasít minden mű-élelmiszer népszerűsítésére és forgalmazására irányuló kezdeményezést. Ez fokozottan igaz a baromfi termékpályán a legértékesebb terméknek számító hízott máj esetében. Az új típusú élelmiszerek veszélyeztethetik a hagyományos európai és magyar gasztronómiai értékeket és élelmiszerkultúrát.

A három szervezet egyetért abban, hogy ezen termékek engedélyezése előtt szigorú vizsgálatokra és előzetes hatástanulmányok elvégzésére van szükség. A szövettenyésztéssel előállított termékek későbbi élettani hatásai egyelőre nem ismertek, ahogyan a fogyasztó egészségét veszélyeztető kockázati tényezők (hormonális, szövettani stb.) sem tisztázottak, emiatt az élelmiszer-biztonság területén pillanatnyilag fel sem mérhető kockázatot jelentenek.

Nem mellesleg csak a hízott víziszárnyas termékpályán Európai szinten több tízezer, a baromfi ágazathoz és feldolgozóiparhoz kapcsolódó dolgozó munkája és megélhetése kerül veszélybe, a hízott máj esetén különös tekintettel a speciális tudást igénylő, kézműves termék előállítására.

A három szervezet különösen fontosnak tartja a fiatal generáció megfelelő tájékoztatását, akik sok esetben ellenőrizetlen forrásokból származó, valótlan információk alapján részesíthetik előnyben a labor-termékek vásárlását, hiszen nem ismerik az egészséges állatok és ellenőrzött takarmányok felhasználásával előállított termékek élelmiszer-biztonsági jelentőségét.

A rendelkezésre álló információk megosztása azért is fontos, mert a forgalomba kerülő termékekről a fogyasztó fogja eldönteni, hogy azt megvásárolja-e, és ezzel azok létjogosultságáról is döntést hoz.  A NAK, a MAGOSZ és a BTT továbbra is arra ösztönzi a vásárlókat, hogy a laboratóriumi körülmények között előállított fehérjetermékek helyett a jövőben is válasszák a hagyományos mezőgazdaságot és az abból származó természetes élelmiszereket, amelyek megbízhatóak és biztonságosak.