Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.165 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
2025. január 10. 09:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR mezőgazdasági pótkocsik széles választéka készletről a DORKER kínálatában. Magyarország legnagyobb pótkocsi választéka 27 tonna terhelhetőségig, kiváló ár/érték aránnyal, 3 év garanciával biztosítja a beruházások megtérülését és a...
2025. január 10. 09:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
AZONNAL ELVIHETŐ PRONAR PÓTKOCSIK A DORKERTŐL!!! A PRONAR T672/2 pótkocsit mezőgazdasági termények, építkezési anyagok, műtrágyák és egyéb anyagok szállítására tervezték. A 10 tonna teherbírású pótkocsi alapfelszereltségéhez tartozik a három oldalra...
2025. január 9. 12:59 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Miért vegyünk IGJ pótkocsit? Erősített alváz, mely cserefelépítmény-rendszerrel kiegészülve biztosítja a sokoldalú használati irányt és a gazdaságos üzemeltetést. A felépítmények választéka a mellékelt ábrán látható. Pl.: többféle billenő plató,...
4.990.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 13 éve hirdető
2025. január 9. 08:43 Billenős pótkocsi Baranya, Mohács
Pótkocsi 24 tonnás, 8,2 méter, alu oldalakkal, alu magassítóval mindkét oldalon, 3 oldalra billent, mindegyik légrugó egyszerre cserélve, plató alváz nincs megrogyva, nem rohad, fék jó, munkahenger nem csöpög. Tető alatt tárolt. Jó gumik. Akár lassú...
6.800.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 9 éve hirdető
2025. január 8. 09:14 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
2 tengelyes 18 tonna össztömegű billenős pótkocsi. Új platóval, és ponyvával. Az alváz homokszórva, alapozva 2K-s festékkel festve. Igény szerint fekete vagy piros rendszámmal. Az ár tartalmazza a friss műszaki vizsgát, és a névre...
12 éve hirdető
2025. január 10. 15:54 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Panav BSS P10.10H hosszúplatós gabonás pótkocsi, 1981, piros rendszám, 2022.04-ig műszakival, 11 t terhelhetőséggel, 2 tengelyes, 2 oldalra billenős, magasítós, takaróponyvával, kamionkerekkel, 70%-os gumikkal, új, erős felépítménnyel, felújított...
4.700.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. január 10. 15:44 Billenős pótkocsi Pest, Cegléd
Riedler balra billenős 45 m³-es gabonaszállító pótkocsi. BPW-híd, légrugó, tárcsafék. Méretek: 7,25 x 2,46 x 1,70 m. Össztömeg: 18.000 kg. Saját tömeg: 5.850 kg. Évjárat: 2003/03. Szilázs, szenázs, faapríték szállítására alkalmas.
2.450.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 10. 15:35 Billenős pótkocsi Somogy, Nagybajom
Típus: BRT 225 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 3500 kg Súly: 650 kg Hasznos teherbírás: 2850 kg Méretei: 2,70×1,70×0,40 m Kerék: 10.0.75.15.3 10 PR Fék: légfék rendszer Aprómag kiürítés Dupla oldalfal Ajándék műszaki vizsgáztatás,...
12 éve hirdető
2025. január 10. 15:29 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Kögel AWE18 gabonás billencs pótkocsi, 2006, újszerű állapotban, piros rendszámmal, 2021.07-ig műszakival, alul-felül nyíló oldalakkal, magasítóval, takaró ponyvával eladó.
2.200.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 10. 15:29 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó IFA HW 80.11 típusú silós pótkocsi, végleg kivont okmányokkal. Forgalomba helyezhető. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00 Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg: http://truckcentral.agrarkereso.hu/fooldal/
21.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. január 10. 15:29 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Összsúly: 15000 kg - Önsúly: 3700 kg - Befoglaló méretek (ho x sz x ma): 6915 x 2450 x 3147 mm - Felépítmény belső méretei (ho x sz): 4950 x 2200 mm - Oldalfalmagasság: 800+600 mm - Platómagasság: 1335 mm - Térfogat: 16 m3 -...
8.800.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 10. 15:29 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható, 2010 évjáratú Lueck HKZ 18 típusú, 2 tengelyes pótkocsi, minden külföldi okmányával. Felépítmény: 7,2 m hosszú, 2,45 m széles, 2,1 m magas. Fix jobb oldal, jó ponyvázás. Önsúly: 5630 kg, összsúly: 18 tonna. Azonnal...
3.900.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. január 10. 15:13 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
2007-es évjáratú, tandem, 2 oldalra billenős, automata oldalakkal, piros rendszámú, műszaki, 18 tonnás, jó állapotban eladó.
4 éve hirdető
2025. január 10. 15:09 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Felszereltség: - összsúly: 20.000 kg - önsúly: 4.700 kg - raksúly: 15.300 kg - befoglaló mértek (h x sz x m): 7.280 x 2.550 mm x 3.370 mm - felépítmény belső méretei (h x sz): 5.250 x 2.416 mm - oldalfalmagasság: 800 + 800 mm - platómagasság: 1.390...
1.999.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. január 10. 15:08 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
Cseh gyártmány, 2 oldalra billenős, piros rendszámú, műszakis, magasítóval, 9 tonna összsúlyú, 4,5 x 2,2 m méretű platóval, jó állapotban eladó.
12 éve hirdető
2025. január 10. 14:54 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa Hw 8011 billenős, magasítós pótkocsi, 1984-es, piris rendszám, műszaki, kamion kerekekkel, kifogástalan alvázzal, jó felépítmény, felújított billentés és fékrendszerrel, baloldalt alul nyíló oldallal eladó.
2025. január 10. 14:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Fliegl DK 110 (600+600, 15/70 gumizás, 25 km/ó vizsga) Össztömeg: 11 000 kg 2 tengelyes alváz Vonórúd DIN 40 mm vonószemmel Alváz horganyzott hegesztett konstrukció Plató: 4500 mm x 2220/2170 mm (trapéz alakú), központi zár bal, jobb oldalon és...
4 éve hirdető
2025. január 10. 14:49 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Farmtech TDK-1100 (11t) tandem pótkocsi! MŰSZAKI PARAMÉTEREK: • Megengedett össztömeg: 11.000 kg • Saját tömeg (min.): 2.800 kg • Befoglaló méretek (h-sz-m): 6.180 x 2.310 x 2.200 mm • Felépítmény belső méretei (h-sz-m): 4.510 x 2.060/2.160 mm...
12 éve hirdető
2025. január 10. 13:59 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa HW6011 billenős pótkocsi, 1982, piros rendszám, igény szerint friss műszakival, nagyon jó állapotban, jó gumikkal, igény esetén takaróponyvával is eladó.
2025. január 10. 13:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal-Fach T710/2 Pótkocsi A T710 sorozatú kéttengelyes pótkocsik a mezőgazdaságnak szánt termékek.A pótkocsikat tartósságuk jellemzi. A falprofilok zárt tereit folyamatos hegesztéssel rögzítették. A héj minden elemét kétkomponensű, kémiailag edzett...
4.600.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 10. 13:49 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Ifa Hw 8011 billenős, magasítós pótkocsi, 1982-es, piros rendszám, 2023.07-ig műszakival, újszerű 16R20-as kerekekkel, kifogástalan alvázzal, mindkét oldalra billenő, újszerű felépítménnyel, alul felül nyíló oldalakkal, felújított billentéssel és...
700.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 10. 13:38 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Jakabszállás
700.000-1.000.000 Forintig.
12 éve hirdető
2025. január 10. 13:19 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Eb 7/70 egytengelyes pótkocsi, 1974, piros rendszám, friss műszakival, három oldalra billenős, gyári, hibátlan felépítménnyel, 8,25*20-as kerekekkel, magfeltöltő csigával eladó.
2025. január 10. 12:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Főbb paraméterek: Méretek Plató hosszúsága: 7200 mm Plató szélessége: 2420 mm Rakfelület magassága: 1435 mm Raktérfogat (Normál): 14 m3 Raktérfogat (Magasítóval): 24,4 m3 Legnagyobb hosszúság: 9605 mm Legnagyobb szélesség: 2550 mm Magasság: 2885 mm...
6 éve hirdető
2025. január 10. 12:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Bócsa
CARGO D60N három oldalra billentő pótkocsi. Új; Bruttó össztömeg: 8200 kg; Raktér térfogata: 8,5 m3; V-típusú merev vonórúd 40 mm-es vonószemmel; LED hátsó világítás védőráccsal szerelve; Hátsó hidraulika – légfék – világítás kialakítás a második...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.165)
Hirdetés