Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.461 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
12 éve hirdető
2025. március 26. 07:09 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Zákányszék
Krone AZW 18 két tengelyes gabonás billenős pótkocsi, 2006, újszerű állapotban, piros rendszámmal, 2025.10-ig műszakival, alul-felül nyíló oldalakkal, magasítóval, takaró ponyvával, újszerű gumikkal, új légrugókkal, új fékrendszerrel eladó.
2025. március 26. 06:59 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Szeged
Új Metal Fach T739 pótkocsi, 14 t hasznos terhelhetőség, 18 t megengedett max. össztömeg, 600+800 mm-es oldalfal, 18,2 m³ raktérfogat, 5,4 m plató hosszúság, 2,41 m plató szélesség, 3 oldalra billen, 2 vezetékes légfék, hátul gabona kiárasztó nyílás,...
5.850.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 26. 06:54 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
LAG gabonaszállító 1999 évjárát 38tonnás azonnal elvíhető ! Méretek:815x231x180
5.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 26. 06:24 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - összsúly: 4000 kg - önsúly: 800 kg - teljes hosszúság: 4247 mm - teljes szélesség: 1892 mm - rakfelület szélesség: 1800 mm - rakfelület hosszúság: 3000 mm - 50+50 cm magasító - három irányba billent hidraulikusan - kétkörös...
995 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 26. 05:39 Billenős pótkocsi Fejér, Székesfehérvár
A részletes ajánlatért, valamint specifikációért forduljon hozzánk elérhetőségeinken!
3.999.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. március 26. 05:39 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
18 tonnás össztömegű, 2 tengelyes tandem, ballonkerekes, 2 oldalra billenős, automata oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszaki, felújított állapotban eladó
2.800.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 26. 05:29 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Eladó felújított pótkocsi. A jármű Kecskeméten tekinthető meg. A billentő munkahenger nincs beszerelve. Oldalfal: alu Cégünk a terméket az Agrider Zrt.-vel együttműködve, annak értékesítő partnereként kínálja eladásra! Megtekinthető Kecskeméten,...
5.500 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 26. 05:29 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - összsúly: 3100 kg - önsúly: 800 kg - teljes hosszúság: 4247 mm - teljes szélesség: 1892 mm - rakfelület szélesség: 1800 mm - rakfelület hosszúság: 3000 mm - 40+40 cm magasító - három irányba billent hidraulikusan - kétkörös...
19.250.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 26. 05:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2007 Gumi méretek (első): Alliance 800/45 R26,5 Gumi méretek (hátsó): Alliance 800/45 R26,5
6.999.000 Ft nettó
16 éve hirdető
2025. március 26. 05:04 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
24 tonnás, 3 oldalra billenős, alul és felül nyílós oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszaki, erős alváz, nagyon jó állapotban eladó
2025. március 26. 05:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Egytengelyes pótkocsi Terhelhetőség [kg] 3800 Súly [kg] 1140 Teljes hossz / Teljes szélesség / Teljes magasság [mm] 4570-4770 / 2150 / 930-2450 Hosszúság / szélesség / raktér magassága [mm] 3340/1890/500 Billenő / billenő szög (hátsó / oldalak)...
5.100 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 26. 03:59 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - összsúly: 2300 kg - önsúly: 700 kg - rakfelület szélesség: 1500 mm - rakfelület hosszúság: 2500 mm - hasmagasság: 884 mm - 40+40 cm magasító - három irányba billent hidraulikusan - ráfutó fék - 10.75x15.3 14 PR gumiköpeny -...
236.213 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 26. 03:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A magasító a Komondor SPK-750 típusú három oldalra billenthető pótkocsihoz alkalmazható. Segítségével könnyű árukból nagyobb mennyiség pakolható fel a pótkocsira, így időt és energiát takarít meg. Lehetővé teszi a három oldalra billentést az adott...
4 éve hirdető
2025. március 25. 23:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új MAR-POL MT típusú lengyel 6-8-10 tonnás tandem pótkocsik kedvező áron, garanciával a Magyarországi importőrtől! Alapfelszereltségük: - oldalfal magasság: 500 mm + 500 mm - falak nyithatók vagy szétnyithatók - légfék, törési teljesítmény...
8 éve hirdető
2025. március 25. 23:39 Billenős pótkocsi Pest, Nagykőrös
Felszereltség: - Plató: 4500 mmx2320 mm, kivehető rakoncák, körben speciális gumiprofil tömítés, teljes acél plató, platóváz magas minőségű acélprofilokból hegesztve készül - Alap oldalfal 4500 mmx600 mm, központi oldalfalzár jobb-, baloldalon és...
7.550.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 25. 23:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
KÉSZLETRŐL, MŰSZAKI VIZSGA az árban!!! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió legnagyobb ERDALLAR kereskedőitől. Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évek óta. Bízzon...
3.999.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 25. 21:29 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
18 tonna össztömegű, 2 tengelyes, tandem,balonkerekes, 2 oldalra billenős, automata oldalakkal, piros rendszám, 5 év műszakival, felújított állapotban eladó.
8.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 25. 21:19 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
3 tengelyes, 24 tonna össztömegű, 2 oldalra billenős pótkocsi. Új platóval és ponyvával. Platóméret: 7200 x 2500 x 1600 mm. Az alváz homokszórva, alapozva 2K-s festékkel festve. Az ár tartalmazza a friss műszaki vizsgát és a névre írást.
2025. március 25. 20:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
5.100.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 25. 20:28 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaderzs
Eladó Fliegl pótkocsi, megkímélt, végig fedett helyen tárolt! Két körös légfék, új gumikkal felszerelt. 3 oldalfal magasítás: 3 x 60 cm. Tekerős ponyva, első fellépő létra. Vonófej, légfék, hidraulika, gabona kieresztő kivezetés hátra. Gumi:...
2025. március 25. 19:34 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Tudtad? Új a kínálatunkban! Teknős billencs felépítmény, forgó zsámolyos alvázon. További információkért vedd fel a kapcsolatot velünk. Telefonon: +36204274211 E-mailben: fazekas@agroliner.de
5.300.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 25. 18:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Háromtengelyes billenős pótkocsi Jó állapotú, 24 Tonnás, két oldalra billenős pótkocsi. + hozzávaló takaróponyvával. Piros rendszámos, friss 5 év műszakival. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás....
2.100.000 Ft +ÁFA
8 hónapja hirdető
2025. március 25. 18:11 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XVI. kerület)
Eladó egy 1989-es évjáratú billenőplatós pótkocsi, rendszáma: YGR 246. A gépen magasító oldalfalak vannak. Az eszköz tartozéka a pótkerék. A gép homokfújva és fényezve volt. 2029. februárig érvényes műszakival rendelkezik. Hibátlan légfékrendszerrel...
2.100.000 Ft +ÁFA
8 hónapja hirdető
2025. március 25. 18:04 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XVI. kerület)
Eladó egy 1989-es évjáratú billenőplatós pótkocsi, rendszáma: YGR 245. A gépen magasító oldalfalak találhatók. Az eszköz tartozéka a pótkerék. A gép homokfújva és fényezve volt. 2029. szeptemberig érvényes műszakival rendelkezik. Hibátlan...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.461)

Ezek a legkedveltebb tejhelyettesítők, ha valamiért nem fogyaszthatsz tehéntejet!
Fontos, hogy tisztázzuk: ezek az italok igazából nem nevezhetők tejnek.
Nem hajlandók lisztkukacport tenni termékeikbe a szlovák pékek
Közös nyilatkozatban utasították el a rovaralapú összetevők alkalmazását.