Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 149 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
2024. augusztus 16. 03:19 Egyéb hidraulika alkatrészek
Traktor kompresszor TLT - kardán légkompresszor. Egyszerű telepítés közvetlenül a traktor kardántengelyére. Hengerek száma: 2 Kapacitás: 90L...
650.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 16. 01:54 Hidraulikacsatlakozók és idomok Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere új SCV szeleptömb eladó! AL119217, AL171119
450.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 16. 00:54 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere új SCV szeleptömb eladó! SJ16056
2024. augusztus 15. 23:39 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
HIDRAULIKUS HENGERREK STANDARD: 12136 HIDRAULIKUS HENGER STANDARD 100/50-100 ÁR:183,00 € 12137 HIDRAULIKUS HENGER STANDARD 100/50-150...
2024. augusztus 15. 23:14 Fronthidraulika
Hidraulikus akkumulátorok (0,15lit - 0,35lit - 0,45lit - 0,5lit - 0,7lit - 1lit - 1,48lit - 2lit - 2,8lit - 3,8lit). Az ügyfél kérésére az...
2024. augusztus 15. 21:09 Egyéb hidraulika alkatrészek
Hárompontos hidraulika készlet kisebb traktorokhoz 1 KAT (mint például Pasquali, Yanmar, TV, Ferrari, ATV, Lombardini, Goldoni, Kubota,...
16.134 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 20:59 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
14.953 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 17:09 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Heves, Hatvan
Működtető kar: 1 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P,...
50.000 Ft
7 éve hirdető
2024. augusztus 15. 13:24 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Kaba
Új John Deere hidraulikus munkahenger eladó! Egyszer sem volt használva. Ár: 50.000 Ft / darab Csak párban eladó! Munkahenger hossza: 55,5...
1.355.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 15. 09:14 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 4650, 4755, 4955 traktor új, eredeti USA főszivattyú garanciával eladó!
2024. augusztus 15. 08:44 Egyéb hidraulika alkatrészek
NES hidraulikus szivattyú traktorokhoz - 6 fog 11781 HIDRAULIKA SZIVATTYÚ NSZ 10-6 FOG 10 CC BAL Ár: 65.00 EUR 11782 HIDRAULIKUS SZIVATTYÚ...
85.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 15. 07:49 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új hidraulika szivattyú eladó! Szivattyú 85.000 Ft + csatlakozó 25.000 Ft/pár.
85.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 15. 07:24 Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új kormány szivattyú eladó! Szivattyú 85.000 Ft + csatlakozó 15.000 Ft/pár.
2024. augusztus 15. 06:44 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók
Dupla biztonsági szelep - Szelep használata a nyomás kívánt értékre való korlátozására, és így védelmet nyújt a túlterhelés (rázkódás,...
48 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 15. 05:04 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
690.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 15. 04:34 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Hajdú-Bihar, Püspökladány
Rába 250 új hidraulika vezértömbök eladók! Eredeti amerikai Parker gyártmány 3, 4 vagy 5 tagos kivitelben. Nettó: 690.000 Ft-tól.
2024. augusztus 15. 04:34 Hidraulika közcsavarok
20540- KÉZI BILLENŐ NYOMÁS ELOSZTÓ. Ár: 84,00 EUR. MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Az alkatrészeket utánvételkor vagy pro-forma számlával...
2024. augusztus 15. 04:04 Egyéb hidraulika alkatrészek
A szelepet kettős háromutas szelepként használják. A kettős bemeneti nyíláson keresztül a szelepbe jutó olaj áramlását két kettős kimenetre...
2024. augusztus 15. 03:04 Egyéb hidraulika alkatrészek
Automata kampók a traktor hidraulikus karjaihoz. 1. MÉRET - Traktorok 50 LE-ig. 10518 - AUTOMATIKUS HOOK A TRAKTOR HASZNÁLATA HIDRAULIKAI...
2024. augusztus 15. 02:39 Egyéb hidraulika alkatrészek
10415 - PVC OLAJTARTÁLY ÁR: 32,00 MINDEN ÁR AZ ÁFÁT TARTALMAZZA Hibalehetőség az adatbevitelnél, a pontos adatok érdekében ellenőrizze a...
2024. augusztus 15. 01:29 Hidraulika közcsavarok
13564 - HOROGJAVÍTÁSI MECHANIZMUS CAT.1 CBM Ár: 44,00 EUR 13566 - HOROGJAVÍTÁSI MECHANIZMUS KAT.2 CBM Ár: 49,00 EUR 13565 - HOROGJAVÍTÁSI...
2024. augusztus 15. 00:14 Fronthidraulika
100685 - A TRAKTOR UNIVERZÁLOS ELSŐ HIDRAULIKUS ELEJE 1500 KG ÁR: 1.290,00 EURO. A TRAKTOR UNIVERZÁLOS ELSŐ HIDRAULIKUS ELEJE - Teherbirása...
2024. augusztus 15. 00:04 Egyéb hidraulika alkatrészek
11770 - FÉM TARTÁLY 20 LITERES KEREK FI 300mm - MAGASSÁG 340mm Ár: 43.00 EUR 11771 FÉM TARTÁLY 12 LITERES KOCKA 255x120x475mm Ár: 75.00 EUR...
28.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 14. 22:14 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Jumz árokásó kanál, gém, munkahenger több darab is! Munkahengerek 28 ezer Ft tól 68 ezer Ft ig. Többféle méretben További...
6.370 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 14. 18:24 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (149)
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)