Hirdetés
Tejhűtő, tejkezelés eszközei 27 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tejhűtők és tejkezelés más eszközei kiemelten fontosak a higiénikus tejtermelés megvalósításában, hiszen fejés után a tejet egyből megfelelő hőmérsékletre kell hűteni, megelőzendő a nemkívánatos mikroorganizmusok elszaporodását. Ebből következik, hogy minőségi tejtermelés megfelelő hűtés biztosítása nélkül nem képzelhető el.
Az élelmiszerbiztonsági követelményeknek megfelelő tejhőmérséklet csak gépi hűtéssel valósítható meg. A szakemberek tanácsa alapján a tejhűtés egyik leghatékonyabb módszere az ún. pillanathűtés, amikor a tejet a fejés után egyből egy zárt rendszerben, egy megfelelő lemezes hőcserélővel azonnal a kívánt hőmérsékletűre hűtik. Kisebb gazdaságokban inkább az egyszerűbb tartályhűtést alkalmazzák. Itt a hűtő és tároló tartályok általában 200 és 5000 liter közöttiek, rozsdamentes acélból készülnek, szigetelésük kettősfalú, keverővel felszerelt berendezések. Lehetnek közvetlen vagy közvetett hűtésűek is.
Az apróhirdetések között találhatunk kisebb és nagyobb volumenű komplett tejhűtő berendezéseket, ezekhez való alkatrészeket, továbbá a tejkezeléshez kapcsolódó egyéb eszközöket is. Többek között ilyenek a tejtartályok, tejszűrők, tejszeparátorok, dugók, tejanalizátor, mosogatókád, különféle tejoltók és sajtkultúrák, sajtformák.
Az élelmiszerbiztonsági követelményeknek megfelelő tejhőmérséklet csak gépi hűtéssel valósítható meg. A szakemberek tanácsa alapján a tejhűtés egyik leghatékonyabb módszere az ún. pillanathűtés, amikor a tejet a fejés után egyből egy zárt rendszerben, egy megfelelő lemezes hőcserélővel azonnal a kívánt hőmérsékletűre hűtik. Kisebb gazdaságokban inkább az egyszerűbb tartályhűtést alkalmazzák. Itt a hűtő és tároló tartályok általában 200 és 5000 liter közöttiek, rozsdamentes acélból készülnek, szigetelésük kettősfalú, keverővel felszerelt berendezések. Lehetnek közvetlen vagy közvetett hűtésűek is.
Az apróhirdetések között találhatunk kisebb és nagyobb volumenű komplett tejhűtő berendezéseket, ezekhez való alkatrészeket, továbbá a tejkezeléshez kapcsolódó egyéb eszközöket is. Többek között ilyenek a tejtartályok, tejszűrők, tejszeparátorok, dugók, tejanalizátor, mosogatókád, különféle tejoltók és sajtkultúrák, sajtformák.
Olvasson tovább
15 éve hirdető
2025. március 23. 20:58 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Hajdú-Bihar, Püspökladány
Tejhűtők raktárról eladók: 100, 250, 420, 550, 600, 750, 1000, 1100 literesek. Ugyanitt fejőgépek, pulzátorok javítása, alkatrészellátás, postai utánvétellel is. Kérem, nézze meg a honlapomat/kattintás, bővebb felvilágosítás telefonon. Ár: 200 000...
2.700.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. március 23. 20:58 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Hajdú-Bihar, Püspökladány
1000 literes Milkplan tejhűtő raktárról, új, 1 éves garanciával, 380 voltos, 2 töltéses, csappal, keverőmotorral, mérőléc + táblázat. R 449A gázzal töltve, erős hűtés, alacsony áramfogyasztás. Raktáron: MPV 100 literes/2 töltéses, 1 fázis, bruttó 952...
530 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 26. 23:14 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Pest, Gödöllő
Nagy hatékonyságú, vastag, polipropilén zsákszűrő, 50 szűrőréteggel. Akár 98%-kal csökkenti a szennyeződéseket, és ezáltal a baktériumok mennyiségét a tejben. A szomatikus sejtszámot is csökkenti. Feleslegessé teheti akár a baktofugák, tisztító...
3.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 23. 14:49 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Pest, Gödöllő
Nagy hatékonyságú, vastag, polipropilén szűrőelem, 100 szűrőréteggel. Akár 98%-kal csökkenti a szennyeződéseket, és ezáltal a baktériumok mennyiségét a tejben. A szomatikus sejtszámot is csökkenti. Feleslegessé teheti akár a baktofugák, tisztító...
1.200.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 14. 13:04 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Csongrád-Csanád, Nagymágocs
Eladó a képeken látható 8000-literes tejhűtő, 2011-es évjárat. A hűtőköre sérült. Az ár irányár. Kapcsolattartó: Kiss Péter
850.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 19. 20:41 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Vas, Szombathely
Eladó tejautomata felújítva.
3 éve hirdető
2025. március 23. 14:14 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Csongrád-Csanád, Mindszent
Kínálatunkban különböző méretű pasztörizálók kaphatóak 100, 200, 300 és 500 liter térfogattal. . A 100 és 300 liter közötti modellek kérhetők kerékre szerelt kivitelben is, megkönnyítve a tej mozgatását a gazdaságban. A szállítást egyszerűsíti a...
1.900.000 Ft
9 éve hirdető
2024. december 16. 17:40 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Pest, Dunakeszi
Eladó a képeken látható tejautomata. Kihasználatlanság miatt kerül értékesítésre. Egyszer sem használt. AFE kompatibilis 2 db 60 literes rozsdamentes tartállyal, automatikusan átkapcsol ha kiürül az első tartály.
720.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. január 22. 18:46 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Baranya, Sásd
Eladó egy 2000l-es tejtartály. Rozsdamentes, saválló. Keverőmotorja van, hűtést ki lehet rá építeni. Az árat időnként csökkenteni fogom, amíg el nem viszik a terméket!
5.000.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 20. 15:06 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Nógrád, Varsány
Eladó tejszeparátor
200.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. április 11. 13:46 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Egyedi készítésű bilaktóméter (20 literes, rozsamentes) tejkáddal együtt (kb. 200 literes, rozsdamentes) új szivattyúval eladó.
4.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. április 11. 13:46 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Hajdú-Bihar, Balmazújváros
Tejcsarnok bezárása miatt eladó vált egy 6200 literes tejhűtő (jégbankos) tartozékokkal együtt.
250.000 Ft
8 éve hirdető
2020. január 26. 11:07 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Zala, Zalalövő
Működőképes tejhűtő eladó!
800.000 Ft
3 éve hirdető
2024. november 12. 20:54 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kálmánháza
900 literes duplafalu, inox, hűthető, keverőlapátos tejtartály idomokkal együtt eladó. Autóba szerelhető.
250.000 Ft
4 hete hirdető
2025. február 25. 18:59 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Békés, Magyardombegyház
Jó állapotú, 380 W.
2.100.000 Ft
9 éve hirdető
2025. március 12. 19:23 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Bács-Kiskun, Soltszentimre
Kihasználatlanság miatt eladó egy megkímélt Delaval jégbankos tejhűtő. Az ár minimálisan alkuképes.
249.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 18. 08:29 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Pest, Nyáregyháza
200 l-es tejhűtő, szállítókocsival, 380 V-os, automata-manuális funkció.
200.000 Ft
5 éve hirdető
2025. március 25. 15:12 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszaeszlár
Eladó egy jegesvizes, azonnali hűtő, keverő lapátos tejhűtő. Praktikus, azonnal 5-8 °C-ra hűti a tejet. Téglalap alakú, jól elhelyezhető, könnyen kezelhető.
120.400 Ft
4 éve hirdető
2025. március 1. 03:19 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Budapest, Budapest
IDEXX SNAP ST Positive Control Cikkszám: 98-27430-01 Gyártó: IDEXX
1.549.400 Ft
4 éve hirdető
2025. január 23. 05:04 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Budapest, Budapest
Érintőképernyős kijelző numerikus adatbevitellel, vagy teljes alfanumerikus adatbevitel SNAPconnect szoftverrel vagy csatolt billentyűzettel.A továbbfejlesztett látórendszer és a kijelző megkönnyíti az eredmények olvashatóságát.Használja az SNAPshot...
86.240 Ft
4 éve hirdető
2024. december 21. 00:54 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Budapest, Budapest
1 készlet a következő eldobható elemekből áll: 100 db LACTOCHIP ?4 400 db SOFIA GREEN liofilizált festék 800 db tippek az automatikus pipettához Cikkszám: MTC0502
2.032.000 Ft
4 éve hirdető
2024. december 19. 01:44 Tejhűtő, tejkezelés eszközei Budapest, Budapest
Az új Quick Afla M1 Strip Test kit lehetővé teszi az Aflatoxin M1 gyors és vizuális kvalitatív / szemikvantitatív meghatározását (10 perc) a tejmintákban. Az eredmények kvantitatívvá válnak, ha a készletet RDS-2500 szalagolvasóval kombinálva...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Állattartás gépei, eszközei
- Tejhűtő, tejkezelés eszközei (27)

Agrometeorológia: Ijesztő jóslat a jövő hétre
A talajok telítődése folytatódott, de újabb kihívások jönnek.