Hirdetés
Gépkocsi és kistraktor utánfutó 260 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.

Olvasson tovább
2024. augusztus 10. 07:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 07:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 07:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Lajosmizse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 07:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó, ami trailerként is használható! Erős hegesztett acél...
2024. augusztus 10. 07:24 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 07:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 06:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 06:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 06:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 06:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 06:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 05:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 10. 05:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 9. 16:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 9. 16:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 9. 15:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Nógrád, Salgótarján
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
2024. augusztus 9. 15:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Dunavecse
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 9. 15:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. augusztus 9. 15:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
1.199.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 9. 11:54 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Utolsó darab - Német Stema 2000 kg-os utánfutó ezen az áron! Most csak bruttó 1.199.000 Ft! Oldalsó kerekes utánfutó - Német minőség Gyártó:...
2.525.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 9. 11:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Gyártó: Martz Típus: Builder 3 (3x1350 kg-os tengellyel szerelve) Évjárat: 2024. Garancia: 3 év Össztömeg: 3500 kg Saját tömeg: 806 kg...
689.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 9. 09:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új utánfutó márka Magyarországon! Vesta utánfutók csak a Sebal utánfutó centrumban! Gyártó: Vesta Trailer Évjárat: 2023. Garancia: 3 év...
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 22:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Fék nélküli quad- és motorkerékpárszállító utánfutó 1,5 méteres...
4 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Heves, Gyöngyös
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Fék nélküli quad- és motorkerékpárszállító utánfutó 1,5 méteres...
110.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 8. 21:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Siófok
Eladó a képeken látható utánfutó. Az egyik tengelye kitörve, de javítható.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (260)
![Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6392/cikk_66392/dinnye_fill_540x300_0.jpg)
Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!
Ez a Lőrinc nem olyan... Nem kell félteni tőle a dinnyét sem.![3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4997/cikk_74997/idU02_ind_(6)_fill_540x300_0.jpg)
3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar
Délutánonként 28 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)