Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 835 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
2.370.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 6 éve hirdető
2025. március 5. 14:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposújlak
Munkaszélesség: 230 cm Max. zúzható átmérő: 150 mm Kalapácskések száma: 46 db Öntöttvas hajtómű szabadonfutóval TLT fordulatszám igény: 1000 ford/perc Elektronikusan kiegyensúlyozott rotor Robosztus kialakítás Hidraulikusan nyitható/csukható hátsó...
2025. március 3. 10:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
FLIEGL ÁGVáGó 3 TáRCSáS, KéSZLETRőL AZONNAL ELéRHETő ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:5295000 huf Egyéb Műszaki adatok: Munkasebesség: kb. 8 km/h-ig Ágak max. Ø-je kb. 280 mm Vágási szélesség: 2100 mm Erőelosztás ékszíjakkal, a...
8 éve hirdető
2025. március 6. 22:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 270 PTOK - erdészeti tárcsás ágaprító 27 cm ágátmérőig - MOWI P30 daruval. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel felszerelve. Meghajtásigény: 100 - 200 LE. Tartozékok:...
730.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 6. 22:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Nagykőrös
Holzkecht tip gardán hajtásos behúzóhengeres fadaráló faaprító vontatott gardánnal jó munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
24.140 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 6. 22:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Legfeljebb 25 cm átmérőjű bokrok, ágak és fák összes aprítási műveletére tervezve. Ø 450 mm-es erdészeti rotorral, rögzített szerszámokkal. A speciálisan megerősített váz, amely a traktor mozgása által keltett tengelyirányú terhelések elviselésére...
1.384.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 6. 22:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ágaprító gép - Inventor Függesztett kivitelű aprítógép száraz és nedves lombos és tűlevelű faágak, nyesedék aprítására alkalmas. Használható gyümölcsfa, szőlő-metszéséből, fakivágásból keletkező fa, nagy tömegű lomb és ág aprításához. A traktorra...
471.500 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 6. 21:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki leírás: ECO 16 - kardánhajtású, kézi adagolású faaprító adapter, 4 kés és 1 ellenkés, száraz és zöld fa aprítására. ECO 16: Max. fatörzs vastagság: 130 mm Kardán fordulat: 540/1.000 f/p Tömeg: 196 kg Gépigény: 18-50 LE Ára:...
8 éve hirdető
2025. március 6. 21:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 280 MOBILE VARIO SPOUT alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 28 cm ágátmérőig. VARIO SPOUT - állítható kémény magasság HATZ 4H50TIC 4 hengeres, vízhűtéses dieselmotor – 74 LE TP PILOT -...
1.990 EUR
8 éve hirdető
2025. március 6. 21:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Professzionális kerti nyesedékzúzó. Készletről kínálunk F.B.C. CIP 8.13H típusú kerti nyesedékzúzót - max. 8 cm anyag átmérőig. - HONDA GX 390 benzinmotor teljesítménye 13 LE - 1 db vágókés és 6 db lengő kalapácskés - tölcsérméret 490 x 370 mm - a...
29.500 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 6. 21:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Akár egy héten belül használatba vehető erdészeti zúzó! Zúzható átmérő: 25 cm Fix kalapácsokkal szerelt rotor TLT: 1000 Hidraulikusan nyitható fedél Domex 700 - SS350 anyagból ékszíjak száma: 5 Kalapácsok száma: 45 öntömeg: 1500 kg
8 éve hirdető
2025. március 6. 21:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Késes - kalapácsos rendszerű kerti ágaprítók 6 - 8 - 10 cm aprítási teljesítménnyel, elektromotoros, benzinmotoros és TLT meghajtással. Kiváló minőség, megbízhatóság. Érdeklődés esetén részletes műszaki leírással és árinfóval szolgálok.
8 éve hirdető
2025. március 6. 21:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Készletről kínálunk LINDDANA TP 165 MOBILE alvázra szerelt tárcsakéses ágaprítókat - 16,5 cm ágátmérőig. - KOHLER CH732 STAGE V - 2 hengeres, léghűtéses benzinmotor – 24 LE - HONDA GX 630 - 2 hengeres, léghűtéses benzinmotor – 21 LE - HONDA GX 690 -...
8 éve hirdető
2025. március 6. 21:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 176 TRACK gumihevederes alvázra szerelt tárcsás ágaprító 176 mm ágátmérőig. KUBOTA STAGE V 3 hengeres, vízhűtéses dízelmotor – 25 LE. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel...
1.380 EUR
8 éve hirdető
2025. március 6. 20:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Készletről kínálunk F.B.C. CIP6 5.5H típusú kerti nyesedékzúzót - max. 5 cm-ig. - HONDA benzinmotor teljesítménye 5,5 LE - 1 db vágókés és 4 db lengő kalapácskés - tölcsérméret 440 x 355 mm - a gép tömege 72 kg Érdeklődés esetén részletes műszaki...
38.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 6. 20:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
40 cm törzsátmérőig használható erdészeti zúzó, rövid határidővel! Akár 1 héten belül! Döntőkerettel Gépigény: ~ 200 Le Munkaszélesség: 200 cm Fogak száma: 48 TLT: 1000 rpm Kések: fixek Hardox 400 és Domex 700-ss355 anyagok felhasználásával Kétoldali...
8 éve hirdető
2025. március 6. 20:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 215 MOBILE VARIO SPOUT alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 21,5 cm ágátmérőig. VARIO SPOUT - állítható kémény magasság. HATZ 3H50TICD 3 hengeres, vízhűtéses dízelmotor – 59 LE. TP...
5 éve hirdető
2025. március 6. 19:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. MANDINI ECO 21 - kardán hajtású (nyomó) táplálású faaprító adapter, 4 kés és 1 ellenkés, tápláló henger sebességváltója...
39.362 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 6. 19:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Tökéletes segítség favágásnál, egyedül is könnyen kezelhető. Lamellás kialakítása miatt stabilan tartja a rönköket, állítgatás nélkül tehetők fel rá a különböző átmérőjű rönkön. Szállításhoz és szezonon kívüli tároláshoz pár csavar oldásával lapra...
2025. március 6. 19:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
DCSK profi tech - Jansen JX-72RS traktoros aprítógép ÚJ az aprítógépek kínálatában. A hidraulikus adagolónak köszönhetően a gépen való munka igazi élmény. Két adagolóhenger egyenletesen mozgatja a fát. Az adagolóhengerek sebessége egy vezérlőszelep...
2025. március 6. 18:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
DCSK Profi Tech - Jansen GTS-1000pro aprítógép - ágaprító (SN17/3) Ez a 15 lóerős kerti/faaprító egy nagy teljesítményű és hatékony gép, amely segít Önnek gyorsan és egyszerűen felaprítani a kerti hulladékot és a faanyagokat. Robusztus 15 lóerős...
433.065 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 6. 18:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Heves, Hatvan
Traktorral meghajtott, 3 pont felfüggesztéses faaprító/gallydaráló gép, maximum 80 mm átmérőjű fa aprítására. Minimális teljesítményigény: 18 Le A kiváló minőségű KDL AGRI márkájú mezőgazdasági munkagépek magyarországi forgalmazója az Oraker Kft....
1.003.475 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 6. 18:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ne halogasd, használd ki az év végi kedvezményt, és készülj fel a következő szezonra egy profi géppel! ECO 17 H – kardánhajtású faaprító, hidraulikus meghajtású adagoló görgők / behúzó hengerek, amelyek meghajtásáról önálló...
2025. március 6. 18:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Vásároljon LEZ-2,0 láncos erdészeti zúzót illetve jól bevált RZE-1,5 típusú késes illetve RZ-2H késes /láncos erdészeti zúzót! Vigyázat az RZ szárzúzókat hamisítják! Vásároljon akkreditált minősítésű ,tradicionális eredeti terméket!Az eredetit vagy...
660.100 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 6. 17:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO 17 – kardán hajtású faaprító, mechanikus meghajtású adagoló görgők / behúzó hengerek, 2 kés, 1 ellenkés tárcsás kivitelű aprító szerkezet, száraz és zöld fa aprítására, adagoló garat kettős működtetéssel, biztonsági...
2025. március 6. 17:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Dunavecse
Urban SM70 benzinmotoros ágaprítógép Az Urban SM70 egy 280 cm³-es négyütemű, léghűtéses 10 LE-s benzinmotorral működik, mely a szeletelő egység meghajtásáról egy ékszíjhajtással gondoskodik. A gép könnyebb mozgatását az etetőgaraton található...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (835)

Vigyázz! Nemsokára támad a tyúkhúr!
Hamarosan itt a tyúkhúr! Van, akinek gyógynövény, van, aki gyomnövényként irtja....
Vigyázz! A cseresznyefa más törődést igényel! Így metszd meg a bőséges termésért!
A cseresznyefa kilóg a sorból. Fontos, hogy mikor metszed!