Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 811 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
2025. március 29. 16:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO-18: Ágvastagság max. 130 mm, kardánfordulat 540/min, súly: 420 kg, teljesítmény: 5-6 m³/óra, kések száma: 2 forgó, 1 álló, hidraulikus adagolás, LE igény min.: 30 LE. A nyírócsapszeggel rendelkező kardántengely a kötelező...
30.000 EUR
14 éve hirdető
2025. március 29. 16:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Ártánd
Winbergs 90100 TF tuskó és fadaráló, 16 t súly, 6 m hosszú, 2.5 m széles és 3.4 m magas, V8 Deutz motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
2025. március 29. 14:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Orsi W Forrest erdészeti szárzúzó különböző méretben 1700-2550-ig, aprítási átmérő: 18 cm-től akár 45 cm-ig. RENDELHETŐ! Érd: Contstar KFT 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 103 Tel: 30-207-6269 Vagy Pápai telephelyen: 30-644-5348
398.000 Ft
15 éve hirdető
2025. március 29. 14:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó 12 Le benzines ágaprító. A gép kiállított bemutatótermék volt. Össze van szerelve, doboza nincs. Gyártmány / típus: Flow WCM420 Származás: Németország Motor típusa: 4T ütemű, 1 hengeres Hengerűrtartalom: 420 cm³ Teljesítmény: 9 kW / 12,2 Le...
2025. március 29. 14:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO 17 H – kardán hajtású faaprító, hidraulikus meghajtású adagoló görgők / behúzó hengerek, amelyek meghajtásáról önálló hidraulikus szivattyú gondoskodik, 2 kés és 1 ellenkés, tápláló henger sebességváltója hidraulikus...
2025. március 29. 13:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 1530 mm SZÉLESSÉG: 860 mm MAGASSÁG: 1540 mm SÚLY: 150 kg TELJESÍTMÉNY: 1,6-2,8 KÖBMÉTER / ÓRA ÜZEMANYAGFOGYASZTÁS: 1,8 LITER / ÓRA MAXIMÁLIS FAÁTMÉRŐ: 80 MM VÁGÓFEJ ÁTMÉRŐ: 355 mm KÉSEK SZÁMA: 2 DB AZ APRÍTÉK MÉRETE: 4-6 MM...
2025. március 29. 13:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 1530 mm SZÉLESSÉG: 790 mm MAGASSÁG: 1550 mm SÚLY: 130 kg TELJESÍTMÉNY: 1,6-2,8 KÖBMÉTER/ÓRA ÜZEMANYAGFOGYASZTÁS: 1,8 LITER/ÓRA MAXIMÁLIS FAÁTMÉRŐ: 80 MM VÁGÓFEJ ÁTMÉRŐ: 355 mm KÉSEK SZÁMA: 2 DB AZ APRÍTÉK MÉRETE: 4-6 MM AZ...
2025. március 29. 13:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 29. 13:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.370.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 29. 13:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposújlak
Munkaszélesség: 230 cm Max. zúzható átmérő: 150 mm Kalapácskések száma: 46 db Öntöttvas hajtómű szabadonfutóval TLT fordulatszám igény: 1000 ford/perc Elektronikusan kiegyensúlyozott rotor Robosztus kialakítás Hidraulikusan nyitható/csukható hátsó...
2025. március 29. 13:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Az ECO 16 ágaprító 18-50 LE-s traktorhoz alkalmas. A kardánhajtású faaprító hidraulikus meghajtású adagoló görgőkkel/behúzó hengerekkel rendelkezik. A vágómű 4 késes és 1 ellenkéses tárcsás kivitelű aprító szerkezet. Az ágaprító...
52.000 EUR
14 éve hirdető
2025. március 29. 12:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Ártánd
Doppstadt DZ 750 Kombi fadaráló, 46 000 kg önsúly, kihordó szalag, V8 Mercedes motorral, javításra szoruló állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes kínálatunkért látogassa meg a...
2025. március 29. 12:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: REMET CNC TECHNOLOGY / RB50/6,5HP
2025. március 29. 12:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-DELEKS-DK-1800-PTO ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal,...
5.690.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. március 29. 11:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Nagykőrös
» Munkasebesség: max. 5 km/h-ig » Ágak vastagsága: max. kb. 280 mm » Vágási szélesség: 2100 mm » 1 hidromotor-meghajtás » 3 kemény fémmel szerelt, különleges fűrészlap (Ø 700 mm), 4 mm vastagság, 5 mm vídiás tépőfogak » 1200 mm oldalirányú kitolás »...
2025. március 29. 11:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Remet CNC, R40 vágószerkezet, vágás hossza: 5-12cm. Max. átmérő 4cm fa vastagság. 10-15cm hosszú aprítékot készít
2025. március 29. 11:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Az ORSI BEARS FORREST erdészeti mulcsozó 210 és 255 modellben. Ez a mulcsozó egy lengő kalapácsokkal ellátott erdészeti rotorral rendelkezik, amely képes ágak, bokrok és faanyagok mulcsozására legfeljebb Ø 18/20 cm-es vágásig. Műszaki adatok: o 223...
69.000 EUR
7 éve hirdető
2025. március 29. 10:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Eladó Binderberger erdészeti pótkocsi, markológépes daruval felszerelve. Leírás: - traktor teljesítménye: 150-190 LE - maximális faátmérő: 600 mm - radiátor ventilátor - szíjhajtás - beállítható fújtató - közúti jelzések - kardán - saját tömeg: 6800...
2025. március 29. 10:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
DELEKS DK-800 BS (Briggs&Stratton XR2100 420cc) 15 LE-s motoros ágaprító , elektromos önindítóval, maximum 10 cm maximális vágási átmérőig. Az eszköz kézzel mozgatható, a kivetőcső nagyobb magassága lehetővé teszi az...
2025. március 29. 10:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Sok más gép van kínálatunkba a weboldalunkon !!!! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a...
2025. március 29. 10:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A faág aprító, daraboló R-120-as vágószerkezet, maximum 11cm átmérőjű fa ágakat biztonsággal darabol. Ez a 6 késes változat 8-15cm hosszú ág aprítékot készít. Raschel zsák adapterrel el van látva. Traktor hajtású, 540-es TLT fordulattal lehet...
2025. március 29. 10:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A faág aprító,meghajtása 4 ütemű 15 lóerős benzin motorral történik. A daraboló R-120-as vágószerkezete, 9-12cm átmérőjű fa ágakat biztonsággal darabol. Ez a 8 késes változat 5-10cm hosszú ág aprítékot készít. A kések edzett , Hardox-500 anyagból...
2025. március 29. 10:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 1530 mm SZÉLESSÉG: 790 mm MAGASSÁG: 1550 mm SÚLY: 130 kg TELJESÍTMÉNY: 1,6-2,8 KÖBMÉTER / ÓRA ÜZEMANYAGFOGYASZTÁS: 1,8 LITER / ÓRA MAXIMÁLIS FAÁTMÉRŐ: 80 MM VÁGÓFEJ ÁTMÉRŐ: 355 mm KÉSEK SZÁMA: 2 DB AZ APRÍTÉK MÉRETE: 4-6 MM...
2025. március 29. 09:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
Készletről azonnali átvétellel Európai gyártású prémium minőségű JIRBO JUMBO kardánhajtású, dobos kialakítású ágdaraboló ágaprító gép 48 LE-nél nagyobb teljesítményű traktorokhoz. - Kompakt aprító szerkezet, erős hegesztett acél ház szerkezettel, 6...
2025. március 29. 09:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Ágaprító gép benzinmotoros - JANSEN GTS-2000Pro https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-benzinmotoros-JANSEN-GTS-2000Pro-SN17 ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (811)

Költségtakarékosabb tápanyag-gazdálkodás bevezetése vált szükségessé
A zöldségfélék trágyázása négy pillérre épül, ezek mindegyike rendkívül fontos a...