Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 718 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. július 23. 11:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Benzinmotoros-vontathato-agdaralo-DK900-LIFAN-moto ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió...
2024. július 23. 11:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: Honda GX 690 (Elektromos indítás) Szükséges teljesítmény: 22,1 LE A gép súlya: 740 kg Maximális ág átmérő: 150...
2024. július 23. 10:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO 17 H – kardán hajtású faaprító ,hidraulikus meghajtású adagoló görgők / behúzó hengerek amelyek meghajtásáról önálló...
2024. július 23. 10:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
Rebak R120N6 Fa daraboló A képen látható zsákoló adapter nem az eszköz tartozéka. Felár ellenében rendelhető. Minimális / ajánlott...
2024. július 23. 10:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. július 23. 10:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Benzinmotoros-vontathato-agdaralo-DK900-BS-motor-B ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió...
36.000 EUR
13 éve hirdető
2024. július 23. 09:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Ártánd
HD10 erdészeti tuskó, fa hulladék daráló, 90 m3/h kapacitás, kihordó szalaggal, 6 hengeres diesel motorral, munkára fogható állapotban. Az...
2024. július 23. 09:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
4 éve hirdető
2024. július 23. 08:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): 2 Kalapács(db): 10 Ellenkés(db): 1 Aprítási teljesítmény(m3): 6-7 Garatméret(cm): 16x9 Ágátmérő(cm): 9 Teljesítmény(LE): 15...
2024. július 23. 08:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO-18: Ágvastagság Max 130mm, Kardán fordulat 540/min Súly: 420 kg, Teljesítmény 5-6 m3/óra, Kések száma 2 forgó 1 álló,...
2024. július 23. 08:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 3485 mm SZÉLESSÉG: 1590 mm MAGASSÁG: 2500 mm (1920 mm – transport) SÚLY: 750 kg TELJESÍTMÉNY: 12-16 m3/h...
4 éve hirdető
2024. július 23. 08:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Főbb tulajdonságok: ➤ Benzines ágaprító nagy adagolótölcsérrel ➤ Rotor: 2 db kés + 10 db kalapács + 1 db ellenkés ➤ Aprítási teljesítmény: 2...
4 éve hirdető
2024. július 23. 08:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Szada
Kés(db): - Kalapács(db): 33 Ellenkés(db): - Aprítási teljesítmény(m3): 7-10 Garatméret(cm): 28,6x9 Ágátmérő(cm): 9 Teljesítmény(LE): 21...
2024. július 23. 08:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki adatok: professzionális tárcsás faaprító traktor hidraulikáról működtetett behúzó hengerekkel ajánlott traktor...
2024. július 23. 08:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: Honda GX 390 Szükséges teljesítmény: 11,7 LE A gép súlya: 350 kg Maximális ág átmérő: 100 mm Aprító kések száma:...
2024. július 23. 08:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-DELEKS-DK-1200 ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain...
2024. július 23. 08:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Komárom-Esztergom, Tata
BENZIN + LPG !!!!!!!! TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 3485 mm SZÉLESSÉG: 1590 mm MAGASSÁG: 2500 mm (1920 mm – transport) SÚLY: 750 kg...
2024. július 23. 08:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! GEO ECO 8 Bio-ágaprító Sajátmotoros meghajtás 15 LE / 389 cm3 Elektromos kulcsindítással Faaprításra alkalmas Minden...
2024. július 23. 07:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Az ECO 30 egy tárcsás kialakítású ágaprító, amely hatékony munkavégzést tesz lehetővé. A rotor megnövelt súlyának...
2024. július 23. 07:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 2265 mm (SZÁLLÍTÁSI 1905 MM), SZÉLESSÉG: 1280 mm MAGASSÁG: 2350 mm (SZÁLLÍTÁSI 1760 MM) SÚLY: 568 kg...
2024. július 23. 07:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Jansen GTS-2000pro A kínálatunkba újonnan hozzáadott GTS-2000pro egy csúcskategóriás aprítógép. Ez az előd GTS-2000 továbbfejlesztett és...
2024. július 23. 07:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Legalább 20-50 LE (14-37 kW) traktorokhoz Vágó kés: 2 Fa maximális átmérője: 15 cm Macska hárompontos csatolása A rotor...
2024. július 23. 07:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 3680 mm (szállítási pozíció 3160 mm), SZÉLESSÉG: 1595 mm MAGASSÁG: 2080 mm SÚLY: 630 kg TELJESÍTMÉNY: 3-8 M3 /...
2024. július 23. 06:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! ECO 19 - kardán hajtású faaprító, öntött vas hajtómű szabadon futóval , dupla felső irányultságú adagoló garat, száraz fa...
2024. július 23. 06:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Baja
Tehnos MGL 170-220 LW Light edrészeti mulcsozó nettó 8.795 EUR-tól. Ajándék kardántengellyel! Az MGL Light erdészeti mulcsozók elsősorban...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (718)
![Borzasztóan néz ki a fű? Ez a pár tipp lehet a megoldás, hogy újra szép legyen.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8659/cikk_58659/szep_es_kiszaradt_gyep_fill_540x300_0.jpg)
Borzasztóan néz ki a fű? Ez a pár tipp lehet a megoldás, hogy újra szép legyen.
Munkára fel! A nyár végén jön el az idő, hogy szép fű lehessen a kertedben!![Kiderült, hogy az erdők képesek feldolgozni a levegő metántartalmának egy részét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4626/cikk_74626/erdU4_fill_540x300_0.jpg)