Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 681 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. augusztus 7. 00:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Benzinmotoros fadaraboló szállítószalaggal (fa átmérője: max. 12 cm) A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/A05-0355 Arpal...
2024. augusztus 6. 23:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. termék megvásárolható ITT...
2024. augusztus 6. 23:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 6. 23:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. A termék megvásárolható ITT...
4 éve hirdető
2024. augusztus 6. 20:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Tolna, Szekszárd
A WC-8H egy masszív, kompakt, TLT-hajtású faaprító hidraulikus automata adagolórendszerrel, 8 x 8” adagolónyílással. A WC-8H aprítót min. 15...
2024. augusztus 6. 18:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
5 éve hirdető
2024. augusztus 6. 16:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Bócsa
Új, Méretek sz/h/m 254x112x112 cm, Súly: 1285kg, Rotor átmérő: 450mm, Szükséges vonóerő: 120-160 Le., Valós munkaszelesség: 225 cm., fix...
6.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 6. 16:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Ártánd
Saelen MV Cobra ág - fa daráló, 2000-es évjárat, 20cm max atmérő, 2050 kg önsúly, 3 hengeres Iveco motor, munkára fogható állapotban. Az...
503.937 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 6. 16:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
REMET R100 4 késes aprítógép kardán nélkül a Szal-Agro Kft. kínálatában! FŐBB JELLEMZŐK: • R-100 8 m3/óra, • Minimum / ajánlott LE igény:...
459.300 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. augusztus 6. 14:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Az R-100 STANDARD görgős aprítógép legfeljebb 9 cm átmérőjű ágak vágására szolgál, teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGY által tervezett...
4.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 6. 13:23 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Zirc
Hatékony, alacsony fogyasztású, kubota dízelmotoros ágdaráló, 200mm széles, szakaszolt behúzóhengeres eladó.
2024. augusztus 6. 11:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 5. 20:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 5. 19:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. augusztus 5. 17:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. augusztus 5. 13:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja...
1.005.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. augusztus 5. 13:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Professzionális DELEKS faaprító 13,5 LE-s, 4 ütemű HONDA benzinmotorral, E-Start. Alkalmas minden típusú száraz és zöld fa,...
512.800 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. augusztus 5. 13:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
Az RS-80 STANDARD mobil görgős aprító 6,5 LE teljesítményű négyütemű motorral van felszerelve. Az aprítógépet legfeljebb 5 cm átmérőjű...
2024. augusztus 5. 13:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja...
794.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. augusztus 5. 13:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Professzionális DELEKS faaprító 13 LE-s, 4 ütemű YAMAHA benzinmotorral, E-Start. Alkalmas minden típusú száraz és zöld fa,...
869.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. augusztus 5. 13:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A RE-120+PTO STANDARD mobil görgős aprítógép 7,5 kW-os elektromos indukciós motorral és egy erőleadó tengellyel van felszerelve, amely...
2024. augusztus 5. 12:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. augusztus 5. 12:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár

A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (681)
![Döntöttek: újra vámmal érkezhet ukrán méz az unióba](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5010/cikk_75010/mezek_fill_540x300_0.jpg)