Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 681 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. augusztus 3. 14:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/A01-2118 Aardenburg Lignum S 80 - Súly: 330 kg -...
2024. augusztus 3. 14:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/A05-3019 Arpal MK-170TR - Súly: 610 Kg - Maximális fa átmérő: 17 cm - Darabolt fa...
2024. augusztus 3. 13:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/A05-0352 ARPAL MS-80BD - Meghajtás: benzinmotor - Motor 16 hp - Súly: 120 kg -...
2024. augusztus 3. 10:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termékek megvásárolhatóak ITT is: https://agrohof.hu/kereso/lignum+m AARDENBURG Lignum M 120 - Súly:...
830.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 3. 05:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Jászalsószentgyörgy
Ágaprító eladó, teljesen új, majdnem ki lett próbálva, sajnos kicsi hozzá a traktorunk. Eco 16H: tárcsás rendszerű, hidraulikus behúzóval...
2024. augusztus 3. 04:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. A termék megvásárolható...
2024. augusztus 2. 23:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fliegl ágdaráló - függesztett, Kat.2 felfogatás - 4 rotorkéssel, ellenkés - max. 150 mm ágátmérőig - 63,5 x 63,5 cm tölcsér - kifúvó zsiráf...
480.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. augusztus 2. 16:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
RB-50 BENZIN KOMMUNIKÁCIÓS dobaprítógép négyütemű, 6,5 LE teljesítményű motorral van felszerelve. Az aprítógép fahulladék és legfeljebb 5 cm...
9.780.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 2. 09:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Halásztelek
Vermeer ágdarálók: BC190, BC200 vontatható ágdarálók elérhetőek! Folyamatosan változó készlet! Évjárat: 2016-2022 Üzemóra: 50-800 között!...
4.850.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 2. 09:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Halásztelek
Eladó egy angol GreenMech gyártmányú vontatható ágaprító berendezés. Megkímélt állapotú, 2007-es évjáratú, de kevés üzemórával. 50 LE-s...
449.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 2. 09:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új BullMach ZEUS100 kiváló minőségű olasz kardános ágaprító, kedvező áron, közvetlenül a Magyarországi importőrtől. AKCIÓS Ára: 449.000 Ft +...
2024. augusztus 2. 07:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 2. 06:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: PTO Max. 540 f/perc Szükséges teljesítmény: 30-50 LE A gép súlya: 610 kg Maximális ág átmérő: 150 mm Aprító...
2024. augusztus 2. 06:05 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fliegl Big ágaprító - új(jelenleg készleten, egyéb esetben 6-8 hét) - 3 pont felfogatás - TLT meghajtás 540 vagy 1000 - 63,5 x 63,5 cm...
2024. augusztus 2. 05:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: Honda GX 690 (Elektromos indítás) Szükséges teljesítmény: 22,1 LE A gép súlya: 600 kg Maximális ág átmérő: 150...
565.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 2. 04:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Békés, Sarkad
Leírás: Galyapritó REMET-RT-630-R mechanikus behúzással vagy hidros behúzással vásárlás előtt kipróbálható! Forgótárcsás aprítógép Hardox...
2024. augusztus 2. 00:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 1. 19:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 1. 18:25 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki leírás: Motor típus: Honda GX 690 (Elektromos indítás) Szükséges teljesítmény: 22,1 LE A gép súlya: 671 kg Maximális ág átmérő: 130...
2024. augusztus 1. 17:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 1. 16:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: Honda GX 690 (Elektromos indítás) Szükséges teljesítmény: 22,1 LE A gép súlya: 740 kg Maximális ág átmérő: 150...
1.890.000 Ft +ÁFA
1 hete hirdető
2024. augusztus 1. 14:58 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Borsod-Abaúj Zemplén, Sajóvelezd
Az RPE-200 PROFESSZIONÁLIS mobil görgős aprító, kiváló minőségű, megbízható elektromos indukciós 22 kW-os motorral. A keret nagy merevségű,...
2024. augusztus 1. 13:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: Honda GX 390 Szükséges teljesítmény: 11,7 LE A gép súlya: 350 kg Maximális ág átmérő: 100 mm Aprító kések száma:...
2024. augusztus 1. 13:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Siófok
Műszaki adatai Motor típus: Honda GX 690 (Elektromos indítás) Szükséges teljesítmény: 22,1 LE A gép súlya: 535 kg Maximális ág átmérő: 130...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (681)
![Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4977/cikk_74977/6-paradicsom_fill_540x300_0.jpg)
Növényvédelmi előrejelzés: Poloskainvázió és szárazság várható
A szárazság kedvez a poloska terjedésének, így eredményes védekezés hiányában...![Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4955/cikk_74955/kaboca_fill_540x300_0.jpg)
Elég rosszul hangzik, de a kabócák akár le is pisilhetnek minket egy fáról +VIDEÓ
Az ezzel kapcsolatos ismeretek nemcsak a biológiában, de az áramlástanban, sőt a...![Egyre rosszabb a burgonya helyzete: jelentősen csökkent a termelés](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5002/cikk_75002/burgonya_fill_540x300_0.jpg)