Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 580 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. december 28. 05:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Németország, Rottenburg
Kardan getriebener Holzhäcksler für max. 10-16 cm ⌀ Äste. Bestellen Sie jetzt, mit gratis Gelenkwelle! Aardenburg Lignum M 100 - Gewicht: 356 kg - Drehzahl: 540-1000 RPM - Min. PS: 25 HP - Messer: 4+1 Stk - Max. Holzdurchmesser: 10-12 cm -...
2024. december 28. 03:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Németország, Rottenburg
Arpal MK-170TR - Gewicht: 610 kg - Pferdestärke PS: 50 HP - Drehzahl: 540 RPM - Hächslermesser: 4 Stk - Max. holzdurchmesser: 17 cm - Holzgrösse: 5-6 cm - Antrieb: Tractor PTO Holzzerkleinerer MK-170TR Scheibenhacken von Ästen, Lamellen, Drifts und...
2024. december 28. 01:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Németország, Rottenburg
Kardan getriebener Holzzerspaner für max. ⌀12 cm Hölz. ARPAL MK-120TR - Gewicht: 180 kg - Leistung: 6 m³/ h - Holzgrösse: 0,5-5 cm - Max. Holzdurchmesser: 12 cm - Dimensionen: 128 x 129 x 165 cm - Antrieb: Tractor PTO Der MK-120TR Schredder ist zum...
2024. december 28. 01:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Németország, Rottenburg
Benzinmotor Holzhäcksler für max. 6 cm ⌀ Äste. Ceccato Olindo TRIH6,5 - Gewicht: 99 kg - Pferdestärke (PS): 5,5 hp - Max. holzdurchmesser: 6 cm - Messer: 2 Stk - Gegenmesser: 2 Stk - Hächslermesser: 8 Stk - Dimensionen: 1340 x 1050 x 1130 mm - Breite...
2024. december 24. 10:25 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Németország, Rottenburg
Bestellen Sie jetzt, mit gratis Gelenkwelle! AARDENBURG Lignum XL 270 - Gewicht: 920 kg - Drehzahl: 1000 rpm - Min. PS: 85 HP - Messer: 4+1 Stk - Max. Holzdurchmesser: 25-27 cm Überdimensioniert und extra stark. Wenn der Lignum M nicht mehr...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (580)