Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 799 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
8 éve hirdető
2025. április 15. 21:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Késes - kalapácsos rendszerű kerti ágaprítók 6 - 8 - 10 cm aprítási teljesítménnyel, elektromotoros, benzinmotoros és TLT meghajtással. Kiváló minőség, megbízhatóság. Érdeklődés esetén részletes műszaki leírással és árinfóval szolgálok.
2025. április 15. 21:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: • Garancia • Országos szervizhálózat • Garantált alkatrész utánpótlás • Szállítás(opcionális) A...
8 éve hirdető
2025. április 15. 21:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Készletről kínálunk LINDDANA TP 165 MOBILE alvázra szerelt tárcsakéses ágaprítókat - 16,5 cm ágátmérőig. - KOHLER CH732 STAGE V - 2 hengeres, léghűtéses benzinmotor – 24 LE - HONDA GX 630 - 2 hengeres, léghűtéses benzinmotor – 21 LE - HONDA GX 690 -...
8 éve hirdető
2025. április 15. 21:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 176 TRACK gumihevederes alvázra szerelt tárcsás ágaprító 176 mm ágátmérőig. KUBOTA STAGE V 3 hengeres, vízhűtéses dízelmotor – 25 LE. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel...
1.380 EUR
8 éve hirdető
2025. április 15. 21:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Készletről kínálunk F.B.C. CIP6 5.5H típusú kerti nyesedékzúzót - max. 5 cm-ig. - HONDA benzinmotor teljesítménye 5,5 LE - 1 db vágókés és 4 db lengő kalapácskés - tölcsérméret 440 x 355 mm - a gép tömege 72 kg Érdeklődés esetén részletes műszaki...
8 éve hirdető
2025. április 15. 21:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 215 MOBILE VARIO SPOUT alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 21,5 cm ágátmérőig. VARIO SPOUT - állítható kémény magasság. HATZ 3H50TICD 3 hengeres, vízhűtéses dízelmotor – 59 LE. TP...
38.000 EUR +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 15. 21:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
40 cm törzsátmérőig használható erdészeti zúzó, rövid határidővel! Akár 1 héten belül! Döntőkerettel Gépigény: ~ 200 Le Munkaszélesség: 200 cm Fogak száma: 48 TLT: 1000 rpm Kések: fixek Hardox 400 és Domex 700-ss355 anyagok felhasználásával Kétoldali...
78.732 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. április 15. 20:14 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Tökéletes segítség favágásnál, egyedül is könnyen kezelhető. Lamellás kialakítása miatt stabilan tartja a rönköket, állítgatás nélkül tehetők fel rá a különböző átmérőjű rönkön. Szállításhoz és szezonon kívüli tároláshoz pár csavar oldásával lapra...
433.065 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 15. 19:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Heves, Hatvan
Traktorral meghajtott, 3 pont felfüggesztéses faaprító/gallydaráló gép, maximum 80 mm átmérőjű fa aprítására. Minimális teljesítményigény: 18 Le A kiváló minőségű KDL AGRI márkájú mezőgazdasági munkagépek magyarországi forgalmazója az Oraker Kft....
2025. április 15. 18:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Vásároljon LEZ-2,0 láncos erdészeti zúzót illetve jól bevált RZE-1,5 típusú késes illetve RZ-2H késes /láncos erdészeti zúzót! Vigyázat az RZ szárzúzókat hamisítják! Vásároljon akkreditált minősítésű ,tradicionális eredeti terméket!Az eredetit vagy...
2025. április 15. 18:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. április 15. 17:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Győr
A FORST típusú szárzúzók elsősorban erdészetekben és mezőgazdaságban alkalmazhatók minden féle fa és fás szárú növényi maradványok zúzására, illetve cserjék, kisebb fák eltávolítására amelyek törzsének átmérője nem haladja meg a 20 cm-t (VIDIA 25...
450.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 15. 17:12 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Letkés
Wirax ágdaráló a képeken látható állapotban eladó! Új, használva nem volt.
2025. április 15. 16:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
1.300.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. április 15. 16:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Veszprém
• független hidraulikus rendszerrel • 3 pont felfüggesztés • TLT 540 kardános meghajtással • 25-55 LE szükséglet • Ø600 mm-es aprítótárcsa 2 db aprító késsel • állítható aprítékméret • max. Ø160 mm-es ágaprítás • behúzási szájméret: 229 x 254 mm •...
2025. április 15. 16:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
1.100.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. április 15. 15:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Csongrád-Csanád, Makó
Eladó új Weifang Fred Machinery WC-8H traktorhajtású faaprító készletről! MŰSZAKI JELLEMZŐK: • Független hidraulikus rendszerrel, • 3 pont felfüggesztés, • TLT 540 kardános meghajtással, • 25-55 LE szükséglet, • Ø600 mm-es aprítótárcsa 2 db aprító...
2025. április 15. 15:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Jansen GTS-2000pro A kínálatunkba újonnan hozzáadott GTS-2000pro egy csúcskategóriás aprítógép. Ez az előd GTS-2000 továbbfejlesztett és átdolgozott változata. A GTS-2000 elődjéhez képest jelentős különbségek közé tartozik a megnövelt adagolótartály...
2025. április 15. 14:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Gödöllő
STAREX AXL 8 mechanikus adagolású ágaprító 25-80 LE traktorokhoz. A maximális vágási átmérő 130 mm, a vágást a robusztus rotor tárcsán elhelyezett 2 db mozgókés és 1 db állókés végzi. Az állandó sebességű adagolás ékszíjhajtás segítségével történik,...
2025. április 15. 14:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás akár MÁR 10% ÖNERŐTŐL ELÉRHETŐ...
6.500 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 13:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Ártánd
Saelen MV Cobra ág - fa daráló, 2000-es évjárat, 20cm max atmérő, 2050 kg önsúly, 3 hengeres Iveco motor, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Telyes kinalatunkert latogassa meg a weboldalunkat...
2025. április 15. 12:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Ágaprító gép traktorhoz - JANSEN BX-42S https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-JANSEN-BX-42S ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van...
585.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. április 15. 12:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposújlak
max. 13 cm ágátmérő Forgórész átmérője: 600 mm 4 db kés Teljesítményigény: 20 - 50 LE Teljesítmény: 6-7 m³/h Tömeg: 220 kg
2025. április 15. 11:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-DELEKS-DK-1300-PTO ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal,...
2025. április 15. 11:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel,lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (799)
