Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 719 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
185.000 EUR
11 éve hirdető
2024. július 14. 21:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Jenz HEM 582 ipari aprítógép 640 lóerős Mercedes statikus motorral, Volvo vontatófejre szerelve, Kesla daruval felszerelve. A szerelvény...
2024. július 11. 05:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 26. 12:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. június 21. 10:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. május 31. 22:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 08:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 8. 07:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 26. 12:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. június 15. 00:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. június 13. 14:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. június 9. 08:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 5. 08:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 2. 09:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 2. 09:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 14. 16:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 10. 17:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 8. 10:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 25. 08:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 25. 05:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2.800.000 Ft
8 éve hirdető
2024. március 31. 18:52 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Pest, Sülysáp (Tápiósüly)
Nicolas Jensen A55 ös Típusú ágdaráló típus váltás miatt eladó, 3 hengeres kubota motorral szerelve folyamatosan szervizelt, 750 kg...
2024. július 16. 07:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 8. 07:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 18. 11:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 14. 17:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. június 14. 09:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (719)
![Duplázd meg a kerted! Mutatjuk mit és hogyan vess el, hogy bőségesen teremjen!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/5547/cikk_65547/kert_fill_540x300_0.jpg)
Duplázd meg a kerted! Mutatjuk mit és hogyan vess el, hogy bőségesen teremjen!
Nem mindegy, mit és hogyan vetsz el másodvetésként! Mutatjuk, mire figyelj!![Több száz medvét fognak kilőni Romániában](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4442/cikk_74442/medve_fill_540x300_0.jpg)
Több száz medvét fognak kilőni Romániában
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek...
Hirdetés
![Így telepítsd a kazaltakarót, hogy biztonságban tudd a terményt](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4421/cikk_74421/kazal6_ind_(1)_fill_540x300_0.jpg)