Hirdetés
Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 592 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
2024. december 25. 18:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék, demo/használt/hiányos besorolással rendelkezik. A gép átvizsgált, működőképes állapotban van, esztétikai eltérések egy Új géphez képest előfordulhatnak. Kattintson az alábbi linkre, ha szeretné megtekinteni a gép Új...
2024. december 25. 01:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone MAXI P.T.O. egy kardán meghajtású faaprító ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására, teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagy töltőnyílás alkalmas nagyobb mennyiségek egyszerre történő adagolására, az ürítésért...
2024. december 25. 01:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE SUPER MONSTER HONDA GX 390 egy 11 lóerős belsőégésű motor által hajtott faaprító. Teljesen OLASZ gyártmányú ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására. A töltőnyílás felcsukható így kevesebb helyet foglal út közben...
2024. december 25. 01:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone MAXI Honda GX390 egy belsőégésű motor által hajtott faaprító ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására, teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagy töltőnyílás alkalmas nagyobb mennyiségek egyszerre történő...
2024. december 25. 01:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone One Honda GX200 egy benzinmotoros faaprító. OLASZ gyártmányú, a nagyobb gépeknél tanultakat figyelembe véve készítették el, melynek eredményeképpen a legjobb eredmény várható aprításban, sebességben és megbízhatóságban. A Honda GX200 5,5...
2024. december 25. 00:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone Monster Electric-et egy 400 voltról működtethető 12 lóerős elektromos faaprító ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására, teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagy töltőnyílás alkalmas nagyobb mennyiségek...
2024. december 25. 00:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone One P.T.O. egy kardán meghajtású faaprító ami teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagyobb gépeknél tanultakat figyelembe véve készítették el, melynek eredményeképpen a legjobb eredmény várható aprításban, sebességben és megbízhatóságban. A...
2024. december 25. 00:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE SUPER MONSTER HONDA GX 390 egy 11 lóerős belsőégésű motor által hajtott faaprító. Teljesen OLASZ gyártmányú ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására. A töltőnyílás felcsukható így kevesebb helyet foglal út közben...
2024. december 25. 00:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone One egy elektromos faaprító ami teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagyobb gépeknél tanultakat figyelembe véve készítették el, melynek eredményeképpen a legjobb eredmény várható aprításban, sebességben és megbízhatóságban. A 3 lóerős...
2024. december 25. 00:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone Sprint egy elektromos faaprító ami teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagyobb gépeknél tanultakat figyelembe véve készítették el, melynek eredményeképpen a legjobb eredmény várható aprításban, sebességben és megbízhatóságban. A 3...
2024. december 25. 00:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone Monster P.T.O. egy kardán meghajtású faaprító ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására, teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagy töltőnyílás alkalmas nagyobb mennyiségek egyszerre történő adagolására. A...
2024. december 24. 23:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone One egy elektromos faaprító ami teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagyobb gépeknél tanultakat figyelembe véve készítették el, melynek eredményeképpen a legjobb eredmény várható aprításban, sebességben és megbízhatóságban. A 4 lóerős...
2024. december 24. 23:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone MAXI Honda GX390 egy belsőégésű motor által hajtott faaprító ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására, teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagy töltőnyílás alkalmas nagyobb mennyiségek egyszerre történő...
2024. december 24. 01:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE MEGA MONSTER-t Honda benzinmotor hajtja, rendkívül erős és megbízható faaprító. 3 ékszíjas hajtásrendszerrel van felszerelve, elektronikus indításvezérlővel. Rendkívül nagy töltőnyílással rendelkezik és 2 m magas kivezető nyílással, ami 180...
2024. december 24. 01:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE SUPER MONSTER HONDA GX 690 egy 22 lóerős belsőégésű motor által hajtott faaprító, amit egy hidraulikus rendszerrel is felszereltek ami folyamatosan húzza a kések felé az ágakat. Teljesen OLASZ gyártmányú ami tökéletesen alkalmas nagyobb...
2024. december 24. 00:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE MEGA MONSTER CARRELLATO HONDA GX 690 rendkívül erős és megbízható faaprító. 3 ékszíjas hajtásrendszerrel van felszerelve, elektronikus indításvezérlővel. Rendkívül nagy töltőnyílással rendelkezik és 2 m magas kivezető nyílással, ami 180...
2024. december 24. 00:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE SUPER MONSTER CARELLATO HONDA GX 390 egy 11 lóerős belsőégésű motor által hajtott faaprító, amit egy hidraulikus rendszerrel is felszereltek ami folyamatosan húzza a kések felé az ágakat. Teljesen OLASZ gyártmányú, tökéletesen alkalmas...
2024. december 23. 23:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE SUPER MONSTER P.T.O. egy kardán meghajtású faaprító, amit egy hidraulikus rendszerrel is felszereltek ami folyamatosan húzza a kések felé az ágakat. Teljesen OLASZ gyártmányú, tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására....
2024. december 23. 23:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal!Erős és tartós. Intenzív használatra tervezték. Hidraulikusan vezérelt faaprító ideális az összes nyesedék használható mulccsá történő aprításához. Tökéletesen kiegyensúlyozott a traktorok széles választékával....
2024. december 23. 22:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE SUPER MONSTER CARRELLATO HONDA GX 690 rendkívül erős és megbízható faaprító. 3 ékszíjas hajtásrendszerrel van felszerelve, elektronikus indításvezérlővel. Rendkívül nagy töltőnyílással rendelkezik és 2 m magas kivezető nyílással, ami 180...
2024. december 23. 17:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE SUPER MONSTER HONDA GX 390 egy 11 lóerős belsőégésű motor által hajtott faaprító. Teljesen OLASZ gyártmányú ami tökéletesen alkalmas nagyobb mennyiségű zöld hulladék aprítására. A töltőnyílás felcsukható így kevesebb helyet foglal út közben...
2024. december 23. 15:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
TRITONE MEGA MONSTER P.T.O. rendkívül erős és megbízható kardánhajtású faaprító. 3 ékszíjas hajtásrendszerrel van felszerelve, elektronikus indításvezérlővel. Rendkívül nagy töltőnyílással rendelkezik és 2 m magas kivezető nyílással, ami 180 fokban...
2024. december 23. 15:35 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal!Kompakt, de erős. Kisebb és könnyű traktorokhoz tervezték. Klasszikus faaprító ideális az összes nyesedék használható faforgáccsá történő aprításához. A kompakt traktorok korlátozott teljesítményéhez és súlyához...
2024. december 23. 12:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
A Tritone Sprint Honda GP160 egy faaprító Honda belsőégésű motorral. Az aprító teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagyobb gépeknél tanultakat figyelembe véve készítették el, melynek eredményeképpen a legjobb eredmény várható aprításban, sebességben...
2024. december 23. 09:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal!Kompakt, de erős. Kisebb és könnyű traktorokhoz tervezték. Klasszikus faaprító ideális az összes nyesedék használható faforgáccsá történő aprításához. A kompakt traktorok korlátozott teljesítményéhez és súlyához...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (592)