Hirdetés
Új láncfűrész 27 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A láncfűrészek az erdészeti munkában, de igazából már a legtöbb otthoni, favágással kapcsolatos munkánál is alapvető szerszámnak számítanak napjainkban, mivel rendkívül széles körben elterjedtek. A favágás korábban egy igen nehezen és körülményesen megvalósítható munkafázist jelentett, melyet a láncfűrészek megjelenése szerencsére nagymértékben leegyszerűsített.
A láncfűrészeket nem csak a klasszikus favágási munkák során, a fák kidöntésére használják, hanem gallyazásra, illetve a kidöntött fák kisebb darabokra történő felvágására is előszeretettel alkalmazzák. Bizonyos esetekben még tűzifa darabolásnál is fűrészelnek velük, bár erre a tevékenységre talán nem a láncfűrészek jelentik a legideálisabb és leggazdaságosabb megoldást.
A géptípus körében egyaránt léteznek robbanómotoros, benzines modellek, illetve elektromos meghajtású láncfűrészek. A láncfűrészek több részegységből épülnek fel: alapvetőnek számítanak a meghajtást szolgáló motor (általában valamilyen kétütemű, benzinmeghajtású belső égésű motor, nagyjából 25-130 cm³ hengerűrtartalommal, esetleg valamilyen elektromotor általi meghajtással), egy centrifugális tengelykapcsoló és a fogaskerék vezetőlemeze, amely egy kopásálló, lekerekített végű láncvezető (kb. 40-90 cm hosszú és többségében valamilyen acélötvözetből készül), tulajdonképpen ennek kerülete mentén halad végig a fogazott lánc) és végül utolsó, talán legfontosabb alkatrészként maga a lánc.
A láncfűrészek lánca hasonlóan a kerékpárláncoknál alkalmazott módszerhez, legtöbbször összeszegecselt fémalkatrészekből készül, ahol minden egyes láncszem egy-egy apró éles vágófoggal van ellátva. A fogak legtöbbször krómozott acélból készülnek és két éllel rendelkeznek (a fűrész alsó és felső oldalán). Az egyes láncfűrészekhez különféle formájú és fajtájú láncok is kaphatók, tekintettel a láncszemek méretére, a hosszukra, a vastagságukra és a fogak elhelyezkedésére. A láncfűrész motorja a láncot a tengelykapcsoló segítségével mozgatja, állandó összeköttetésben tartva ezáltal őket egymással. A faiparban alkalmazott láncfűrészek 20. század elején történő feltalálásuk óta sok mindenben megváltoztak, például egyre több biztonsági elem került beépítésre és valamelyest a felépítésük is módosult, hogy ezáltal megfeleljenek a modern kor elvárásainak.
Az apróhirdetések között egyaránt találunk használt és új darabokat is. A legismertebb láncfűrész márkákat a Stihl, a Husqvarna, a Riwall, a B&D, az AL-KO, az MTD, a Starr, a Partner, a CMI, a Royal, a Skillsaw, az Euromac, a Kraftroyal, a Jonsered, a Demon és a Champion képviselik a kategóriában.

Olvasson tovább
26.990 Ft
15 éve hirdető
2024. július 16. 09:39 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó CS4600 benzinmotoros láncfűrész. A termék kiállított/bemutató gép volt, doboza enyhén szakadt. -- UTOLSÓ -- Gyártmány/típus: CS4600...
28.790 Ft
15 éve hirdető
2024. július 16. 07:49 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó FLINKE® benzinmotoros egykezes gallyazó láncfűrész 30mm -es (12” coll) lánc és láncvezető lappal -- Jelenleg NINCS Készleten -- Gép...
39.990 Ft
15 éve hirdető
2024. július 16. 02:39 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó Verke V90006 benzinmotoros egykezes gallyazó láncfűrész 30mm -es (12” coll) lánc és láncvezető lappal Gép Paraméterek: - Gyártmány /...
19.500 Ft
15 éve hirdető
2024. július 15. 10:19 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
- Paraméterek: Vágási felület: 6"col (15cm) Akku feszültség: 36V Li-ION Akku kapacitás: 2000 mA - Csomag tartalma: Mini láncfűrész Lánc...
119.790 Ft
15 éve hirdető
2024. július 15. 09:54 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó benzinmotoros Kasei® gyártmányú teleszkópos magassági ágvágó 2 ÉV Jótállással - Paraméterek: Gyártmány/típus: Kasei QJB270 Motor:...
22.500 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 20:29 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó Champion Germany robbanómotoros láncfűrész 45-ös láncvezetővel 18 coll --- JELENLEG NINCS KÉSZLETEN --- Gép Paraméterek: -...
29.690 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 20:09 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó Vanko gyártmányú 73cm³ benzinmotoros láncfűrész 45-ös láncvezető lappal ( 18” coll ) Paraméterek: - Gyártmány/típus: Vanko Prof....
29.960 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 06:24 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó Welnek gyártmányú benzinmotoros láncfűrész 40-es láncvezetővel 16” coll A termék kiállított/bemutató gép volt, csomagolása nincs meg....
39.993 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 04:59 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó egykezes gallyazó láncfűrész, a termék ÚJ, bontatlan csomagolásban, - Láncfűrész Paraméterek: Gyártmány/típus: Mar-Pol DEMON® Modell:...
37.990 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 04:34 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó benzinmotoros egykezes gallyazó láncfűrész, Haina H-3500 típusú 30mm -es (12” coll) lánc és láncvezetővel - Műszaki Paraméterek:...
34.990 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 01:49 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó Demon™ robbanómotoros láncfűrész 45-ös láncvezetővel 18 coll Gép Paraméterek: - Modell/Típus: Demon™ CS-58T - Hengerűrtartalom: 55cm³...
29.900 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 00:54 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó akkus mini ágvágó láncfűrész, - Paraméterek: Gyártmány/típus: Bingo Tools BG-0088 Származás: Lengyelország Automatikus lánckenés /...
13 éve hirdető
2024. július 13. 19:54 Láncfűrész Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Tekintse meg havi szinten frissülő RENDKÍVÜLI AKCIÓS AJÁNLATUNK elnevezésű hirdetésünk alatt megjelenő termékeinket,...
66.990 Ft
15 éve hirdető
2024. július 13. 17:19 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó robbanómotoros KASEI® láncfűrész, teljesen ÚJ, bontatlan csomagolásban, ** 2 Év Garancia ** Műszaki Paraméterek: • Modell/típus:...
24.990 Ft
15 éve hirdető
2024. július 13. 17:09 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó BingoTools benzinmotoros egykezes gallyazó láncfűrész 30mm -es (12” coll) lánc és láncvezető lappal Gép Paraméterek: - Modell/Típus:...
79.500 Ft
15 éve hirdető
2024. július 13. 10:59 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó Stihl MS180 típusú benzines láncfűrész. A láncfűrész ÚJ, csak kiállított minta termék volt. STIHL MS-180 benzines motorfűrész tűzifa...
2024. július 13. 05:29 Láncfűrész Csongrád-Csanád, Szeged
Új LISAM 2 SP pneumatikus láncfűrész 20 cm max. ágvastagságig használható. Üzemi nyomás: 8-10 bar Levegőfogyasztás: 400/430 liter/perc...
2024. július 13. 04:59 Láncfűrész Csongrád-Csanád, Szeged
Új Arvipo magassági ágvágó láncfűrész a teleszkópos nyélnek köszönhetően nincs többé szüksége létrára….. Láncfűrész + akkumulátor tömege:...
29.970 Ft
15 éve hirdető
2024. július 12. 06:44 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó Welnek Tools Professional benzinmotoros egykezes gallyazó láncfűrész 30mm -es (12” coll) lánccal és láncvezető lappal Gép Paraméterek:...
29.950 Ft
15 éve hirdető
2024. július 12. 04:04 Láncfűrész Győr-Moson-Sopron, Győrújbarát
Eladó FIGHTER™ Germany benzinmotoros egykezes gallyazó láncfűrész 30-as ( 12” coll ) lánc/láncvezető lappal ** Jelenleg NINCS Készleten **...
58.500 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 2. 08:54 Láncfűrész Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
BLACKSTONE LCS 4518(olasz) láncfűrész,45 cm vezetővel,garanciával a Magyarországi importőrtől. - 45 cm vezető - 2 ütemű,45 cm3, 1,6 LE motor...
71.500 Ft
9 hónapja hirdető
2024. június 26. 14:23 Láncfűrész
Eladó új Benzinmotoros láncfűrész TOGO TG-CS6001 – 4 LE, 60 cc + tartozékok, számlával, garanciával és ingyenes házhozszállítással! A...
70.500 Ft
9 hónapja hirdető
2024. június 26. 13:47 Láncfűrész
Eladó új Benzinmotoros láncfűrész TOGO TG-CS6000 – 4 LE, 60 cc + tartozékok, számlával, garanciával és ingyenes házhozszállítással!...
52.500 Ft
9 hónapja hirdető
2024. június 26. 13:19 Láncfűrész
Eladó új Benzinmotoros láncfűrész TOGO TG-CS5200 - 2.7LE, 49.3cc + tartozékok, számlával, garanciával és ingyenes házhozszállítással! A...
475.000 Ft
3 hónapja hirdető
2024. május 2. 19:11 Láncfűrész Bács-Kiskun, Kecskemét
2023 áprilisában vásárolt garanciális Stihl MS500i eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Láncfűrész (27)
![Gazdainterjú: olyan repcehibridet választok, amelyik gyengébb évjáratban is profitot hoz](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4398/cikk_74398/prem-index_fill_540x300_0.jpg)
Gazdainterjú: olyan repcehibridet választok, amelyik gyengébb évjáratban is profitot hoz
Prém Zoltán, Győr-Moson-Sopron vármegyei gazdálkodó kipróbálta a KWS új...![Génmódosított élelmiszerek: biztos a magyar nem](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4409/cikk_74409/gmo-lead_fill_540x300_0.jpg)
Génmódosított élelmiszerek: biztos a magyar nem
Sőt, jelen állás szerint szigorítást sürgetnek a jelölésekben.![Álőstermelőket lepleztek le a Nébih ellenőrei](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4413/cikk_74413/piac-ellenorzes-ostermelo-1_fill_540x300_0.jpg)