Hirdetés
Földfúró, lyukfóró 83 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A földfúró, lyukfúró Piactér kategóriában elsősorban különböző ültetési-ültetvénytelepítési (például gyümölcsfák ültetése), illetve építési munkák során használt eszközöket találunk. A földfúró, lyukfúró elnevezések mellett a gödörfúró kifejezés is használatban van a géptípus a megjelölésére.
A földfúró gépek a mezőgazdasági felhasználás mellett a kommunális területen is hasznosak, hiszen ott ugyanúgy felmerülhet az igény egy-egy ültető gödör létrehozására fatelepítés során. Emellett kerítések oszlopgödreinek létrehozásához szintén használják a gödörfúrókat, akár a gyümölcsültetvények bekerítése kapcsán is.
A földfúrók és lyukfúrók általában traktorok hátsó hidraulikájára függeszthető gépek, melyek forgó mozgással kitermelik a földet a fúrandó lyukból. Az apróhirdetések között találhatunk emellett kézi használatú gödörfúró gépeket is, ezek a legtöbbször önálló robbanómotoros meghajtással rendelkeznek.
A lyukfúrók fúrófejei és fúrószárai különböző méretben kaphatóak, hiszen sok esetben különböző átmérőjű lyukra van szükség a különböző célból történő földfúrás esetében. A rovat gyártói tekintetében legsűrűbben az Agrolead, Schriffert, Jansen, Verke, Kasei, Welnek, Haina, Demarol, Euro-Jabelmann, Faza, DCSK, MCMS, Mosh cégek különféle kivitelű modelljeivel találkozhatunk.
A földfúró gépek a mezőgazdasági felhasználás mellett a kommunális területen is hasznosak, hiszen ott ugyanúgy felmerülhet az igény egy-egy ültető gödör létrehozására fatelepítés során. Emellett kerítések oszlopgödreinek létrehozásához szintén használják a gödörfúrókat, akár a gyümölcsültetvények bekerítése kapcsán is.
A földfúrók és lyukfúrók általában traktorok hátsó hidraulikájára függeszthető gépek, melyek forgó mozgással kitermelik a földet a fúrandó lyukból. Az apróhirdetések között találhatunk emellett kézi használatú gödörfúró gépeket is, ezek a legtöbbször önálló robbanómotoros meghajtással rendelkeznek.
A lyukfúrók fúrófejei és fúrószárai különböző méretben kaphatóak, hiszen sok esetben különböző átmérőjű lyukra van szükség a különböző célból történő földfúrás esetében. A rovat gyártói tekintetében legsűrűbben az Agrolead, Schriffert, Jansen, Verke, Kasei, Welnek, Haina, Demarol, Euro-Jabelmann, Faza, DCSK, MCMS, Mosh cégek különféle kivitelű modelljeivel találkozhatunk.
Olvasson tovább
2025. március 3. 13:29 Földfúró, lyukfóró
Sok más gép van kínálatunkban a weboldalunkon! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a...
665.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 2. 17:19 Földfúró, lyukfóró Somogy, Kaposújlak
Masszív konstrukció Hidraulikus le-fel mozgatás 230 mm-es fúrószárral az árban Kardántengellyel Súly: 170 kg
750.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 1. 05:34 Földfúró, lyukfóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Gödörfúró 25 - 50 furófejjel, 3 pont függesztéssel raktárról, kuplungos kardán: 50.500 Ft + áfa Képek honlapunkon. Eke, fűkasza, permetező, talajmaró, rendsodró, grubber, alkatrészek. Tel: 06 42 520 170 A képek tájékoztató jellegűek. Házhoz szállítás...
800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 2. 14:34 Földfúró, lyukfóró Csongrád-Csanád, Makó
Eladó jó állapotban lévő gödörfúró 350 mm-es fúrófejjel, kardántengellyel és állítható fordulatszámmal. Az új gép ára 3.186.000 Ft + ÁFA!!! ---------------------------------------------------------------------------------------------------------...
2025. március 3. 19:19 Földfúró, lyukfóró
Sok más gép található kínálatunkban a weboldalunkon! www.vivago-gepker.hu **ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS** Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni...
850.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 4. 21:04 Földfúró, lyukfóró Bács-Kiskun, Helvécia
Mtz függesztőkarok helyére felszerelhető! - 600 mm széles fúróspirál, újonnan vásárolt - Nyomatékhatároló kardán, újonnan vásárolt - Függőleges tengely és csapágyak cserélve - Azonnal munkára fogható állapotban - 4 fokozatú váltó (lassú előre, gyors...
900.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 1. 10:54 Földfúró, lyukfóró Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszafüred
Digga PD3 talajfúró Gép kategória: 2,5–4 t
990.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 1. 10:44 Földfúró, lyukfóró Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszafüred
Eladó keveset használt Bobcat 15 H talajfúró Klac D koronával, 20 cm-es fúrószárral.
2.500 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. március 2. 01:14 Földfúró, lyukfóró Csongrád-Csanád, Domaszék
G-Spiral 200-600 gödörfúró Hidraulikusan eltolható gödörfúró, horganyzott alváz,cserélhető fúrószárral (200,300,450,600 mm),nyírócsapszeges kardánnal, 2500 Eur-tól
1.050.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 3. 18:44 Földfúró, lyukfóró Pest, Felsőpakony
Gépkód 31600001, munkamélység: 1000 mm, teljes hosszúság: 1500 mm, teljes magasság: 1300 mm, gép súlya: 170 kg, PTO max. fordulatszám: 540 fordulat per perc, teljesítmény igény: 45 LE, névleges teljesítmény: 20 cm átmérőjű lyukból 80 db per óra, 50...
5 éve hirdető
2025. március 2. 23:49 Földfúró, lyukfóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, mely elősegítheti munkájukat a gazdaságban. Ismerje meg a Tipp-Topp Agro Kft- által forgalmazott a különféle gyártmányú mezőgazdaságban használható gépeket....
5 éve hirdető
2025. március 2. 23:34 Földfúró, lyukfóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Ajánljuk figyelmükbe a rendszeresen megújuló rendkívüli akcióinkat, melyek elősegíthetik munkájukat a gazdaságban. Ismerje meg a Tipp-Topp Agro Kft. által forgalmazott különféle gyártmányú mezőgazdaságban használható gépeket....
4 éve hirdető
2025. március 2. 08:39 Földfúró, lyukfóró Pest, Szada
TLT kardán meghajtású mezőgazdasági traktorra szerelhető gödörfúró, földfúró munkagép ✅ teljesítményigény: 15-40 LE ✅ max. gödörmélység: 100 cm ✅ gödör Ø: 40 cm ✅ tömeg: 110 kg A SELVATICI TOY hajlítottvázás gödörfúró hegesztés nélküli, egy darabból...
4 éve hirdető
2025. március 2. 05:59 Földfúró, lyukfóró Pest, Szada
teljesítmény igény (LE): 50-100 készíthető lyuk mélysége (mm): 1000 készíthető lyuk átmérője (mm):100-1000 irányváltó: hidraulikus súly (kg): 250 függesztés: I - II. Rendeltetésszerű felhasználási terület: A FAZA gödörfúróit szőlő- és...
4 éve hirdető
2025. március 2. 02:09 Földfúró, lyukfóró Pest, Szada
◉ teljesítmény igény: 180 LE ◉ maximum gödör mélység: 210 cm ◉ tömeg: 375 kg A SELVATICI gödörfúrót, szőlő- és gyümölcsültetvények, erdők telepítéséhez, közterületeken, parkokban fásításhoz és jelzőoszlopok telepítéséhez ajánljuk, professzionális...
8 éve hirdető
2025. március 1. 23:19 Földfúró, lyukfóró Pest, Nagykőrös
Selvatici 100-140 gödörfúró + 1 darab 30-as fúróhegy (100 cm hosszú) készletről elérhető! A gödörfúrót, szőlő- és gyümölcsültetvények, erdők telepítéséhez, közterületeken, parkokban fásításhoz és jelzőoszlopok telepítéséhez ajánljuk. • I-II....
2025. március 1. 13:49 Földfúró, lyukfóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új DEMAROL termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában, közvetlenül az importőrtől! Kiszállítást vállalunk az ország egész területén! Demarol gödörfúró 250/500 mm fúrófejekkel készletről elérhető! Műszaki adatok - 250/500mm fúrófej - fúrási...
11 éve hirdető
2025. március 1. 09:19 Földfúró, lyukfóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Traktorra szerelhető, TLT kardán hajtású, hárompontos felfüggesztéssel a traktorok emelőkarjaira szerelhető fúró. Függőleges lyukak készítéséhez alkalmas a talajban. Ideális fák, oszlopok, kerítések telepítéséhez. A fúrószár éle hardox kopásálló...
13 éve hirdető
2025. február 28. 18:44 Földfúró, lyukfóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Lengyel gödörfúró,két fúrófejjel(250 mm és 500 mm), Igény szerint kedvező áron nyírócsapos kardánnal is megvásárolható. Garanciával, kedvező áron!
13 éve hirdető
2025. február 28. 17:34 Földfúró, lyukfóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Új gödörfúró kedvező áron kapható! Fúrószárral,garanciával! Igény esetén kedvező áron kardánnal is rendelhető. Házhoz szállítás az Ország egész területére! Keressen bennünket a Wirax-Hungária Kft.Központi telephelyén Kocsordon!! Te.: 70/328-4114...
13 éve hirdető
2025. február 28. 16:59 Földfúró, lyukfóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Új gödörfúrók kedvező áron kaphatóak!250 mm,500 mm fúrószárakkal rendelhetőek.A gödörfúró erős felépítményű,nyírócsapos kardántengelyt igény esetén tudunk adni hozzá,1 év garanciával! Házhoz szállítás megoldható! Tel.:70/328-4114 www.wirax.hu
2025. február 28. 02:39 Földfúró, lyukfóró
Hidraulikus talajfúró – UEMME TR sorozat https://www.vivago-gepker.hu/AROKASOKRA-ES-KOTROGEPEKRE Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu Az árak nettó áron vannak feltüntetve ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió...
11 éve hirdető
2025. február 27. 21:24 Földfúró, lyukfóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új gödörfúró, 25-ös és 50-es fúrószárral. Ingyenes kiszállítás az ország területén! www.gepkozvetites.hu Nyíregyháza, Kállói út 104.
4 éve hirdető
2025. február 26. 14:09 Földfúró, lyukfóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új GardenSpiral hidraulikusan kitolható gödörfúró kedvező áron,garanciával. Választható fejek: - 200 mm spirál - 300 mm spirál - 450 mm spirál - 600 mm spirál - erős olasz hajtásház - masszív váz - hidraulikusan kitolható - kardán tengely - 3 pont...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Gyümölcstermesztés gépei
- Földfúró, lyukfóró (83)

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!