Hirdetés
Traktor találatok 49 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. július 16. 10:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
456.685 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 16. 05:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Komondor SOP-1000-es, traktor kardánkihajtásról közvetlenül meghajtott szivattyúegységgel szerelt, 1000 literes víztartállyal rendelkező...
905.504 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 16. 05:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Elsősorban japán kistraktorokhoz tervezett, 3 irányba billenthető platóval szerelt ráfutófékkel szerelt pótkocsi. A billentés hidraulikusan,...
2024. július 15. 01:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 15. 01:13 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 15. 00:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 15. 00:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 15. 00:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
590.470 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 14. 16:44 Billenős pótkocsi Heves, Hatvan
1,5 tonnás, hidraulikusan billenthető pótkocsi kistraktorokhoz. Plató belső méretei: Hosszúság: 206cm Szélesség: 131cm Magasság: 40cm...
511.730 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 14. 16:24 Billenős pótkocsi Heves, Hatvan
Plató belső méretei: Hosszúság: 206cm Szélesség: 102cm Magasság: 40cm Pótkocsi méretei: Hosszúság: 317cm Szélesség: 111cm Magasság: 113cm A...
661.409 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 14. 15:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Elsősorban japán kistraktorokhoz tervezett, 3 irányba billenthető platóval szerelt könnyű pótkocsi. A billentés hidraulikusan, a traktorról...
2024. július 11. 17:57 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 8. 16:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 8. 16:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 7. 19:56 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 7. 06:03 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. július 2. 02:38 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 30. 16:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 30. 12:30 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 30. 08:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. június 29. 20:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 28. 15:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. június 26. 11:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 25. 10:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 25. 00:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (49)
![Ennél nincs egyszerűbb megoldás a fák öntözésére! Próbáld ki az öntözőzsákot!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8505/cikk_58505/zsak_ontozes_ontozUzsa_fill_540x300_0.jpg)
Ennél nincs egyszerűbb megoldás a fák öntözésére! Próbáld ki az öntözőzsákot!
A csemetéket fontos öntözni, de a gyümölcsfák is meghálálják.![Hát ez meg miféle szerzet? A világ egyik legszebb lepkéje lesz belőle!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4484/cikk_74484/hernyo-lead_fill_540x300_0.jpg)
Hát ez meg miféle szerzet? A világ egyik legszebb lepkéje lesz belőle!
Véletlenül se bántsd, nem kell félni tőle.![Ma kigördült a kétmilliomodik traktor a New Holland gyárából!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4471/cikk_74471/nh-lead_fill_540x300_0.jpg)