Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.212 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. szeptember 28. 19:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T680-as 18 tonna össztömegű 3 IRÁNYBA BILLENTŐ KÉTTENGELYES PÓTKOCSI 800+800 mm-es oldalfallal KÉSZLETRŐL, AZONNAL MUNKÁRA FOGHATÓ...
2024. szeptember 28. 10:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR mezőgazdasági pótkocsik széles választéka készletről a DORKER kínálatában. Magyarország legnagyobb pótkocsi választéka 27 tonna...
2024. szeptember 28. 10:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR PT-612 PÓTKOCSI 12 TONNA TERHELHETŐSÉGGEL KÉSZLETAKCIÓBAN!!! AZ AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYES!!!! Műszaki adatok: -...
2024. szeptember 27. 10:01 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T026 BÁLASZÁLLÍTÓ (Össztömeg:18 Tonna) PRONAR T026 pótkocsik tökéletesen alkalmasak nagy rakfelületet igénylő áruk, szalma- és...
2024. szeptember 27. 10:00 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T023 15T HÁROMTENGELYES BÁLASZÁLLÍTÓ KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától...
6.800.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 éve hirdető
2024. szeptember 27. 08:59 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
2 tengelyes 18 tonna össztömegű billenős pótkocsi. Új platóval, és ponyvával. Az alváz homokszórva, alapozva 2K-s festékkel festve. Igény...
2024. szeptember 26. 18:35 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Palaz 3,5 TONNÁS EGYTENGELYES MEZŐGAZDASÁGI PÓTKOCSI Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb...
2024. szeptember 26. 18:23 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. szeptember 26. 15:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T046/2 ÁLLATSZÁLLÍTÓ KÉSZLETRŐL!!! Állattartó telepek számára tökéletes PRONAR T046/2 A PRONAR T046/2 raktérpadlójának hátsó része...
2024. szeptember 26. 14:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL ELADÓ EGY PRONAR T700 MONOCOQUE (TEKNŐS) KIALAKÍTÁSÚ PÓTKOCSI 3 ÉV GARANCIÁVAL A DORKERTŐL. PRONAR T700M Megengedett...
2024. szeptember 25. 23:37 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. szeptember 25. 08:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
AKCIÓS ÁR A KÉSZLET EREJÉIG!! Ne maradjon le Ön sem!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától AKCIÓBAN a...
Kiemelt 1 hónapja hirdető
2024. szeptember 24. 11:34 Billenős pótkocsi Somogy, Barcs
Komplett mezőgazdasági 1/2/3 oldalra billenő felépítmények gyártása, megfizethető árak, maximális minőség rejtett költségek nélkül.
1.750.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. szeptember 28. 18:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás Az egytengelyes PV-2000 pótkocsi a legkisebb pótkocsi, amelyek kifejezetten 20-25 lóerős traktorok számára segítenek a...
2.270.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. szeptember 28. 18:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Az egytengelyes vontatott traktoros pótkocsi PV-4000 egy univerzális szállítóeszköz, amelyet a szállítási műveletek széles spektrumára...
2024. szeptember 28. 18:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. szeptember 28. 18:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2.080.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. szeptember 28. 18:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Az egytengelyes vontatott pótkocsi PV-3000 univerzális szállítóeszköz kistraktorok után, amely a szállítási feladatok széles spektrumára...
1.850.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 28. 18:32 Billenős pótkocsi Békés, Dévaványa
Jó állapotban vélő HW-6011-es pótkocsi eladó. Rendezett papírokkal 5 év műszakival. Szállításban tudunk segíteni.
1.750.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 28. 18:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Harkakötöny
HW 6011 pótkocsi papírok nélkül
2024. szeptember 28. 17:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. szeptember 28. 17:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
1.950.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 28. 16:59 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Eladó a képen látható 2 oldalra billenő pótkocsi, rendezett külföldi okmányokkal!!!!! 13T össztömeg, 10T terhelhetőség!!! Mérete: 5,5x2x1m
2024. szeptember 28. 16:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb...
9.690.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. szeptember 28. 16:49 Billenős pótkocsi Baranya, Pécs
Speciális nagy szilárdságú acélból gyártva Automatikus hegesztési és vágási technológiával készült 4 mm-es speciális acélból készült plató...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.212)
Az elfeledett gyógynövény, ami segíthet torokgyulladás esetén
Hogyan segíthet a gyíkfű a modern orvoslásban?
Sajtóközlemény