Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.348 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
13 éve hirdető
2024. július 25. 05:44 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Schmitz billencs felepitmeny 8x4 autora szerelheto segedvazzal egyutt, 2015 evjarat.
4 éve hirdető
2024. július 25. 05:04 Billenős pótkocsi Pest, Szada
Az AGROFER DUMPER DDF szállítókocsit szőlő és gyümölcs kézi vagy gépi betakarítására tervezték. Minőségi anyagok, innovatív megoldások és...
2024. július 25. 04:34 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Szeged
Új, 2023-as Metal Fach T739 pótkocsi, 14 t hasznos terhelhetőség, 18 t megengedett max. össztömeg, 600+800 mm-es oldalfal, 18,2 m3...
13 éve hirdető
2024. július 25. 01:34 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
5 to-s Farmer egy tengelyes három oldalra billentős felépítménnyel, plusz magasító sorral, műszaki vizsgáztatással eladó. www.realagro.hu
2024. július 25. 01:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. július 25. 00:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
13 éve hirdető
2024. július 24. 23:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
12 to hasznos teherbírású pótkocsik akár feltöltő csigával is felszerelve továbbra is a legjobb áron. REALAGRO KFT.
2024. július 24. 23:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 23:19 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Hamarosan kezdődik a betakarítás. Vigyél bérbe és dolgozz minőségi Kröger agroliner pótkocsival. Műszaki adatok - 18 tonna megengedett...
2024. július 24. 23:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Agromax T A 80 Tandem futóműves pótkocsi 8 t teherbírás Felépítmény 4.2x2,3x1,0 m 3 oldalra billenthető Modern tervezésű, a magyar...
5.490.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 24. 22:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Magasítóval, ponyvával, ponyvatartóval, pódiummal, légfékrendszerrel, új gumikkal. - Használt pótkocsi beszámítás lehetséges. Érd.: 0630 943...
680.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 24. 22:49 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Brenner R tipusú 6,2 tonnás, hibátlan sérülésmentes állapotban fedett helyen tárolt pótkocsi 5 méter hosszú plató ,90 cm -es eredeti...
8.800.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 24. 22:34 Billenős pótkocsi Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható 2010 évjáratú Lueck HKZ 18 típusú 2 tengelyes pótkocsi minden külföldi okmányával. Felépítmény 7,2 m hosszú, 2,45 m...
4 éve hirdető
2024. július 24. 22:19 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
A cseh MOLČIK gyár 30 éves múltra visszatekintő vállalat. Magyarországon elsősorban a billenő platós felépítmények piacvezető szállítója. A...
3.699.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. július 24. 22:14 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
16 tonnás, piros rendszám, 5 év műszaki, új gumik, ponyva, billenős, jó állapotban eladó
4 éve hirdető
2024. július 24. 21:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
KÉSZLETRŐL, MŰSZAKI VIZSGA az árban!!! Gépfinanszírozás 0% THM-el* • 0%-os THM • Finanszírozás típusa: Zártvégű pénzügyi lízing • A lízing...
2024. július 24. 21:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2.320.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 24. 21:54 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Mályi
Az egytengelyes vontatott traktoros pótkocsi PV-4000 egy univerzális szállítóeszköz, amelyet a szállítási műveletek széles spektrumára...
420.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 24. 21:54 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Billenő platós pótkocsi eladó, a képeken látható állapotban, hidraulika nélkül. Gumik cserére szorulnak. Megnézhető 7255 Nagyberki Fő utca...
4 éve hirdető
2024. július 24. 21:49 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyös
Nagyon masszív felépítményű pótkocsi készletről eladó! - 1 tengelyes kivitel - össztömeg: 6500 kg - saját tömeg: 2000 kg - rakomány...
2024. július 24. 21:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
19.500 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 24. 21:29 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Összsúly: 15000 kg - Önsúly: 3200 kg - Raksúly: 11800 kg - Befoglaló méretek (ho x sz x ma): 6180 x 2450 x 2240 mm -...
3 éve hirdető
2024. július 24. 21:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Metal-Fach gépeit szerezze be az Agro-Classic Kft-nél. – Kéz a kézben a termelőkkel, a termelőkért. Cégünk elhivatottan, magas...
4.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. július 24. 21:24 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
16 tonnás, 7 m hosszú, 2 tengelyes, billenős, ponyvás, magasítós, piros rendszám, műszaki, jó állapotban eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.348)
![Ezt nem gondoltuk volna! Te tudod, hogy kell helyesen tárolni a kenyeret, a tojást vagy a lisztet?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8567/cikk_58567/elelmiszerek_szekrenyben_fill_540x300_0.jpg)
Ezt nem gondoltuk volna! Te tudod, hogy kell helyesen tárolni a kenyeret, a tojást vagy a lisztet?
Jó tudni, melyik élelmiszert hogyan biztonságos tárolni. Mutatjuk, mire figyelj!![A mezőgazdaságra nézve nagyon súlyos hatása van a légszennyezésnek](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4625/cikk_74625/index_fill_540x300_0.jpg)
A mezőgazdaságra nézve nagyon súlyos hatása van a légszennyezésnek
A légszennyezés hatására a hasznos rovarok szenvednek, míg a kártékonyakat nem...![Zöld benzinkút, ami mégsem annyira zöld](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4666/cikk_74666/kutak_fill_540x300_0.png)