Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.348 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
370.500 Ft
8 éve hirdető
2024. július 19. 14:54 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
5 méteres BSS pótkocsi plató, 130 cm-es oldalakkal.
2024. július 19. 14:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.540.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 19. 14:23 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Mbp pótkocsi 2028. júniusig érvényes műszakival, törzskönyvvel, 110-es oldalfalakkal Kiskunhalason eladó!
2024. július 19. 13:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.700.000 Ft
4 éve hirdető
2024. július 19. 12:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Csökmő
Eladó Ifa HW6011 billenős pótkocsi, piros rendszámmal, robotkarokkal, magasítóval, Michelin kamion kerekekkel, műszaki érvényessége...
2024. július 19. 11:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
4.700.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 19. 11:18 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Rápolt
Eladó a képen látható Pronar pótkocsi. Típusa: T672/1. Megkímélt állapotban, 2027-ig műszakival ellátott. Kérem a tisztelt érdeklődőket,...
2024. július 19. 11:04 Billenős pótkocsi Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: BRT 502L Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 8000 kg Súlya: 1350 kg Hasznos teherbírás: 6650 kg...
2024. július 19. 10:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
718.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 19. 10:07 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Trigano D250 ponyvás utánfutó rendszámmal 718.000 Ft Új 250 x 132 cm-es platóméretű utánfutó eladó! Gyártó: Trigano Évjárat: 2024....
320.000 Ft
13 éve hirdető
2024. július 19. 09:43 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Eladó mbp pótkocsi!
4.990.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 19. 09:27 Billenős pótkocsi Baranya, Szigetvár
Kasshbohrer 24 tonnás, 3 tengelyes pótkocsi, 40 m3 felépítménnyel, 3 oldalra billentős. 6 új gumival, 1 éve felújított fékekkel. 2 új első...
2024. július 19. 07:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 19. 02:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
- két típusú oldalfalból lehet választani- oldalfalak 2-3 mm vastagok- 3 irányba billenthető- központosítva lenyitható oldal falak- 4 mm...
2024. július 19. 01:43 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
2024. július 19. 01:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 19. 01:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 19. 01:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 19. 00:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.750.000 Ft
3 éve hirdető
2024. július 18. 22:42 Billenős pótkocsi Békés, Dévaványa
EB-8-as pótkocsi 3 oldalra billenős nagyon jó állapotban eladó. Friss műszakival ,jó oldalakkal felújított munkahengerrel. Szállításban...
2024. július 18. 19:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 18. 19:29 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 18. 19:19 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 18. 16:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.348)
![3 napos időjárás-előrejelzés: hűvösebb éjszakák segíthetik a felfrissülést](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4671/cikk_74671/gepek_fill_540x300_0.jpg)
3 napos időjárás-előrejelzés: hűvösebb éjszakák segíthetik a felfrissülést
A hét elején akár 10 fok alá is süllyedhet az éjszakai hőmérséklet.![Ezt nem gondoltuk volna! Te tudod, hogy kell helyesen tárolni a kenyeret, a tojást vagy a lisztet?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8567/cikk_58567/elelmiszerek_szekrenyben_fill_540x300_0.jpg)
Ezt nem gondoltuk volna! Te tudod, hogy kell helyesen tárolni a kenyeret, a tojást vagy a lisztet?
Jó tudni, melyik élelmiszert hogyan biztonságos tárolni. Mutatjuk, mire figyelj!![A mezőgazdaságra nézve nagyon súlyos hatása van a légszennyezésnek](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4625/cikk_74625/index_fill_540x300_0.jpg)