Hirdetés
Billenős pótkocsi 279 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
150.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 3. 23:49 Billenős pótkocsi Nógrád, Bokor
Kéttengelyes, lengyel gyártmányú pótkocsi eladó. Teherbírás: 3,5 tonna. Papírjai nincsenek.
1.500.000 Ft
6 éve hirdető
2025. április 3. 19:46 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Eladó a képeken látható szürke Hódgép pótkocsi. Műszaki érvényesség 2027-ig.
2.500.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 2. 21:48 Billenős pótkocsi Fejér, Polgárdi
12,5 tonnás BSS pótkocsi 4 év műszakival, piros rendszám. Frissen festve, ponyvával együtt. Gumik 70-80%-osak. (Az egyik oldala a fényképezéskor ideiglenesen volt leszedve.)
3.600.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 2. 12:15 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Eladó HW 80.11 pótkocsi 4,5 év műszakival, új kamion kerékkel, megkímélt állapotban.
2.500.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 2. 08:41 Billenős pótkocsi Baranya, Szalánta
Műszakival, egykörös fékkel, használható állapotban eladó. Szállítás megoldható.
470.000 Ft
4 éve hirdető
2025. április 1. 21:53 Billenős pótkocsi Baranya, Palotabozsok
Eladó egy nagyon jó állapotba lévő két oldalra billentős 3,5 tonnás pótkocsi I r 470 000ft Érd 06202728106
300.000 Ft
6 éve hirdető
2025. április 1. 21:22 Billenős pótkocsi Békés, Csorvás
Munkahengerek, okmányok nélkül. Szállításban tudok segíteni!
1.600.000 Ft
6 éve hirdető
2025. április 1. 21:05 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Eladó képen látható kis pótkocsi három irányba billenős platóval.
700.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 1. 20:26 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tabdi
Hw 6011 pótkocsi Jó vázzal. Képek szerinti állapotban. Bács-Kiskun megye, Tabdi
4.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 31. 22:25 Billenős pótkocsi Békés, Kevermes
Eladó egy 42 m³-es nyerges gabonás pótkocsi, szerelvényben is, felújítva. Tárcsafékes. ABS. Pótkocsi 4.m. Vontató 3m.
5.500.000 Ft
9 éve hirdető
2025. március 30. 20:38 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Veszprémvarsány
Eladó a képen látható pótkocsi. Idén nyáron teljes felújításon esett át. - Új ponyva - Segédalváz - Platólemez - LED világítás - Műgyantás festés - Új felnik és 2 éves gumik - Új levegő- és hidraulikarendszer - Mind a 3 munkahenger felújítva - SAF...
4.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 30. 20:29 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúszoboszló
Eladó 3 tengelyes Schwarzmüller pótkocsi. Átadása friss műszakival. A képen nem szerepel 2 kerék, de része a pótkocsinak.
2.450 Ft
10 hónapja hirdető
2025. március 30. 19:26 Billenős pótkocsi Fejér, Alap
Eladó jó állapotú pótkocsi. Érdeklődni telefonon.
1.850.000 Ft
1 éve hirdető
2025. március 30. 17:27 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Sóstófalva
Eladó a képeken látható, kitűnő állapotú és keveset használt EB 7/70-es pótkocsi. Érvényes műszakival, ponyvával és új gumikkal rendelkezik. Érdeklődni csak telefonon!
700.000 Ft
1 éve hirdető
2025. március 30. 17:27 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Megyaszó
Eladó a képeken látható MBP-6,5 pótkocsi. A plató alja lemezzel megborítva, működő világítással és jó billentéssel, de kopott gumikkal és egy apró hibával az alvázon. Az ár irányár. Papírja nincs! Érdeklődni csak telefonon!
11 éve hirdető
2025. március 30. 13:10 Billenős pótkocsi Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Több darab HW pótkocsi eladó. Különböző állapotban. Műszaki, hátsó pótkocsi vontatás, magasító, ponyva. További információ telefonon.
5.300.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. március 29. 18:57 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Hercegkút
Eladó egy 2014-ben vásárolt Metaltech (T-629/5), DB 14000 pótkocsi! 14 tonnás, 3 oldalra billenő, forgózsámolyos, 19,3 m³, légfék, ponyva, létra, magasító, újszerű gumik, LED világítás. 1. magyarországi, GAZDA tulajdonosától! Műszaki érv.:...
1.947.500 Ft
4 éve hirdető
2025. március 29. 09:21 Billenős pótkocsi Veszprém, Zalaszegvár
Eladó a képeken látható HW 60-11 pótkocsi friss műszakival. Jó fék, jó ötödik kerék. Új villamosság, jó hidraulika. 25 éve 1 gazdás ez idő alatt csak gabonahordásra volt használva. További infó telefonon.
3.500.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 29. 07:46 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Szikszó
HW 6011 teljesen felújított pótkocsi eladó! - Homokszórt alváz, - új felépítmény, - új 8 t laprugók, - új kamionkerekek, - új ponyva, - új világítás, - friss műszaki vizsga 2030. februárig.
3.600.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2025. március 28. 09:33 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hetefejércse
Eladó a képen látható Schwarzmüller pótkocsi. 3 oldalra billentős Légfékes 18 tonnás Alumínium felépítménnyel. Évjárat: 1998 Érvényes forgalmi vizsga 2026-os évig. Ha felkeltette érdeklődését keressen telefonon.
8 éve hirdető
2025. március 27. 21:15 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Szerencs
Tz4k és Rába15 után használt pótkocsi eladó! A pótkocsi billenős és fékes. Masszív alvázzal és platóval rendelkezik. Bővebb információ telefonon. Az ár megegyezés szerint.
3.500.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 27. 18:41 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kalocsa
Eladó ifa gabonás pótkocsis szerelvény kamion felni, gumikkal ponyvával alulnyílós két oldalra billenős. Friss műszakis. Irányár: 3500000/db.
4.900.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 26. 22:06 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Emőd
Eladó a képeken látható Paganinicar gabonás pótkocsi. Tulajdonságok: - Kapacitás: 60 m3 - Két oldalra billent - Új rakoncákkal - Jó ponyvával - "A"; tengely emelhető ("bogizik") - "C"; tengely talajkormányzott Csere érdekel nehézgépszállító trélerre...
1.800.000 Ft
6 éve hirdető
2025. március 26. 10:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Jánossomorja (Mosonszentjános)
EB 8/8 as potkocsi 3 oldalra billenó 100% os gumik feljavitott munkahenger
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (279)

Vesd és védd! – Szántóföldi növényvédelem Agroinform webinárium – így csatlakozhatsz!
Program és technikai információk a webináriumon való részvételhez. Kezdés: 9:00.
Posztharveszt 1. - A zöldség tényleg a levesbe menjen
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB közös szakmai konferenciája.