Hirdetés
Billenős pótkocsi 278 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
380.000 Ft
2 éve hirdető
2025. március 4. 14:36 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Mbp 6,5 billenős pótkocsi munkahengerek nélkül, okmányok nélkül. Közepes állapotban. Gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás.
4.000.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2025. március 2. 18:40 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Forgalomból ideiglenesen kivont Önsúly: 3500 kg Össztömeg: 18000 kg 1992-es évjárat Azonnal munkára fogható! (piros rendszám, vizsgára is alkalmas)
2.500.000 Ft
11 éve hirdető
2025. március 2. 11:48 Billenős pótkocsi Somogy, Karád
Eladó MBP 6,5 tonnás pótkocsi 3 év műszakival. Bal oldala alsó nyitású, takaró ponyvával, kamionkerekekkel.
2.500.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 2. 11:34 Billenős pótkocsi Somogy, Karád
Eladó MBP 6,5 tonnás pótkocsi 3 év műszakival. Bal oldala alsó nyitású, takaró ponyvával, kamionkerekekkel. Érdeklődni telefonon: +3630 296 6268.
1.700.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 28. 18:23 Billenős pótkocsi Zala, Rezi
IFA 6011 pótkocsi magasított
3.400.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 26. 18:13 Billenős pótkocsi Veszprém, Nagyesztergár
Eladó HW 8011 pótkocsi, a képen látható állapotban. Kamionkerekes, felújított billentő munkahengerekkel, gyári oldalakkal. Autómatakarokkal, új fékszeleppel. Világítás újravezetékezve, új lámpákkal.
2.990.000 Ft
4 hónapja hirdető
2025. február 25. 22:32 Billenős pótkocsi Zala, Zalaegerszeg
-Eladó a kèpen látható kassbohrer pótkocsi normál állapotban új ponyvával! -kamion kerekekkel -3 felé billent - Müszakival -Gabona hordásra használt
500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 24. 07:17 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Hejőpapi
Eladó MBP 3,5 tonnás pótkocsi, ára: 500.000Ft+Áfa
1.750.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 24. 07:17 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Hejőpapi
Eladásra kínálom EB billenő platós pótkocsimat!
500.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 23. 12:59 Billenős pótkocsi Vas, Horvátzsidány
Jó állapotú Agrostroj NSN-10/2-B billenős pótkocsi eladó.
2.850.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. február 22. 12:37 Billenős pótkocsi Pest, Püspökhatvan
Eladó egy 5 éves műszakis, egy tengelyes, 6,6 tonnás pótkocsi, 2 körös légfékkel, 3 oldalra billent.
3.100.000 Ft
1 éve hirdető
2025. február 22. 11:27 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Mosonmagyaróvár
MBP-HBP három oldalra billenős pótkocsi eladó! Jó műszaki állapotban, felújítva, ponyvával, műszaki 2028.10.
1.000.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. február 21. 15:31 Billenős pótkocsi Pest, Kóka
Eladó egy IFA HW 6011 billenős pótkocsi, hátfal nélkül. (Pest Megye, Kóka)
5.150.000 Ft +ÁFA
4 hónapja hirdető
2025. február 21. 13:37 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Szil
Nyerges 3 oldalra billencs potkocsi eladó+ Dollyval . 24 tonna teherbírású, 5 év mezőgazdasági potkocsira vizsgázva
2.050.000 Ft
3 éve hirdető
2025. február 20. 17:45 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Derecske
Eladó a képen látható pótkocsi!
3.300.000 Ft
3 éve hirdető
2025. február 20. 15:20 Billenős pótkocsi Nógrád, Varsány
Eladó AP-800-as tandem pótkocsi, 7,8 tonna hasznos teherbírású, 10 tonna össztömegű. Hidraulikusan 3 oldalra billenthető. 2028.-ig érvényes műszakival, azonnal munkára fogható. Számlával eladó mezőgazdasági pótkocsi.
3.150.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. február 20. 09:31 Billenős pótkocsi Vas, Sitke
Eladó egy Stetzl DK13 X pótkocsi. 2011-es forgalomba helyezésű, 13 000 kg össztömeg.
5.000.000 Ft
1 éve hirdető
2025. február 19. 21:07 Billenős pótkocsi Heves, Poroszló
Eladó 2 db pótkocsi, friss műszaki vizsgával, 3 oldalra billennek. 1. Schwartzmüller, 3 tengelyes, 2004-es. 2. Krone, 2 tengelyes, 2006-os.
4.800.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 19. 20:44 Billenős pótkocsi Pest, Dabas
Eladó egy Kögel AWE18 típusú billencs pótkocsi, légrugós, 5 év műszakival, fekete rendszámos.
1.000.000 Ft
4 éve hirdető
2025. február 19. 20:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Pótkocsi jó állapotban eladó.
1.600.000 Ft
8 éve hirdető
2025. február 19. 13:29 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászfelsőszentgyörgy
Eladó MBP 6,5 pótkocsi érvényes műszaki vizsgával, azonnal munkára fogható, szép állapotban.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (278)

Ezért ne dobd ki az almahéjat: igazi vitaminbomba a kertednek
Az almahéj csodája: így lesz belőle szupertrágya a kertednek.
Vigyázz! Ez történik, ha gyakran eszel tojást!
Gyakran eszel tojást? Akkor fontos hogy tudd, mit tesz a szervezeteddel!