Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.231 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2.100.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 11:27 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó HW 60.11 billenős pótkocsi jó állapotban, jó gumikkal
69.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 11. 11:00 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Sarród
Egytengelyes pótkocsialváz eladó
1.450.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:56 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
EB8 3 irányba billenős pótkocsi
1.290.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Mbp 6,5 billenős pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 1983 Tulajdonságok: két oldalra billent, alul nyíló oldal, magosítóval, jó...
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:45 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
EB8 billenős pótkocsi jó gumikkal, ponyvával, érvényes műszakival eladó (2027.04.19)
750.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:40 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
EB8 pótkocsi billenő munkahenger nélkül eladó
2.200.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:33 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Mbp 6,5 billenős silófelépítményes pótkocsi jó platóval, érvényes műszakival eladó , újszerű gumikkal
1.150.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:23 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó piros rendszámos Mbp 6,5 tonnás billenős pótkocsi
1.500.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:20 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó piros rendszámmal Mbp 6,5 tonnás billenős pótkocsi magasítóval
2024. szeptember 11. 10:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4.300.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Kögel 16 tonnás tandem pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 1993 Tulajdonságok: tandem tengelyes, három irányba billenős, Felújított...
4 éve hirdető
2024. szeptember 11. 10:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új PV-2000 típusú,három oldalra billenős, egy tengelyes pótkocsi kedvező áron,a TZ-AGROGÉPEK Kft.-től! Méretei: 1500 x 2500 mm A plató...
4 éve hirdető
2024. szeptember 11. 09:54 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új PV-3000 típusú,három oldalra billenős,egy tengelyes pótkocsi kedvező áron,a TZ-AGROGÉPEK Kft.-től! Méretei: 1800 x 3000 mm A plató...
1.890.000 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 11. 08:45 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Solt
MBP 5 tonnás pótkocsi, hajlított lemezből készült oldalakkal, magasítóval, újszerű gumikkal, 2026. júliusig érvényes műszakival.
3.699.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 11. 07:59 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
16 tonnás, piros rendszám, 5 év műszaki, új gumik, ponyva, billenős, jó állapotban eladó
5.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 11. 07:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
24 tonnás, 3 oldalra billenős, piros rendszám, 5 év műszaki, ponyva, új légrugók, 90%-os gumik, gabonás felépítmény, alul és felül nyíló...
4.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 11. 07:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
16 tonnás, 7 m hosszú, 2 tengelyes, billenős, ponyvás, magasítós, piros rendszám, műszaki, jó állapotban eladó.
1.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 11. 07:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
8600 kg összsúly, billenős, piros rendszám, műszaki, jó állapotban eladó
2.990.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 11. 05:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
12 tonna raksúly, széles hideas, kamionkerekes, automata oldalcsukással, gabonára magasítva, felújított állapotban, piros rendszám, eladó
2024. szeptember 11. 00:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
900.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. szeptember 10. 22:31 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Domaszék
Eladó a képeken látható pótkocsi. Érvényes műszakival, újra vezetékelve, működő billentővel.
1.125.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 10. 19:39 Billenős pótkocsi Békés, Dévaványa
MBP 6,5 billenős pótkocsi friss műszakival eladó. Szállításban tudunk segíteni.
3.100.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 10. 19:31 Billenős pótkocsi Békés, Dévaványa
KBP -8-as pótkocsi friss műszakival eladó. Jó oldalakkal jó platóval. Szállításban tudunk segíteni.
3.200.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 10. 19:11 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Kömlőd
Gabonás billencs pótkocsi a HW 80-11 magyar változata. Friss 1986-os gyártási év. Elmúlt év nyaráig IFA kamion vontatta, ezt követően lett...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.231)