Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.464 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
8.980.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 6. 05:23 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
27.450 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2025. április 5. 23:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Kiemelkedő minőség rövid szállítási határidő ,kedvező árak ! Díjtalan szakmai tanácsadás, a részletekről érdeklődjön: Jordán József tel: 06-70-433-9384 E-mail:jordan.jozsef@wfe.hu UMEGA SPC 16 hátra billentő pótkocsi Alapkivitel fogyasztói ára :...
2025. április 5. 23:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: „A Royal Traktor a Cynkomet Pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre” • Garancia 5 év (3+2...
2025. április 5. 22:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A pótkocsit úgy tervezték, hogy a 0.6 T és annál magasabb osztályú traktorokkal való működésre képes legyen. Úgy tervezték, hogy a mezőgazdaságban előforduló gyümölcs-, zöldségfélékkel és egyéb rakományokkal ellátott dobozokat a betakarítás helyéről...
2025. április 5. 19:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
Ezzel a Kraffter mini trágyaszóróval gyorsan és egyszerűen trágyázhatja meg a talajt. Szórókerék hajtású, így nincs szükség TLT-re. Ez lehetővé teszi a műtrágyaszóró quad, fűkasza vagy mini traktor mögötti használatát. Ezáltal a gépideális kisebb...
2025. április 5. 19:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 5. 17:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. A Palaz/Palazoglu kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk megtalálhatod a...
5.300.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 5. 17:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Háromtengelyes billenős pótkocsi Jó állapotú, 24 Tonnás, két oldalra billenős pótkocsi. + hozzávaló takaróponyvával. Piros rendszámos, friss 5 év műszakival. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás....
2025. április 5. 16:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia - Országos szervizhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás - Garantált alkatrész...
2025. április 5. 16:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia 5 év (3+2 év) - Országos szervízhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10%...
2025. április 5. 13:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 5. 12:29 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 5. 11:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. április 5. 11:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
1.100.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 5. 11:07 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Rm7 román billenős pótkocsi Eladó! Rendezett papirokkal, műszaki nélkül. 2 db új gumival. Magosítóval.
800.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 5. 11:07 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Rm7 billenős pótkocsi Eladó! Rendezett papirokkal, műszaki nélkül.
3.600.000 Ft
4 éve hirdető
2025. április 5. 09:50 Billenős pótkocsi Békés, Dévaványa
2 db HW-6011 pótkocsi jó állapotban eladó. Rögön munkára fogható, friss műszakival. Jó plató, jó gumik. Az ára: 3.600.000 Ft a 2 db-ra értendő. Szállításban tudunk segíteni!
3.350.000 Ft
10 éve hirdető
2025. április 5. 08:43 Billenős pótkocsi Tolna, Ozora
Hw 8011-es pótkocsi, új felépítménnyel és ponyvával, két körös fékkel, vontatás kiépítéssel, kamion gumikkal, LED lámpákkal.
2025. április 4. 21:24 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
1.250.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 4. 21:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Ap 250 egytengelyes billenős pótkocsi Piros rendszámos, 1 év műszakival. (friss műszaki is megoldható.) Plató méret: 265×175cm, Légfék rendszer, Gyári festés, Azonnal munkára fogható. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint...
2.400.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 4. 19:38 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Felgyő
Több darab BSS és HW pótkocsi eladó családi gazdaságból.
13 éve hirdető
2025. április 4. 18:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Új Gomar(lengyel) 7 tonna terhelhetőségű tandem pótkocsi kedvező áron,garanciával,vizsgáztatva!Díjmentes házhoz szállítással!Három oldalra billen,termény leengedő nyílással, magasítóval,légfékkel!! Keressen bennünket a Wirax-Hungária Kft Központi...
2025. április 4. 17:44 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
13 éve hirdető
2025. április 4. 15:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kocsord
Új Metal- Fach 1-2 tengelyes és tandem pótkocsik kedvező áron,garanciával!Már 1,5 tonnástól fölfelé!Keressen bennünket elérhetőségeinken,és kérje ajánlatunkat!! A Metal-Fach pótkocsik széles palettájával rendelkezik, melyek mind mezőgazdasági, mind...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.464)

Kiderült: otthonunk levegője tele van veszélyes vegyszerekkel
Veszély a négy fal között: rengeteg növényvédőszer-maradvány van az...
Háborognak Burgenlandban: Túl korán enyhítenek az állatbehozatali korlátozásokon?
Ausztria hétfőtől változtat a szabályokon.