Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.297 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. július 31. 00:54 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 31. 00:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 31. 00:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 30. 22:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
570.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 30. 22:04 Billenős pótkocsi Fejér, Szabadbattyán
Azonnal munkára fogható állapotban, 4x2 méteres platóval, 140 cm magas oldalakkal, szállítás megoldható! Okmányok nélkül!
190.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 30. 22:04 Billenős pótkocsi Tolna, Iregszemcse
eladó cserélhető 4tonnás billenős potkocsi.az eggyik munkahenger hiányzik.
2024. július 30. 21:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 30. 20:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
1.750.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. július 30. 19:09 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás Az egytengelyes PV-2000 pótkocsi a legkisebb pótkocsi, amelyek kifejezetten 20-25 lóerős traktorok számára segítenek a...
2.270.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. július 30. 18:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Az egytengelyes vontatott traktoros pótkocsi PV-4000 egy univerzális szállítóeszköz, amelyet a szállítási műveletek széles spektrumára...
2.080.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. július 30. 18:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Az egytengelyes vontatott pótkocsi PV-3000 univerzális szállítóeszköz kistraktorok után, amely a szállítási feladatok széles spektrumára...
2024. július 30. 18:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 30. 18:09 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 30. 16:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. július 30. 16:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 30. 14:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
8 éve hirdető
2024. július 30. 13:29 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bajna
BSS billenős pótkocsi ,gabonára felmagasítva, kitűnő állapotban eladó. Az oldalak horganyzott lemezből készültek, ép ponyvával,alvázzal,...
5.580.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 30. 11:58 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Kenézlő
Eladó 2 db HW-8011-es pótkocsi! Friss műszaki, jó állapotban!
800.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 30. 11:42 Billenős pótkocsi Heves, Gyöngyössolymos
A pótkocsi jó állapotú, azonnal munkára fogható. Szőlőszállító tepsivel eladó.
2024. július 30. 10:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
Magyarországon nem helyezhető forgalomba.Ez a billenő pótkocsi kompakt traktorokhoz alkalmas. Horganyzott, lenyitható oldalsó lemezekkel,...
2.300.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. július 30. 10:36 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa (Tapolcafő)
Eladó Ifa hw 6011 pótkocsi kiváló műszaki és esztétikai állapotban, 2028 novemberig műszakis. Fékek, világítás jó, hidraulika nem ereszt.
4.500.000 Ft +ÁFA
8 hónapja hirdető
2024. július 30. 10:16 Billenős pótkocsi Somogy, Tab
2015-ben gyártott, 2016.08.30-án üzembe helyezett, 12 tonna hasznos teherbírású lengyel pótkocsi. Sérülésmentes, hibátlan, újszerű műszaki...
1.499.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 30. 07:36 Billenős pótkocsi Somogy, Marcali
Működőképes emelő és billentő. Műszaki nélkül, két tartalékgumival. Hátfalán sublerrel (ez nem szerepel a képeken)
1.950.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 30. 07:35 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Szeged
IFA HW 6011 billenős 2 tengelyes pótkocsi piros rendszámmal, 2025.07.28-ig érvényes műszakival, magasító, hátul pótkocsi vontatás...
2024. július 30. 07:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.297)
![Szamarat akarsz tartani? Nem? Ezt akkor is tudnod kell róluk](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4957/cikk_74957/szamarak_fill_540x300_0.jpg)
Szamarat akarsz tartani? Nem? Ezt akkor is tudnod kell róluk
Hihetetlen érdekességek, amiket eddig nem tudtál a szamarakról.![Gyomokkal az élet: miért fontos a rendszeres gazolás?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5012/cikk_75012/kertesz_fill_540x300_0.png)
Gyomokkal az élet: miért fontos a rendszeres gazolás?
Van pár trükk, amivel megakadályozhatjuk a terjedésüket.![Időjárás: újabb elviselhetetlen hőhullám](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5015/cikk_75015/gepek_fill_540x300_0.jpg)