Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.297 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. július 27. 00:24 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 26. 23:49 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. július 26. 21:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
300.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 26. 15:31 Billenős pótkocsi Békés, Békéscsaba
Munkahengerek, okmányok nélkül Szállításban tudok segíteni!
1.200.000 Ft
6 éve hirdető
2024. július 26. 13:30 Billenős pótkocsi Pest, Áporka
Pótkocsi eladó. Forgalmi és rendszám nélkül.
2024. július 26. 12:29 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Krampe BB 650 - 2024-es ÚJ - tandem - K80 - légfék - aláfutás gátló - led világítás - légrugós - hidraulikus hátfalnyitás - led világítás -...
2024. július 26. 12:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
8.849.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 26. 12:29 Billenős pótkocsi Zala, Zalaegerszeg
Metal-Fach 12 t pótkocsi, 600+800 mm oldalfallal, munkaállvánnyal, ponyva és ponyvatartóval, pótkerék és pótkeréktartóval Műszaki adatok:...
1.790.000 Ft
3 éve hirdető
2024. július 26. 10:45 Billenős pótkocsi Fejér, Kápolnásnyék
Eladó egytengelyes billenő potkocsi, 3130 kg össztömeggel, légfékkel és rögzítőfékkel. 3 tagos billenő munkahenger. Gyári magasítókkal...
4.100.000 Ft
3 éve hirdető
2024. július 26. 06:27 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Eladó egy légrugós pótkocsi 7 méter hosszú platóval, újszerű gumikkal, takaróponyvával.
2024. július 25. 21:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 25. 21:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.980.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 25. 20:41 Billenős pótkocsi Tolna, Dalmand
1980-as évjáratú EB 7/70 típusú pótkocsi piros rendszámmal, 2027. április hóig érvényes műszakival, új fékekkel, kamiongumikkal, jó műszaki...
1.980.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 25. 20:38 Billenős pótkocsi Tolna, Dalmand
1980-as évjáratú, EB 7/70 típusú pótkocsi piros rendszámmal, 2027. 04. hóig érvényes műszakival, új fékekkel, kamion gumikkal, jó műszaki és...
21.230 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 25. 20:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Mezőpeterd
Teherbírás kg 12000 Saját tömeg kg 4000 Rakfelület belső hossza mm 4510 Rakfelület belső szélessége mm 2410 Rakfelület oldalfalainak...
2024. július 25. 17:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 25. 11:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
588.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 25. 09:38 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Vesta V 230 utánfutó + dupla oldal + rendszám csak 588.000 Ft Évjárat: 2024. Garancia: 3 év Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 579 kg Saját...
2024. július 25. 07:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 25. 00:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 23:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 21:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 14:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 13:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 24. 13:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.297)
![Foltos lett az alma? Itt van a megoldás!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/7168/cikk_67168/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Foltos lett az alma? Itt van a megoldás!
Az alma foltosságára van megoldás, ha tudjuk, mi is okozza. Mutatjuk, mi az.![Szamarat akarsz tartani? Nem? Ezt akkor is tudnod kell róluk](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4957/cikk_74957/szamarak_fill_540x300_0.jpg)
Szamarat akarsz tartani? Nem? Ezt akkor is tudnod kell róluk
Hihetetlen érdekességek, amiket eddig nem tudtál a szamarakról.![Gyomokkal az élet: miért fontos a rendszeres gazolás?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5012/cikk_75012/kertesz_fill_540x300_0.png)