Hirdetés
pótkocsi találatok 1.242 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
480.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 12. 17:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Mbp 3,5 billenős pótkocsi Állapot: Jó Évjárat: 1980 Tulajdonságok: két oldalra billent, alacsony építésű, rendezett papírokkal...
2024. július 12. 17:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 12. 16:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
5 éve hirdető
2024. július 12. 15:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Bócsa
2017-es évjárat, 20t-ás, felépítmény mérete: 5500x2320x1600mm(magasítóval együtt), tandem kivitel, osztott oldalas, 3 oldalra billent,...
2024. július 12. 15:04 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 12. 14:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 12. 14:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
5.320.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 12. 13:59 Billenős pótkocsi Heves, Hort
BOBRUJSZK AGROMASH PST-12 MEZŐGAZDASÁGI PÓTKOCSI Műszaki adatok: -Hossz: 6000 mm -Szélesség: 2500 mm -Magasság: 2700 mm -Terhelhetőség:...
2024. július 12. 13:24 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 550 Teljes kapacitása: 5000 kg Súlya: 1000 kg Hasznos teher: 4000 kg Méretei: 3.40 x 2.00 x 0.50 Kerekek:...
2024. július 12. 13:04 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 12:49 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Egytengelyes kivitel Ikerkerék méretei: 215/75 R17,5 REG. Plató mérete: 4,8 x 2,2 m Teljes kapacitása: 6 tonna Súlya: 1300...
2024. július 12. 12:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 12:39 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BT130 Teljes kapacitása: 13000 kg Súlya: 3000 kg Hasznos teher: 1000 kg Méretei: 4.50 x 2.20 x 0.60 + 0.60 Kerekek:...
2024. július 12. 12:29 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BT120 Teljes kapacitása: 11000 kg Súlya: 2500 kg Hasznos teher: 8500 kg Méretei: 4.50 x 2.20 x 0.50 + 0.50 Kerekek:...
8 éve hirdető
2024. július 12. 12:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok: - Összsúly: 15000 kg - Önsúly: 3700 kg - Befoglaló méretek (ho x sz x ma): 6915 x 2450 x 3147 mm - Felépítmény belső méretei...
8 éve hirdető
2024. július 12. 11:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készletről: Súly és hasznos teher Műszaki hasznos terhelés (kg): 20.000 Terhelhetőség a reg. (EU) 167/2013 (kg): 15.000 Tömeg* (kg): 8.000...
2024. július 12. 11:54 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BDT 45 Teljes kapacitása: 14000 kg Súlya: 3600 kg Hasznos teher: 10400 kg A vonószem magassága a földtől: 510 mm...
2024. július 12. 11:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 10:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 10:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 12. 10:14 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 555 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 6000 kg Súlya: 1100 kg Hasznos teherbírás: 4900 kg...
2024. július 12. 10:09 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 228 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 4000 kg Súlya: 720 kg Hasznos teherbírás: 3280 kg...
2.490.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 12. 10:04 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
3,5 tonna teherbírású egytengelyes T703 pótkocsi könnyű és egyben robusztus konstrukcióval rendelkezik. Az alsó és a felső keret S355...
11.000 EUR
13 éve hirdető
2024. július 12. 09:50 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Billenő 4 tengelyes pótkocsi, puha talaj gumilánc szettel, 2 db készleten. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
2024. július 12. 09:44 Billenős pótkocsi Pest, Tököl
Műszaki adatai: Típusa: BRT 502 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitása: 7000 kg Súlya: 1200 kg Hasznos teherbírás: 5800 kg...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.242)
![Traktort vezetsz? Fáj a hátad? Nem kell együtt élned vele! Van rá megoldás!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9468/cikk_59468/traktor_szantofoldon_fill_540x300_0.jpg)
Traktort vezetsz? Fáj a hátad? Nem kell együtt élned vele! Van rá megoldás!
Egyáltalán nem mindegy, hogyan ülsz a traktor fülkéjében, hogy ne fájjon a...![Ezeket az ételeket, italokat ne fogyaszd éhgyomorra!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4416/cikk_74416/kave_croissant_fill_540x300_0.jpg)