Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.345 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. június 29. 11:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. június 27. 15:29 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
2024. július 16. 13:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 09:14 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
3 éve hirdető
2024. július 16. 04:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár...
2024. július 7. 19:56 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. június 26. 11:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 16. 12:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
4 éve hirdető
2024. július 13. 09:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Gépfinanszírozás 0% THM-el* • 0%-os THM • Finanszírozás típusa: Zártvégű pénzügyi lízing • A lízing jellege: Rögzített kamatozású forint...
2024. június 30. 12:30 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
3 hónapja hirdető
2024. június 16. 14:01 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Dusnok
3 db MBP 6,5T pótkocsi jó állapotban eladó. Csak a ponyvával szerelt rendelkezik érvényes műszaki vizsgával.
2024. június 11. 07:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
1.300.000 Ft
13 éve hirdető
2024. február 13. 17:42 Billenős pótkocsi Tolna, Bátaszék
Egyedi, hátrafelé billenős pótkocsi, piros rendszámmal, friss műszakival eladó. Saját tömeg: 950 kg, együttes tömeg: 3000 kg, alváz gyártási...
3 éve hirdető
2024. július 16. 04:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszakécske
Fontos Önnek a minőség, a biztonság, tartósság és a megfizethető ár, mikor pótkocsit keres? A legjobb helyen van a vásárláshoz, akár...
2024. július 10. 19:24 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Krampe Big Body 540 Premium - 2021-es évjárat - tandem - légfék - aláfutás gátló - hidraulikus hátfalnyitás - gumiméret: 650/50 R22,5 Nettó...
2024. június 28. 15:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
3 éve hirdető
2024. június 24. 20:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
FLIEGL DK 180-88 két tengelyes háromoldalra billenő pótkocsi eladó a Wolfoodengineering Kft. kínálatában eladó. Prémium minőség, egyedi...
2024. június 21. 13:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. július 15. 11:54 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
750.000 Ft
3 éve hirdető
2024. július 12. 15:48 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Bogács
A pótkocsi mérete:1,8×2,6×0,7 Műszaki érvényessége:2026.05
2.150.000 Ft
14 éve hirdető
2024. június 27. 11:46 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Mórahalom
EB 8 -3 irányba billenős- pótkocsi eladó Mórahalmon. 1990.évjáratú ,1 tengelyes, 2026.11.-ig műszaki. ( 2db van- a másik friss...
2024. június 28. 18:01 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
3 éve hirdető
2024. június 24. 21:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
FLIEGL TMK 160 tandem teknős hátra billentős pótkocsi eladó a Wolfoodengineering Kft. kínálatában eladó. Prémium minőség, egyedi akciós...
3 éve hirdető
2024. június 24. 20:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
FLIEGL DDK 18-240 három tengelyes háromoldalra billenő pótkocsi eladó a Wolfoodengineering Kft. kínálatában eladó. Prémium minőség, egyedi...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.345)
![Duplázd meg a kerted! Mutatjuk mit és hogyan vess el, hogy bőségesen teremjen!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/5547/cikk_65547/kert_fill_540x300_0.jpg)
Duplázd meg a kerted! Mutatjuk mit és hogyan vess el, hogy bőségesen teremjen!
Nem mindegy, mit és hogyan vetsz el másodvetésként! Mutatjuk, mire figyelj!![Több száz medvét fognak kilőni Romániában](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4442/cikk_74442/medve_fill_540x300_0.jpg)
Több száz medvét fognak kilőni Romániában
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek...
Hirdetés
![Így telepítsd a kazaltakarót, hogy biztonságban tudd a terményt](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4421/cikk_74421/kazal6_ind_(1)_fill_540x300_0.jpg)