Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.343 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2024. július 7. 05:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. július 7. 05:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. július 6. 22:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. július 2. 21:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
Magyarországon nem helyezhető forgalomba. Ez a billenő pótkocsi kompakt traktorokhoz alkalmas. Horganyzott lenyitható oldallemezekkel,...
2024. június 29. 03:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
Magyarországon nem helyezhető forgalomba.Ez a billenő pótkocsi kompakt traktorokhoz alkalmas. Horganyzott, lenyitható oldalsó lemezekkel,...
2024. június 24. 21:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. június 24. 20:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. június 24. 18:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A pótkocsit úgy tervezték, hogy a 0.6 T és annál magasabb osztályú traktorokkal való működésre képes legyen. Úgy tervezték, hogy a...
2024. június 24. 18:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. június 24. 17:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. június 24. 17:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. június 24. 17:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. június 24. 16:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. június 24. 16:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A FRANCINI évtizedek óta képviseli a rendkívül megbízható mezőgazdasági pótkocsik választékát: mindenféle pótkocsit magában foglal,...
2024. június 21. 02:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
- két típusú oldalfalból lehet választani- oldalfalak 2-3 mm vastagok- 3 irányba billenthető- központosítva lenyitható oldal falak- 4 mm...
2024. június 29. 01:34 Billenős pótkocsi Németország, Rottenburg
Einachsan / Zweiachsanhänger ( Traktor min. 20 PS, 1,5-2,5 Tonnen, Heckkippung) BOXER HT 25 - Gewicht: 300 kg - Kapazität: 1500 kg - Min....
2024. június 28. 22:29 Billenős pótkocsi Németország, Rottenburg
Einachsanhänger ( Traktor min. 20 PS, 3 Tonnen, Heckkippung) BOXER HT 30 - Gewicht: 300 kg - Kapazität: 3000 kg - Min. PS: 20 HP -...
2024. június 25. 03:04 Billenős pótkocsi Németország, Rottenburg
BOXER HT 15 - Gewicht: 250 kg - Kapazität: 1500 kg - PS mindestens: 14 HP - Neigungswinkel: 40° - Breite: 1150 mm - Höhe: 400 mm - Länge:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.343)
![Hát ez meg miféle szerzet? A világ egyik legszebb lepkéje lesz belőle!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4484/cikk_74484/hernyo-lead_fill_540x300_0.jpg)
Hát ez meg miféle szerzet? A világ egyik legszebb lepkéje lesz belőle!
Véletlenül se bántsd, nem kell félni tőle.![Ma kigördült a kétmilliomodik traktor a New Holland gyárából!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4471/cikk_74471/nh-lead_fill_540x300_0.jpg)
Ma kigördült a kétmilliomodik traktor a New Holland gyárából!
A legújabb NH-fejlesztéseket is bemutatták az ünnepi eseményen.![Mutatjuk, mikor és hova érkezik jelentősebb csapadék](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4478/cikk_74478/Szoka-Istvan-24_fill_540x300_0.jpg)