Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.464 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
5.150.000 Ft +ÁFA
3 hónapja hirdető
2025. február 21. 13:37 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Szil
Nyerges 3 oldalra billencs potkocsi eladó+ Dollyval . 24 tonna teherbírású, 5 év mezőgazdasági potkocsira vizsgázva
2025. január 20. 16:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
12.900 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2025. február 27. 19:09 Billenős pótkocsi
Az oldalfalak és a padló megfelelő vastagságú, tartós lemezből készülnek, így a pótkocsi szilárd, tartós és könnyű. Össztömeg (kg): 13 140 Teherbírás (kg): 10 000 Súly (kg): 3 140 Kapacitás: 12,1 m³ Platform hossza: 4 600 mm Platform szélessége: 2...
2025. február 28. 12:58 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési, valamint erdészeti gépek...
2025. január 12. 14:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
5.250.000 Ft
2 éve hirdető
2024. december 2. 17:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Érpatak
Eladó! A képeken látható HW 80.11 pótkocsi Új Furrier B18 felépítmény Takaróponyva Pódium 2db csatos derék összekötő 2-2 gabona leeresztő 2 légkörös légfék rendszer Új billentő munkahengerek Elől hátul led lámpák Iker pótkocsi vontatásra és lassú...
2025. január 1. 13:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
5.300.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 3. 13:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Háromtengelyes billenős pótkocsi Jó állapotú, 24 Tonnás, két oldalra billenős pótkocsi. + hozzávaló takaróponyvával. Piros rendszámos, friss 5 év műszakival. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás....
5.320.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 3. 11:14 Billenős pótkocsi Heves, Hort
BOBRUJSZK AGROMASH PST-12 MEZŐGAZDASÁGI PÓTKOCSI Műszaki adatok: -Hossz: 6000 mm -Szélesség: 2500 mm -Magasság: 2700 mm -Terhelhetőség: 12000 kg -Saját tömeg: 3580 kg -Teljes tömeg: 15580 kg -Térfogat: 12,5 m3 Felszereltség: Ponyva
13.590 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. december 20. 13:04 Billenős pótkocsi Pest, Szigetszentmiklós
Kéttengelyes, három oldalra billenős pótkocsi. 8 tonna teherbírású, egytengelyes T710/2 pótkocsi könnyű és robusztus konstrukcióval, ültetett, alacsony padlóval rendelkezik, amely jelentősen elősegíti a fel- és lerakodást. A hátsó oldalfalon...
5.490.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 3. 14:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Magasítóval, ponyvával, ponyvatartóval, pódiummal, légfékrendszerrel, új gumikkal. - Használt pótkocsi beszámítás lehetséges. Érd.: 0630 943 6876.
5.490.000 Ft
13 éve hirdető
2025. március 1. 07:22 Billenős pótkocsi Baranya, Mohács
Kumlin 24 tonnás pótkocsi, 5 év friss lassú jármű műszakival, újszerű ponyvával ,8.4m plató hosszal eladó. 3 oldalra billent.
2025. március 2. 21:14 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Eladó 18 tonnás pótkocsi! légrugó dobfék pódium ponyva piros rendszám 2027.05.-ig érvényes műszaki vizsga 3 oldalra billent jó felépítmény , ép alváz jó gumik
5.500.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. március 1. 19:02 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Csanádpalota
Eladó a képen látható 18 tonnás pótkocsi. Légfékes, három irányba lehet vele billenteni. Terményszállításra és műtrágyaszállításra is alkalmas. Nagyon jó állapotban van. Műszaki érvényesség lejárta: 2028. 03. 09. Ha bármilyen kérdése felmerülne, az...
5.500.000 Ft
7 éve hirdető
2025. március 1. 07:05 Billenős pótkocsi Békés, Battonya
Eladó egy használt Kögel AWE 18 pótkocsi friss műszakival .új gumikkal. Képeken látható állapotban! Érdeklődni telefonon!
5.500.000 Ft
5 hónapja hirdető
2025. február 10. 17:02 Billenős pótkocsi Somogy, Berzence
Eladó Háromtengelyes légrugós pótkocsi! 7.6méter hosszú, emelhető középső tengely, Abs, ponyva, műszaki.
5.500.000 Ft
9 éve hirdető
2024. december 24. 14:41 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Veszprémvarsány
Eladó a képen látható pótkocsi. Idén nyáron teljes felújításon esett át. - Új ponyva - Segédalváz - Platólemez - LED világítás - Műgyantás festés - Új felnik és 2 éves gumik - Új levegő- és hidraulikarendszer - Mind a 3 munkahenger felújítva - SAF...
2025. január 31. 09:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 27. 14:11 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. február 28. 10:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
PRONAR T023 HÁROMTENGELYES BÁLASZÁLLÍTÓ KEDVEZŐ ÁRON KÉSZLETRŐL!!! Vásároljon a Pronar termékek hivatalos magyarországi forgalmazójától AKCIÓBAN a legjobb áron KÉSZLETRŐL, 3 ÉV GARANCIÁVAL, gyárilag támogatott országos lefedettségű alkatrész- és...
2025. január 12. 18:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 12. 16:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. február 28. 09:58 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési, valamint erdészeti gépek...
2025. február 9. 07:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. január 5. 20:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: • Garancia • Országos szervizhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ AKÁR 10% ÖNERŐTŐL •...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.464)

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!