Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.469 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
309.900 Ft +ÁFA
9 hónapja hirdető
2025. február 8. 14:39 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket úgy tervezték, hogy ellenálljanak a nehéz körülményeknek, miközben kiemelkedő teljesítményt és tartósságot...
309.900 Ft +ÁFA
9 hónapja hirdető
2025. január 29. 15:04 Billenős pótkocsi Tolna, Szekszárd
GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket úgy tervezték, hogy ellenálljanak a nehéz körülményeknek, miközben kiemelkedő teljesítményt és tartósságot...
380.000 Ft
2 éve hirdető
2025. március 4. 14:36 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Mbp 6,5 billenős pótkocsi munkahengerek nélkül, okmányok nélkül. Közepes állapotban. Gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás.
995 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 1. 05:29 Billenős pótkocsi Fejér, Székesfehérvár
A részletes ajánlatért, valamint specifikációért forduljon hozzánk elérhetőségeinken!
400.000 Ft
4 éve hirdető
2025. március 3. 14:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Sopron
Eladó Roman RM 4/2 pótkocsi lejárt műszakival. A plató alja és az elektronika pár éve teljesen fel lett újítva. A felnik megvannak, de gumi nincs hozzá. A fékek felújításra szorulnak. A pótkocsihoz van egy kb. 45 mázsa szőlő szállítására alkalmas...
400.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 27. 22:04 Billenős pótkocsi Pest, Hévízgyörk
NÉMET billenős pótkocsi eladó . Nem műszakis , nincs papírja . Kb. 6- 7 tonnás . 2 db levegőmunkahengerrel billent .
400.000 Ft
7 éve hirdető
2025. február 26. 20:33 Billenős pótkocsi Pest, Gödöllő
Billenős traktor pótkocsi eladó! Három oldalra billent, magasító is van hozzá. Platóméret: 200 cm x 300 cm, papírok nélkül, szállítás megoldható.
400.000 Ft
14 éve hirdető
2025. január 17. 12:24 Billenős pótkocsi Vas, Rábapaty
Brantner pótkocsi, 5 tonnás, 2 oldalra billenős, papír nélkül.
2025. március 1. 01:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
A JFC pótkocsik és dobozok választéka különösen alkalmas terepjárókhoz (ATV) vagy quadokhoz. Minden pótkocsi 2 légrugós kerékkel, horganyzott alvázzal és könnyen kezelhető billenőszerkezettel van felszerelve. A nagy teherbírású horganyzott váz...
450.000 Ft
12 éve hirdető
2021. június 15. 13:03 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsászári
Eladó 3,5 t-nás lengyel pótkocsi, körbe lemezelt, magasítóval, billenős, világítás jó, fék nincs bekötve. Adattáblával rendelkezik. Gumik jók. Kb. 60-65 q kukorica fér rá. Papirok nélkül.
500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. február 24. 07:17 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Hejőpapi
Eladó MBP 3,5 tonnás pótkocsi, ára: 500.000Ft+Áfa
500.000 Ft
1 hete hirdető
2025. február 23. 12:59 Billenős pótkocsi Vas, Horvátzsidány
Jó állapotú Agrostroj NSN-10/2-B billenős pótkocsi eladó.
503.500 Ft
8 éve hirdető
2025. március 1. 06:35 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Makó
Pótkocsi, MBP 6,5, egyenes alváz, hegesztésmentes, jó billentőhengerek, jó elektromosság, papírok nélkül, eladó.
511.730 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 1. 19:59 Billenős pótkocsi Heves, Hatvan
Plató belső méretei: Hosszúság: 206 cm Szélesség: 102 cm Magasság: 40 cm Pótkocsi méretei: Hosszúság: 317 cm Szélesség: 111 cm Magasság: 113 cm A gumiabroncsok méretei: 185/R14 Önsúly: 320 kg Fékrendszer: Nem fékezett Maximális terhelhetőség: 1000 kg...
519.677 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 3. 06:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Komondor SOP-1000-es, traktor kardánkihajtásról közvetlenül meghajtott szivattyúegységgel szerelt, 1000 literes víztartállyal rendelkező öntöző pótkocsi. A pótkocsi Knott tengellyel, kerékagyakkal és kerekekkel szerelt. 30.000Ft+Áfa-s felárért a...
570.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 1. 16:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Jakabszállás
Hw 8011 pótkocsi felépítmény eladó! 90 cm oldalmagasság, robotkar! Országosan szállítva!
590.470 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 1. 19:09 Billenős pótkocsi Heves, Hatvan
1,5 tonnás, hidraulikusan billenthető pótkocsi kistraktorokhoz. Plató belső méretei: Hosszúság: 206 cm Szélesség: 131 cm Magasság: 40 cm Pótkocsi méretei: Hosszúság: 317 cm Szélesség: 141 cm Magasság: 118 cm A gumiabroncsok méretei: 185/R14 Önsúly:...
600.000 Ft
13 éve hirdető
2025. február 21. 19:43 Billenős pótkocsi Tolna, Bonyhád
Billenős pótkocsik egyben eladók, papírjuk nincs.
600.000 Ft
3 éve hirdető
2025. február 18. 19:12 Billenős pótkocsi Zala, Lenti
Eladó egy MBP 6,5. két oldalra billenő pótkocsi papírok nélkül. Fékek, billentés, rendben van,világítás részben hiányos 1 éve használaton kívül.
600.000 Ft
8 éve hirdető
2024. december 31. 19:25 Billenős pótkocsi Nógrád, Karancsság
Kihasználatlanság miatt eladó egy kifogástalan állapotban lévő egytengelyes, billentős, egyedi gyártású masszív pótkocsi papírok nélkül. A lemezplató mérete 120 X 200 cm.
625.000 Ft
9 éve hirdető
2025. március 1. 13:31 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Rábapatona
2.45x3.96 platóméret Brantner felépítmény + kerekek járnak hozzá Képen látható állapotban Okmányok nélkül
2025. március 4. 15:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM1500 BIG típusú hátra billenthető pótkocsi világítással, raktárról. Teherbírás: 1,5 tonna Plató hossz: 200 cm Plató szélesség: 130 cm Oldalmagasság: 40 cm Hidraulikusan billenthető (hátra) Hátsó világítással Saját súly: 320 kg Forgalomba nem...
680.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 2. 02:09 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Brenner R tipusú 6,2 tonnás, hibátlan sérülésmentes állapotban fedett helyen tárolt pótkocsi 5 méter hosszú plató ,90 cm -es eredeti oldalfal és magasító.Külföldi okmányokkal.
690.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 1. 11:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Billenős plató segéd alváz eladó. Szállítás és rakodás megegyezés szerint! Érdeklődni lehet: 06-20-3355-358
690.000 Ft
13 éve hirdető
2025. január 23. 22:34 Billenős pótkocsi Veszprém, Malomsok
MBP 6,5 pótkocsi, pemix vegyszer keverő felépítménnyel eladó. A keverő felépítmény kifogástalanul működik.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.469)

Kezdődik a nagyböjt. Elég ilyenkor lemondani a húsról?
Tejterméket és tojást lehet fogyasztani a böjti napokon?
Téged is az őrületbe kerget a kavics alól feltörő gaz?
Van egy olcsó trükk ellene, ami egy próbát megér.