Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.469 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
690.000 Ft
13 éve hirdető
2025. január 23. 22:34 Billenős pótkocsi Veszprém, Malomsok
MBP 6,5 pótkocsi, pemix vegyszer keverő felépítménnyel eladó. A keverő felépítmény kifogástalanul működik.
700.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 1. 16:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Jakabszállás
Hw 8011 pótkocsi felépítmény eladó! Több darab! Országos szállítás!
700.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 25. 18:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Jakabszállás
Hw 8011 pótkocsi felépítmények nagy választékban eladók! Az árak az állapottól függően változnak! Szállítás országosan!
700.000 Ft
9 éve hirdető
2025. február 24. 15:52 Billenős pótkocsi Somogy, Marcali
Eladó a képeken látható EB-4 kocsi tulajdonostól. - Működőképes, korának megfelelő állapotú - A billentő munkahenger megvan, működőképes, az emelő munkahenger hiányzik - Műszaki nélkül, adásvételivel eladó
700.000 Ft
1 éve hirdető
2025. február 20. 21:37 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Megyaszó
Eladó a képeken látható MBP-6,5 pótkocsi. A plató alja lemezzel megborítva, működő világítással és jó billentéssel, de kopott gumikkal és egy apró hibával az alvázon. Az ár irányár. Papírja nincs! Érdeklődni csak telefonon!
700.000 Ft
1 éve hirdető
2024. május 28. 12:18 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Soltvadkert
Pótkocsi eladó Soltvadkert térségben. Típus: MBP-6,5.
742.000 Ft
9 éve hirdető
2025. február 24. 14:40 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új rácsos Vesta F 250 utánfutó rendszámmal csak 742.000 Ft Készletről azonnal - Akár 3 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Vesta Évjárat: 2025 Kivitel: 1 tengelyes, billenős utánfutó Össztömeg: 750 kg Önsúly: 200 kg Teherbírás: 550 kg Méret: 250 x 135 x...
750.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 1. 21:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Nem szép, cserábe megfizethető.... Cégünk a terméket az Agrider Zrt.-vel együttműködve, annak értékesítő partnereként kínálja eladásra! Megtekinthető hamarosan, Kecskeméten, hétköznap 8-16:00 között. Utazás előtt kérem keressen telefonon, egyeztessük...
750.000 Ft
1 éve hirdető
2025. február 28. 12:27 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
Graecus MT1500-H pótkocsi - Hidraulikus billenés - Horganyzott, nyitható ajtók 40 cm - Megerősített minden igénybevételi ponton - Megerősített padló a kopásállóság és a szilárdság érdekében - Kézifék - Hátsó lámpák 12 voltos csatlakozóval - Vonórúd -...
750.000 Ft
11 éve hirdető
2025. február 18. 07:49 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
EB8 pótkocsi billenő munkahenger nélkül eladó.
750.000 Ft
1 éve hirdető
2024. október 25. 08:56 Billenős pótkocsi Békés, Békéscsaba
Traktoros vontatásra alkalmas kispótkocsi, forgózsámolyos első tengellyel. 2 db billentő hidraulika henger, két oldalra billent. Vas plató (200x400 cm) és vas oldalfalak. Légfékes, új légvezeték, új elektromos vezetékelés és lámpák. 4 vadonatúj...
2025. március 2. 09:54 Billenős pótkocsi Pest, Gödöllő
GEO RM 15 pótkocsi - utánfutó billenéssel 20-50 LE teljesítményű traktorokhoz. Cégünk a GEO termékek teljes választékát forgalmazza, traktorok, mezőgazdasági munkagépek és kommunális adapterek széles kínálatával, alkatrészekkel, nagy raktárkészlettel...
770.000 Ft
9 éve hirdető
2025. február 24. 14:02 Billenős pótkocsi Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Vesta VV300 utánfutó (300x150 cm) most bruttó 770.000 Ft Gyártó: Vesta Évjárat: 2025 Össztömeg: 750 kg Saját tömeg: 297 kg Teherbírás: 453 kg Plató mérete: 300 x 150 x 38 cm Bevezető ára: bruttó 770.000 Ft Orrkerék és bilincs: 15.900 Ft helyett...
2025. február 28. 15:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Tiszaug
Magyarországon nem helyezhető forgalomba. Ez a billenő pótkocsi kompakt traktorokhoz alkalmas. Horganyzott lenyitható oldallemezekkel, vonórúddal és mechanikus támasztólábbal van felszerelve. A hátsó lemez tetején van csuklópántos csatlakozás, a...
790.000 Ft
12 éve hirdető
2025. március 2. 18:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Jakabszállás
Hw 8011 pótkocsi felépítmény eladó! Szállítás országosan!
2025. március 4. 11:54 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM1500 BIG 1,5 tonnás pótkocsi kistraktorhoz, magasítóval Telephelyi használatra, nem forgalomba helyezhető! Teherbírás: 1,5 tonna Plató hossz: 200 cm Plató szélesség: 130 cm Oldalmagasság: 40 cm Magasító: 43 cm Hidraulikusan billenthető...
800.000 Ft
6 éve hirdető
2025. február 28. 17:45 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Cigánd
Eladó felújítás alatt álló 3 tengelyes forgózsámolyos billencs 24 t pótkocsi. Részletekért kérem, hívjon bizalommal. A kép csak illusztráció!!!
800.000 Ft
9 éve hirdető
2025. január 3. 22:04 Billenős pótkocsi Heves, Zaránk
Eladó MBP-5.5 Billenös pótkocsi.Magasítot platóval papirok nélkül.
2025. március 4. 05:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM25 típusú, kéttengelyes pótkocsi világítással kistraktorhoz. Okmányok nélkül, telephelyi használatra. Adatok: - Hidraulikusan billenthető (hátra) - Hátsó világítással Méretek: - hossz: 240 cm - szélesség: 125 cm - oldalmagasság: 40 cm -...
840.000 Ft
9 éve hirdető
2025. március 4. 00:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunhalas
MBP 6,5 billencs pótkocsi, munkára fogható állapotban. Forgalmi rendszáma nincs. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a kereskedő további járművei menüpontban!
850.000 Ft
10 éve hirdető
2025. február 1. 13:52 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Rm7 billenős pótkocsi Eladó! Rendezett papirokkal, műszaki nélkül.
850.000 Ft
5 éve hirdető
2025. január 14. 13:24 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bakonysárkány
Eladó MBP 6,5 tonnás két tengelyes billenős pótkocsi magasított oldalakkal. Okmányok nélkül bővebben telefonon.
2025. március 4. 11:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
TRX RM25 kéttengelyes pótkocsi világítással kistraktorhoz Telephelyi használatra, nem forgalomba helyezhető! (A kép illusztráció, az egytengelyes verzió.) Adatok: - Hidraulikusan billenthető (hátra) - Hátsó világítással Méretek: - hossz: 240 cm -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.469)

Sok jó zöldség kis kertben is elfér! Eláruljuk hogyan!
Kicsi a kerted? Mutatjuk, hogy lehet benne mégis sok zöldség!
Kezdődik a nagyböjt. Elég ilyenkor lemondani a húsról?
Tejterméket és tojást lehet fogyasztani a böjti napokon?