Hirdetés
Dömper 127 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
16.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 14. 02:14 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Bergmann Baufix 2045 dömper, 1999 évjárat, 3470 kg önsúly, 4 hengeres 39.5 kW-os diesel motor, munkára fogható állapotban, import. Uniós...
13.750 EUR +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 13. 23:09 Dömper
9 tonnás Neuson 9001 Dömper Gyártás éve: 2006 Munkaórák száma: 4091 A gép súlya: 4770 kg Gumiabroncsok: 500/60-22.5 Perkins motor...
6.042.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:49 Dömper Fejér, Besnyő
Barford 10 tonnás dömper, - 2006 -os évjárat - 2700 munkaórával, - Iveco motorral szerelve, jó állapotban. A gép vételára 15.900 Euro +Áfa,...
23.500 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:29 Dömper
3 tonnás JCB dömper - Gyártási év: 2016 - Üzemóra: 1146 - JCB- Perkins motor - Teljesítmény: 55 Kw Nagyon jó állapot.
12.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:14 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Ausa D100 minidömper, 2015-ös évjárat, 1700 üzemóra, 1 tonás púttony, 17 kW-os 3 hengeres Kubota motor, azonnal munkára fogható állapotban,...
8.170.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:49 Dömper Fejér, Besnyő
Thwaites 9 tonnás dömper Gyártási év: 2011 Ledolgozott óra: 2340 Perkins motorral szerelve Teljesítmény: 83 Kw / 113 LE Tolatókamera LCD...
17.950 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:49 Dömper
Wacker Neuson 3001s dömper - Hivatalos márkakereskedés Gyártási év: 2012 Ledolgozott óra: 960 A gép kapacitása 3 tonna. A gép súlya: 2550...
13.750 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:34 Dömper
-Gyártás éve: 2013 -Munkaóra: 1595 -Súly: 2330 kg -Teherbírás: 3 tonna -Motor: Kubota V2203M -Motor teljesítménye: 32,4 Kw -Dupla...
8.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:14 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Thwaites 7000 dömper, 2000-es évjárat, 3 tonnás max kapacitás, 3 hengeres Deutz motor, munkára fogható állapotban. Az árat a napi...
45.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 19:49 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Doosan MT31 domper, 2008-as evjarat, 22.6 tonna onsuly, 18m3 kapacitas, 6 hengeres 255 kW-os Scania motor, importbol. Motor problemaval !!...
32.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 17:19 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Volvo A30C dömper, 2000-es évjárat, 20 tonnás önsúly, 13m3 kapacitás, 6 hengeres 206 kW-os Volvo motor, munkára fogható állapotban. Az árat...
2024. augusztus 13. 17:19 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RD-620 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
2024. augusztus 13. 14:19 Dömper
Sok más gép van kínálatunkba a weboldalunkon !!!! HERNYÓTALPAS DÖMPER - TC250d ALL TERRAIN LINE A gépalkatrészek 100% -a EU-ban készül. A...
2024. augusztus 13. 13:04 Dömper
HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER - JANSEN RD-300PRO-S ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
2024. augusztus 13. 12:54 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU...
45.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 12:44 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TA40 dömper, 2007-es évjárat, 30 tona önsúly, 25 m3 kapacitás, 6 hengeres 335 kW-os MTU motor, munkára fogható állapotban, importból....
22.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 12:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Thwaites TD18 4x4 dömper, 1996-os évjárat, 13 tonna önsúly, 121 kW-os 6 hengeres Iveco motor, 9.5 m3 kapacitás, azonnal munkára fogható...
2024. augusztus 13. 12:29 Dömper Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: DP-72-P A gép magassága: 1230 mm A gép szélessége: 720 mm Teljes hossza rakodókanál nélkül: 1750 mm Teljes hossza...
2024. augusztus 13. 12:09 Dömper Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Típusa: DP-72-S A gép magassága: 1230 mm A gép szélessége: 720 mm Teljes hossza rakodókanál nélkül: 1750 mm Teljes hossza...
2024. augusztus 13. 11:54 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
10.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 08:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Thwaites Mach 166 dömper, 2000-es évjárat, 5400 üzemóra, 6 t forgatható puttony, 60 kw Perkins motor, azonnal munkára fogható állapotban,...
2024. augusztus 13. 08:14 Dömper
Önrakodó hernyótalpas mini dömper - motoros talicska - JANSEN RD-300S ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi...
2024. augusztus 13. 08:09 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RD900 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
2024. augusztus 13. 07:59 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RD900H Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
2024. augusztus 13. 06:39 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/9147/cikk_59147/gyomber_tea_fill_540x300_0.jpg)
Így termeszthetsz otthon gyömbért, nagyon olcsón és könnyedén!
Ennél egyszerűbben nem lehet saját gyömbéred! Mutatjuk, mit tegyél érte!![Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5055/cikk_75055/mosquito-g46aa79a4e_640_fill_540x300_0.jpg)
Új módszert találtak a kutatók a szúnyogok által terjesztett dengue-láz megfékezésére
Drónokkal baktériummal fertőzött szúnyogokat dobtak le.![Ha lódarázsfészket találsz, erről mindenképpen tudnod kell](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5062/cikk_75062/lodarazsfeszek_fill_540x300_0.jpg)