Hirdetés
Dömper 132 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
2024. augusztus 12. 18:09 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 17:14 Dömper Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Nem kell a betonos talicskát tolni, sittet, törmeléket,kertépítő anyagot szűk helyekre szállítani, 25%-os emelkedőn is...
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 17:09 Dömper Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Nem kell a betonos talicskát tolni, sittet, törmeléket,kertépítő anyagot szűk helyekre szállítani, 25%-os emelkedőn is...
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 16:09 Dömper Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Nem kell a betonos talicskát tolni, sittet, törmeléket,kertépítő anyagot szűk helyekre szállítani, 25%-os emelkedőn is...
2024. augusztus 12. 12:59 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC800 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
2024. augusztus 12. 12:24 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
RD-600 S lánctalpas dömperünk teljesítményét és sokoldalúságát hidrosztatikus meghajtással és hidraulikus önrakodó kanállal! Ez a robusztus...
2024. augusztus 12. 11:19 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-1200-3SK-DIZEL Több mint 700 gép van a kínálatunkban...
45.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 10:34 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TA30RS dömper, 2008-as évjárat, 7200 üzemóra, 22420 kg önsúly, 28000 kg maximális teherbírás, 13 m3 kapacitás, 6 hengeres 250 kW-os...
2024. augusztus 12. 09:54 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu Az árak nettó áron vannak feltüntetve ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az...
25.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 12. 09:04 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Hydrema 910 dömper, 1998-as évjárat, 6600 üzemóra, 6500 kg önsúly, 10 tonna max teherbirás, 5.6m3 kapacitás, 70 kW-os Perkins motor,...
2024. augusztus 12. 07:34 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
A Jansen RD-300 pro lánctalpas dömper a Jansen RD-300 kiterjesztése, és hidraulikus magas billenő rendszerrel rendelkezik. A dömpert is...
2024. augusztus 12. 06:19 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC800H Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
2024. augusztus 12. 05:44 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/ELEKTROMOS-HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-RDE-500 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
2024. augusztus 12. 05:24 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC1200 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a...
16.500 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 15:04 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Morooka MST800 gumihevederes dömper, 4500 üzemóra, 6500 kg önsúly, 4000 kg teherbírás, 4 hengeres 84 kW-os Mitsubishi motor, jó...
85.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 14:54 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Komatsu CD110R-1 gumiláncos dömper, 2007-es évjárat, 5600 üzemóra, 11 tonnás teherbírás, 18 tonna önsúly, 6 hengeres 196 kW-os Komatsu...
22.500 EUR
6 éve hirdető
2024. augusztus 11. 14:29 Dömper
Terex Mecalac TA6 dömper Gép kapacitása: 6 tonna Gyártási év: 2018 Munkaóra: 1020 A gép súlya: 4415 kg Gumiabroncsok: 405/70-20 JCB motor...
4.280.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 11. 13:19 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő Benford Terex 6T - Cummins motoros derékcsuklós dömper. 6T-val terhelhető 4m3-es puttony. Azonnal...
21.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 13:14 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Volvo BM A25 dömper, 1997-es évjárat, 6x6 meghajtás, 6 hengeres 187 kW-os Volvo motor, 17 tonna önsúly, 15 cm3 kapacitás, tolató kamera,...
7.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 11. 12:44 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévő MECALAC TA6 típusú JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper. 6T terhelhetőség, 4m3 puttony....
23.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 12:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Caterpillar D300E dömper, 1996-os évjárat, 16000 üzemóra, 22 tonnás önsúly, 4 sebességes váltó, 6 hengeres 216 kW-os CAT motor. Az árat a...
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 12:29 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Volvo A30 dömper bontásra.
3.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 11. 12:14 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy jó műszaki állapotban lévé Benford 3000DSP típusú Deutz motoros, forgó zsámolyos dömper. 3T-val terhelhető, 2m3-es puttony!...
11.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 11:59 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Ausa 85-AMA mini domper, 2004-es evjarat, 453 uzemora, 1300 kg onsuly. 3 hengeres 11kW-os Deutz motor, 0.5 m³ kapacitas, 90%-os gumik,...
5.980.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 11. 11:59 Dömper Bács-Kiskun, Baja
Eladó egy nagyon jó műszaki állapotban lévő TEREX TA6 JCB DieselMAX motorral szerelt, derékcsuklós dömper 6T terhelhető, 4m3 puttony....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5115/cikk_75115/Csala-David-1_fill_540x300_0.jpg)
5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék
A hosszú hétvégén elér minket egy hullámzó hidegfront.![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)
Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet
Rengeteg egészségügyi előnye és felhasználási módja ismert.![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)