Hirdetés
Dömper 146 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
23.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 18:34 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Caterpillar D300E dömper, 1996-os évjárat, 16000 üzemóra, 22 tonnás önsúly, 4 sebességes váltó, 6 hengeres 216 kW-os CAT motor. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% áfa. Teljes kínálatunkért...
2025. április 15. 16:34 Dömper
Több információ a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Kerekes-4x4-minidomper-MAYER-T300L Több mint 500 gép található a kínálatunkban a weboldalunkon! Az árak nettó áron vannak feltüntetve. ÁFA-mentes vásárlás. Az Európai Unió tagállamain belül...
1.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 15. 14:29 Dömper Bács-Kiskun, Lakitelek
Teherbírás: 500 kg Súlya: 630 kg Üzemanyag: benzin Motor: 1 hengeres Briggs & Stratton 10,07 kW Lökettérfogat: 420 cm³ Indítás: gyújtáskapcsoló, berántás Méretek lánctalppal: 2550 x 820 x 1250 mm Rated power: 10,07 kW / 13,5 hp Hopper size (L x W x...
2025. április 15. 14:19 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Összkerékhajtású Jansen MSK-800X motoros talicskánk két nagy teljesítményű, egyenként 800 wattos villanymotorral rendelkezik, így önjáró. Sokkal könnyebbé teszi a dolgát! A 4 db, összesen 48 V-os akkumulátor akár 6-8 órás üzemidőt tesz lehetővé...
12.500 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 14:09 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Thwaites dömper, 2004-es évjárat, 5300 üzemóra, 6 t forgatható puttony, 60 kw Perkins motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
2025. április 15. 14:04 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
RD-600 lánctalpas dömperünk hidrosztatikus meghajtású teljesítményét és sokoldalúságát ! Ez a robusztus munkaeszköz ötvözi a nagy teljesítményt a kiemelkedő terepképességgel, hogy hatékonyabbá tegye építési projektjeit. A hidrosztatikus hajtás precíz...
13.500 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 13:49 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TA3S dömper, 2013-as évjárat, 1500 üzemóra, 3 tonna teherbírás, 4 hengeres, 32 kW-os Kubota motor, forgó puttony, kifogástalan állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes...
98.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 13:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Volvo A35F dömper 6x6, 2012 évjárat, 29,1 tonna önsúly, 6 hengeres Volvo motor, 6x6 meghajtás, 21m3 kapacitás, klíma, tolató kamera, kitűnő állapotban, importból.
2025. április 15. 13:29 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
A Jansen MSK-500 elektronikus motoros talicska ideális eszköz a különféle alkalmazásokhoz. Erőteljes funkcionalitásával hatékony és környezetbarát megoldást kínál sokféle anyag szállítására. ROBUSTUS ÉS ERŐS A motoros talicskát lenyűgöző, 1000 watt...
2025. április 15. 13:24 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
A Jansen RD-500 lánctalpas dömper sorozatunk legújabb modellje. A különleges fénypont a hidrosztatikus hajtás! A lánctalpas dömper önjáró, a vályú dönthető. Ebből a célból egy hidraulikus egységet és egy hidraulikus hengert szereltek fel a gépre. Ez...
2025. április 15. 12:54 Dömper
Több mint 500 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a termékeinkhez,...
2025. április 15. 12:54 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
AZ ÚJ JANSEN RD-1000 lánctalpas dömper VANGUARD MOTORRAL rendelkezik. Jansen RD-1000 lánctalpas dömperünk egy erős gép, amelyet ipari minőségben gyártanak. Ez a 3 oldalas billenőgép ideális professzionális használatra, és 1000 kg-ot képes terhelni!...
2025. április 15. 12:49 Dömper
Önrakodó hernyótalpas mini dömper - motoros talicska - JANSEN RD-300S ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a...
2025. április 15. 12:34 Dömper Győr-Moson-Sopron, Nyúl
RD-600 S lánctalpas dömperünk teljesítményét és sokoldalúságát hidrosztatikus meghajtás és hidraulikus önrakodó kanál jellemzi! Ez a robusztus munkaeszköz ötvözi a nagy teljesítményt a kiemelkedő terepképességgel, hogy hatékonyabbá tegye építési...
20.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 12:09 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
JCB 9T 4x4 dömper, 2015 évjárat, 2100 üzemóra, 9 t puttony, 55 kw motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
2025. április 15. 11:44 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-POWERPAC-RC-360 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
2025. április 15. 11:19 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC800H Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
55.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 08:19 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
MOAZ MOA3 BELAZ 75051 dömper, 2002-es évjárat, 260 üzemóra és 1128 km, 4x4 meghajtás, 45 tonna kapacitas, ÚJSZERŰ démó állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
32.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 15. 07:39 Dömper Hajdú-Bihar, Ártánd
Terex TR35 domper, 2001 evjarat, 24 tonna uresen, 21 m3 ,32 tonna rakodasi suly, 4 m szelesseg , 80% gumik, munkara foghato allapotban.
39.000 EUR
12 éve hirdető
2025. április 15. 05:09 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Bell B25D dömper Évjárat: 2002 Önsúly: 19 t Teljesitmény: 275 LE Mercedes motor Kapacitás: 23 tonna vagy 14 m³ 6×6-os, 21 ezer kóra, tolató kamera, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők...
78.000 EUR
12 éve hirdető
2025. április 15. 04:39 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Bell B35D dömper Évjárat: 2011 Önsúly: 28 t Teljesitmény: 400 LE Mercedes motor Kapacitás: 32.5 tonna vagy 21 m³ 6×6-os, 88 ezer km, tolató kamera, klíma, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal...
16.500 EUR
12 éve hirdető
2025. április 15. 00:49 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
6 tonnás Thwaites MACH866 dömper Évjárat: 2014 Üzemóra: 860 Teljesitmény: 60 kW Kapacitás: 6 tonna 4×4, rotátoros billencs, jó állapotban, friss import. Nyirabranytól 10 km-re > Értarcsa (RO). NETTÓ ÁR. Uniós adószámmal rendelkezők számára az...
45.000 EUR
12 éve hirdető
2025. április 14. 22:54 Dömper Hajdú-Bihar, Nyírábrány
Caterpillar 730 dömper Évjárat: 2001 Önsúly: 23 t Teljesitmény: 330le Kapacitás: 28 tonna vagy 18 m³ 6×6-os, jó állapotban, friss import.
2025. április 14. 20:34 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RD-620 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
2025. április 14. 17:29 Dömper
Több információ a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Elektromos-mini-domper-PowerPac-MCE1000 Több mint 500 gép található a kínálatunkban a weboldalunkon! Az árak nettó áron vannak feltüntetve. ÁFA-mentes vásárlás. Az Európai Unió tagállamain...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

A tulipán is elveszítheti a fejét! Eláruljuk, mikor és miért tépd le!
Ezért fontos, hogy letépd a tulipán fejét!
Kiderült: otthonunk levegője tele van veszélyes vegyszerekkel
Veszély a négy fal között: rengeteg növényvédőszer-maradvány van az...