Hirdetés
Betakarítógép 1.281 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A betakarítógépek a különféle növénytermesztési produktumok, azaz termények betakarítására szolgáló mezőgazdasági berendezések összefoglaló elnevezéseként szolgálnak. A különféle speciális célú betakarítógépekre a köznyelvben előszeretettel hivatkozunk a kombájn és a szedőgép szavakkal is, illetve a különféle szecskázógépek is idetartoznak.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
Olvasson tovább
Javasolt kategóriák:
Kombájn
Kukorica adapter
Napraforgó adapter
Vágóasztal szállító kocsi
Járvaszecskázó
2025. március 8. 08:02 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új, Paksan Scorpion sorfüggetlen silózó eladó. Szállítás megoldható. Műszaki tartalom: - Munkaszélesség: 125 cm - Munkaspecifikus teljesítmény: 45 tonna/óra - Teljesítményigény: 75 LE - Munkapozíció: hátul/oldalt/elöl (elöl pozícióban adapterrel) -...
2025. március 8. 17:59 Kukorica adapter Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új OROS adapterek akcióban a VIP AGRO Kft-től! 3 év garanciával! A LEGJOBB ÁRON❗️ Szezonra kiszállítva vagy készletről 2025-ös gyártás! Új kukorica és napforgó adapterek! 2025-ös modellek Szezonra kiszállítva Bármely kombájntípusra 6-18 soros fix és...
10.000.000 Ft
Kiemelt 8 éve hirdető
2025. március 8. 06:50 Laverda Hajdú-Bihar, Polgár
Eladó a képeken látható Laverda 5 ládás kombájn 4300 cséplőórával. 2023-ban teljes cséplőfelújításon esett át. Új kanalas láncok, illetve a ferde felhordó is teljes felújításra került. Iveco motorral.
6.600.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 16 éve hirdető
2025. március 8. 06:47 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2054 kombájn jó műszaki, közepes esztétikai állapotban eladó! 4415 cséplő és 5514 motor üzemórával! Tartozékok: - 816-os gabonaasztal - szállító kocsi - piros rendszám
21.500 EUR +ÁFA
Kiemelt 16 éve hirdető
2025. március 8. 06:45 Kukorica adapter Hajdú-Bihar, Püspökladány
Geringhoff RD 675/F csukható kukoricaasztal eladó!
Kiemelt 6 éve hirdető
2025. március 5. 12:04 CASE-IH Pest, Kistarcsa
Case IH Axial Flow 6140 rotoros kombájn újszerű állapotban eladó. Évjárat: 2015 Teljesítmény: 430 LE Motor üzemóra: 3653 Cséplő üzemóra: 2180 Akár teljes precíziós gazdálkodás kiépítéssel - hozamtérképezés. 6,1 méteres flexibilis vágóasztallal,...
2025. március 9. 23:04 Egyéb betakarítógép Bács-Kiskun, Tiszakécske
A Malavasi Dinnye betakaritó egy félig függesztett gép, elektrohidraulikus vezérléssel amelyet a nyomógombos vezérlőpanel és joystick segítségével könnyedén irányithat A görögdinnyéket ennek segitségével a lehető leggyorsabb és legkényesebb módon...
2025. március 9. 22:49 Kukorica adapter Fejér, Alap
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL VAGY LÍZINGRE 10% + ÁFA önerővel! 6 soros csukható, LEXION/TUCANO felfogatás, szárzúzó, 75 cm, 350 hektárt vágott! Részletes specifikáció: - Gyártási év: 2020 - 350 hektárt vágott - Csonktaposó - Csukható vázas - Három...
2025. március 9. 21:54 Egyéb betakarítógép Győr-Moson-Sopron, Győr
AVR SPIRIT 5200 2- soros burgonya betakarítógép 6 tonnás bunkerrel TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linkre kattintva! Kérjük látogasson el honlapunkra! Mit...
2025. március 9. 20:59 Egyéb betakarítógép Győr-Moson-Sopron, Győr
AVR LYNX 2- soros átrakószalagos burgonya betakarítógép a folyamatos betakarításhoz TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linkre kattintva! Kérjük látogasson el...
2025. március 9. 20:44 New Holland Csongrád-Csanád, Makó
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + ÁFA önerővel! Rotoros, IVECO motor, 7,3 m asztal + kocsi, szecskázó, pelyvaterítő, 9000 l tartály, Részletes specifikáció: Gyártási év: 2008 Motor üzemóra: 6650 Cséplő üzemóra: 4535 Összes...
4.250.000 Ft
5 éve hirdető
2025. március 9. 20:42 Fortschritt Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fábiánháza
Eladó egy E 514 Fortschritt kombájn jó állapotban, kalászos és kukorica asztallal. Több infó a telefonszámon!
8.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. március 9. 20:34 Napraforgó adapter Csongrád-Csanád, Üllés
Kihasználatlanság miatt eladó Ziegler Starr 12 soros napraforgó betakarító adapter John Deere specifikációval. Hatékony megoldás nagy betakarítási teljesítmény eléréséhez, minimális szemveszteséggel. Évjárata: 2015.
2025. március 9. 19:09 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
"ÁFA MENTESEN" megvásárolható! 2021-es gyártás, Mercedes-Benz OM473 LA motor, 30 km/h, 4D CLEANING, hevederes járószerkezet, APS SYNFLOW HYBRID cséplőrendszer, Vario 930 gabonaasztal szállítókocsival. Részletes specifikáció:...
7.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. március 9. 18:54 Kukorica adapter Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
Opticorn 676 hidraulikusan csukható adapter újszerű állapotban eladó
20.000 Ft
8 éve hirdető
2025. március 9. 18:50 Fortschritt Heves, Felsőtárkány
Bontásra kerül egy gabona vágóasztal. E-512-es kombájné volt. Ha valakit érdekelne alkatrész róla keressen bizalommal.
25.000 Ft
8 éve hirdető
2025. március 9. 18:50 Fortschritt Heves, Felsőtárkány
Várhatóan decemberben bontásra fog kerülni egy 512 kombájn. Utolsó aratására nagyrészt fel lett újítva, ezért nagyon sok jó állapotú alkatrészt tartalmaz. Fő részegységenként szeretném eladni.(Gumik gyenge állapotúak) Bárkinek bármire szüksége van...
2025. március 9. 18:44 John Deere Tolna, Bonyhád
6 ládás JD 622R (6,7m-es) asztal+kocsi, 8,1 literes motor, GreenStar ready, doblassító, klíma, szecskázó, Firestone gumi, piros rendszám. Részletes specifikáció: Gyártási év: 2006 Motor üzemóra: 5777 Cséplő üzemóra: 3757 Motor típusa: John Deere...
2025. március 9. 18:44 Egyéb betakarítógép Győr-Moson-Sopron, Győr
Burgonya, hagyma és cékla betakarítógép 1-soros bunkeros kivitel ÚJ gép ajánlott felszereltséggel, azonban még változtatható. TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépeinkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a webcím melletti...
2025. március 9. 18:14 Egyéb betakarítógép Győr-Moson-Sopron, Győr
AVR PUMA 4- soros önjáró burgonya betakarítógép 6 tonnás bunkerrel TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Eladásra kínált gépünkről részletes tájékoztatást talál a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linkre kattintva! Kérjük látogasson el honlapunkra! Mit...
8.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. március 9. 18:14 Napraforgó adapter Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
PSM 676 szárzúzós napraforgó adapter eladó
2025. március 9. 17:59 John Deere Békés, Telekgerendás
John Deere W650 2WD kombájn Michelin gumizással, AT Ready, monitorral, tolatókamerával, John Deere 620R gabonaasztallal és vágóasztal szállítókocsival, kardántengellyel, kukorica átszerelő készlettel, szecskázóval, doblassítóval, vonófejjel,...
2025. március 9. 17:49 Kukorica adapter Békés, Orosháza
Minden ismert kombájntípusra Az OROS CLASSIC3 HSA modellek minden ismert kombájntípusra rendelhetők. Törőegység késes és bordás törőhengerekkel A törőegység késes és bordás törőhengerekkel van felszerelve. A két típus ötvözésével gyors és hatékony...
2025. március 9. 17:44 Napraforgó adapter Békés, Orosháza
Minden ismert kombájntípusra rendelhetők az OROS SUN modellek szárzúzó nélküli csukható változatai. A csukható kivitelű adapterek az EU standard közlekedési szabályoknak megfelelnek. A görgős kialakítású rázótálcák optimális geometriája és...
12 éve hirdető
2025. március 9. 17:39 Kukorica adapter Csongrád-Csanád, Zákányszék
Oros kukorica adapterhez SA 6 soros szárzúzó, 2005, gyári Új, hibátlan állapotban, kompletten eladó.
12 éve hirdető
2025. március 9. 17:39 Napraforgó adapter Fejér, Székesfehérvár
Nagy teljesítményű, sorfüggetlen napraforgó adapter, amely csak a tányért takarítja be, a szárat nem. Szinte valamennyi kombájntípusra. A gépek 2024. márciusáig rendelhetőek, utána az európai készletből gazdálkodunk.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép (1.281)
- Csőtörő (16)
- Egyéb betakarítógép (99)
- Járvaszecskázó (39)
- Kombájn (494)
- Kukorica adapter (247)
- Napraforgó adapter (173)
- Répaszedő gép, répakombájn (14)
- Repcetoldat, oldalkasza (55)
- Vágóasztal szállító kocsi (13)
- Vontatott/függesztett szecskázó (122)

Így lesz egyszerűen veteményesed! Indulj el zöldségekkel és sikerélményekkel az önellátás felé!
A veteményessel neked is könnyedén lehet saját zöldséged!