Hirdetés
Betakarítógép 838 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A betakarítógépek a különféle növénytermesztési produktumok, azaz termények betakarítására szolgáló mezőgazdasági berendezések összefoglaló elnevezéseként szolgálnak. A különféle speciális célú betakarítógépekre a köznyelvben előszeretettel hivatkozunk a kombájn és a szedőgép szavakkal is, illetve a különféle szecskázógépek is idetartoznak.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
Olvasson tovább
Javasolt kategóriák:
Kombájn
Kukorica adapter
Napraforgó adapter
Vágóasztal szállító kocsi
Járvaszecskázó
2025. március 2. 12:20 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 8400 4WD (439/819 üzemórás) Kemper 460+ Stalkbuster, SF6000 AutoTrac, ProDrive 40 km/h. Duraline, szemroppantó, 4WD, Active Fill Évjárat: 2020 Motor üzemóra: 819 Cséplő üzemóra: 439 Motorteljesítmény: 502 LE (maximum: 540 LE)...
6.600.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 2. 11:54 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2054 kombájn jó műszaki, közepes esztétikai állapotban eladó! 4415 cséplő és 5514 motor üzemórával! Tartozékok: - 816-os gabonaasztal - szállító kocsi - piros rendszám
2025. március 2. 11:49 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6 m, Szállítókocsi, Levegő rendszer, Gumi Méretek: Michelin 680/85R32 (70%); Mitas 500/85R24 (60%), csépelt óra: 2670 h. Caterpillar motor. Terület: 7767 ha.
6.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 2. 11:49 Kukorica adapter Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Eladó a képeken látható 6 soros kukorica adapter kitűnő állapotban. Gyártási év: 2018. Használat kezdete: 2019. Körülbelül 250 hektárt aratott.
10 éve hirdető
2025. március 2. 11:24 New Holland Bács-Kiskun, Kecskemét
New Holland CX 8070 Évjárat: 2008 Üzemóra: 3564 óra Teljesítmény: 240 kW / 325 LE Gumi méretek (első): Michelin 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): BKT 480/70 R30 Azonosító: R99-200-1227-02 További traktorok megtekintése: Traktorok Youtube catornánk:...
12.850.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 2. 11:04 Napraforgó adapter Bács-Kiskun, Kecskemét
2025. március 2. 10:59 Kukorica adapter Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Dominoni Kaiman SL966BG 6 soros, hidraulikusan csukható kukoricabetakarító adapter. 75 cm sortáv, soronként kikapcsolható mellső szárzúzó, élkefémmel felrakott, nagy kopásállóságú késekkel. Nagy, 130 mm átmérőjű, kemény fémmel felrakott,...
10 éve hirdető
2025. március 2. 10:44 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Lexion 660 Évjárat: 2017 Üzemóra: 2375 óra Teljesítmény: 300 kW/ 410 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 800/70 R32 Azonosító: R99-200-1189-02
2025. március 2. 10:44 Kukorica adapter Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Dominoni Kaiman SL978BG 8 soros, hidraulikusan csukható kukoricabetakarító adapter. 75 cm sortáv, soronként kikapcsolható mellső szárzúzó, élkefémmel felrakott, nagy kopásállóságú késekkel. Nagy, 130 mm átmérőjű, kemény fémmel felrakott,...
2025. március 2. 10:19 Napraforgó adapter Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Dominoni GF 1150 sorfüggetlen napraforgó betakarító adapter. 11,5 m munkaszélesség, nyírócsavaros biztosítású kardánhajtás, robosztus, nagy acél gyűjtőtálcák a minimális veszteséggel történő betakarításhoz. Könnyű futású csapágyak és hajtóművek,...
2025. március 2. 10:09 Napraforgó adapter Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Dominoni GF 620 sorfüggetlen napraforgó betakarító adapter készletről! 6,23 m munkaszélesség, nyírócsavaros biztosítású kardánhajtás, robosztus, nagy acél gyűjtőtálcák a minimális veszteséggel történő betakarításhoz. Könnyű futású csapágyak,...
2025. március 2. 10:04 CLAAS Hajdú-Bihar, Nádudvar
Claas Tucano 330 2WD kombájn 2db sárga villogóval, 1db vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, 1 db utasüléssel, monitorral, C540 vágóasztallal+ vágóasztal szállítókocsival, 1 db kardánnal, 2 db rendválasztóval, 1 db pótkaszával, 20db...
2025. március 2. 10:00 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 9640 WTS (4564/6797 üzemórás) 6 ládás, 5,5 méteres 618R asztal + szállító kocsi, doblassító, szecskázó, 800/65R32, hűtőrekesz Évjárat: 2002 Motor üzemóra: 6797 Cséplő üzemóra: 4564 Motorteljesítmény: 280 LE Hengerűrtartalom: 8100 ccm...
58.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 2. 09:54 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 3064 óra Teljesítmény: 261 kW / 355 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Continental 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1177-02
2025. március 2. 09:49 Egyéb betakarítógép Bács-Kiskun, Tiszakécske
CARLOTTI édesburgonya betakarítógép Műszaki adatok: - elektro-hidraulikus hajtómű, mely egy szivattyúból áll, közvetlenül a traktorhoz csatlakoztatva - beállító szelepek a szalagsebesség szabályozására - hidraulikus működtetésű vonórúd, 90 cm hosszú...
2025. március 2. 09:39 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9680 WTS 2WD kombájn 2 db sárga villogóval, 1 db vonófejjel, 1 db John Deere 622R gabona vágóasztallal, 18db kalászemelővel, 2 db rendválasztóval, 1 db tartalék kaszával, 1 db kardántengellyel, 1 garnitúra kukorica átszerelő készlettel...
19.900.000 Ft
11 éve hirdető
2025. március 2. 09:24 Csőtörő Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható Bourgoin JL410A típusú csőtörőgép üzemképes állapotban. 1999-es évjáratú, 3900 üzemórás. Összekerékhajtással, gumis felhordókkal, Perkins motorral, jó gumiabroncsokkal rendelkezik. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00...
2025. március 2. 09:24 New Holland Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
New Holland MF 875W csukható vázas kukorica adapter szárzúzóval, New Holland kapcsolókerettel, 2 db kardántengellyel, 2 db támasztólábbal, 1 garnitúra világítás készlettel eladó. Gyártási év: 2008 Helység: Szászberek
9 éve hirdető
2025. március 2. 09:19 Egyéb betakarítógép Csongrád-Csanád, Deszk
Egyedi burgonyakombájn az újburgonya betakarításához. Kiváló minőségű, német gyártású burgonyabetakarító, magas alapfelszereltséggel és széleskörű opciós lehetőségekkel. Új és használt ROPA kombájnok csak a Krimzon Kft.-től! Az első ROPA kombájn már...
2025. március 2. 09:14 Győr-Moson-Sopron, Győr
KEMPER CHAMPION 300 plus sorfüggetlen silózó adapter TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Részletes tájékoztatást a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linken talál. Kérjük látogasson el honlapunkra! Mit kell tudni a KEMPER CHAMPION 300 plus sorfüggetlen...
2025. március 2. 08:54 Győr-Moson-Sopron, Győr
KEMPER CHAMPION 400 plus sorfüggetlen silózó adapter TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Részletes tájékoztatást a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linken talál. Kérjük látogasson el honlapunkra! Mit kell tudni a KEMPER CHAMPION 400 plus sorfüggetlen...
2025. március 2. 08:44 Egyéb betakarítógép Győr-Moson-Sopron, Győr
KEMPER Profi Cracker szemroppantó modul. TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Részletes tájékoztatást a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linken talál. Kérjük látogasson el honlapunkra! Mit kell tudni a KEMPER Profi Cracker szemroppantó modulról? A...
2025. március 2. 08:44 Egyéb kombájn Bács-Kiskun, Tiszakécske
Eladó OXBO CP100 csemegekukorica betakaritógép Raktárról ! A CP100 egy gyengéd lehúzó rendszerrel szerelt,gyakorlatilag sérülésmentes betakarítás érhető el. Megtartja a külső leveleket egészen a szár aljáig Nincs agresszív szárcsavarás, a tárcsa és a...
2025. március 2. 08:19 Győr-Moson-Sopron, Győr
DION SCORPION 350 vontatott ISOBUS sorfüggetlen silózó TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Részletes tájékoztatást a „HÍRDETŐ ADATAI” cím alatt, a Webcím melletti linken talál. Kérjük látogasson el honlapunkra! Mit kell tudni a DION SCORPION 350 vontatott silózóról?...
2025. március 2. 08:14 John Deere Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Gabona vágóasztal (m), Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (70%); Michelin 480/80R26 (60%), csépelt óra: 2246 h.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép (838)
- Csőtörő (9)
- Egyéb betakarítógép (74)
- Járvaszecskázó (23)
- Kombájn (290)
- Kukorica adapter (158)
- Napraforgó adapter (130)
- Répaszedő gép, répakombájn (11)
- Repcetoldat, oldalkasza (22)
- Vontatott/függesztett szecskázó (108)
- Vágóasztal szállító kocsi (4)

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!