Hirdetés
Betakarítógép 1.281 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A betakarítógépek a különféle növénytermesztési produktumok, azaz termények betakarítására szolgáló mezőgazdasági berendezések összefoglaló elnevezéseként szolgálnak. A különféle speciális célú betakarítógépekre a köznyelvben előszeretettel hivatkozunk a kombájn és a szedőgép szavakkal is, illetve a különféle szecskázógépek is idetartoznak.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
Olvasson tovább
Javasolt kategóriák:
Kombájn
Kukorica adapter
Napraforgó adapter
Vágóasztal szállító kocsi
Járvaszecskázó
2025. március 1. 17:44 Kukorica adapter Békés, Orosháza
Minden ismert kombájntípusra Az OROS CLASSIC3 HSA modellek minden ismert kombájntípusra rendelhetők. Törőegység késes és bordás törőhengerekkel A törőegység késes és bordás törőhengerekkel van felszerelve. A két típus ötvözésével gyors és hatékony...
14 éve hirdető
2025. március 1. 17:39 Egyéb betakarítógép Bács-Kiskun, Tiszakécske
Gazdálkodók, figyelem! Megérkeztek a Fardin elektromos betakarítók. A FAR-GREEN CBM elektromos betakarítógép zöldspárga és különféle zöldségek betakarításához használható, fix nyomtáv: 130 cm. A FAR-GREEN CBM betakarító kocsi a megoldás azok számára,...
2025. március 1. 17:34 Napraforgó adapter Békés, Orosháza
Minden ismert kombájntípusra rendelhetők az OROS SUN modellek szárzúzó nélküli csukható változatai. A csukható kivitelű adapterek az EU standard közlekedési szabályoknak megfelelnek. A görgős kialakítású rázótálcák optimális geometriája és...
2025. március 1. 17:19 Egyéb betakarítógép Békés, Orosháza
Fix és csukható kivitelű 8-12 soros adapterek szállítására európai típusú engedéllyel rendelkező OROS TR adapterszállító járművet ajánlunk az egyszerűbb szállítás érdekében. Az OROS TR univerzális: OROS CORNADO, OROS CLASSIC3 HSA, OROS SUN és OROS...
14 éve hirdető
2025. március 1. 17:14 Egyéb betakarítógép Bács-Kiskun, Tiszakécske
Gazdálkodók, figyelem! Megérkeztek a Fardin elektromos betakarítók. A FAR-GREEN STB elektromos betakarítógép kifejezetten fehér és zöld spárga betakarításához készült, de másfajta zöldségeknél is használható, rögzített nyomtávval. A FAR-GREEN STB...
2025. március 1. 17:09 Kukorica adapter Békés, Orosháza
Minden ismert kombájntípusra Az OROS CORNADO modellek minden ismert kombájntípusra rendelhetők. Törőegység késes és bordás törőhengerekkel A törőegység késes és bordás törőhengerekkel van felszerelve. A két típus ötvözésével gyors és hatékony...
14 éve hirdető
2025. március 1. 16:39 Egyéb betakarítógép Bács-Kiskun, Tiszakécske
Gazdálkodók, figyelem! Megérkeztek a Fardin elektromos betakarítók. A FAR-GREEN LDV elektromos betakarítógép különféle zöldségek (spárga, cukkini, paprika, saláta, bab stb.) betakarításához használható, változtatható nyomtávval. A FAR-GREEN LDV...
2025. március 1. 16:19 Napraforgó adapter Békés, Orosháza
Minden ismert kombájntípusra rendelhetők az OROS SUN modellek szárzúzó nélküli változatai, valamint a mechanikus szárzúzóval felszerelt OROS SUN+CHOP modellek. Az EU standard közlekedési szabályainak megfelelően csukható kivitelű adapterek. A görgős...
15 éve hirdető
2025. március 1. 16:14 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- Felújított, átvizsgált, aratásra kész állapotban! - Doblásítóval - 3D önszintező rostaszekrénnyel - 6,2 méteres Vario asztallal - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható.
2025. március 1. 15:49 Kukorica adapter Békés, Orosháza
Minden ismert kombájntípusra Az OROS CORNADO modellek minden ismert kombájntípusra rendelhetők. A csukható kivitelű adapterek az EU standard közlekedési szabályoknak megfelelnek. Törőegység késes és bordás törőhengerekkel A törőegység késes és bordás...
15 éve hirdető
2025. március 1. 15:29 Kukorica adapter Bács-Kiskun, Tiszakécske
-6 soros fix kivitel -Lexion/Tucano felfogatással
12 éve hirdető
2025. március 1. 15:29 Kukorica adapter Csongrád-Csanád, Zákányszék
Oros 4211 HSA előlzúzós 4 soros kukoricaadapter, 2013, megkímélt, tető alatt tárolt, makulátlan gyári újszerű állapotban, 450ha-t dolgozott, 1 gazdás, gyári ÚJ szárzúzóval (zúzó nélküli volt) és orrkerekekkel, központi törőléc állítással, igény...
15 éve hirdető
2025. március 1. 15:24 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
Claas Tucano 440: - 6 méteres gabonaadapter - szép, megkímélt állapot - doblassító - A kombájn átvizsgált, munkára kész állapotban van. - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható.
15 éve hirdető
2025. március 1. 15:19 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
A gép korának megfelelő állapotú. - 6 méteres gabonaasztal - doblásító - kukoricaátszerelő készlet - automata kormányelő készítés - a gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3,5% fix kamatra finanszírozható.
2025. március 1. 14:14 CLAAS Fejér, Sárbogárd
Deutz Fahr C7206TS 2WD kombájn 2 db sárga villogóval, vonófejjel, 2 db rendválasztóval, pótkaszával, repcetoldattal, támasztólábbal, DH 630A gabona vágóasztallal és vágóasztal szállítókocsival, hátsó világítással, kukorica átszerelő készlettel,...
12 éve hirdető
2025. március 1. 13:54 Kukorica adapter Csongrád-Csanád, Zákányszék
Keresek megvételre Oros 6011 kukorica adaptert, csak 1990-1997 közötti gyártásút, akár zúzó nélkül, javításra szorulót is.
2025. március 1. 13:09 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere W540 2WD kombájn vonófejjel, John Deere 818R vágóasztallal, vágóasztal szállítókocsival, kardánnal, 3db sárga villogóval, Zürn Raps Profi repcetoldattal, repcevágó oldalkaszával, 2 db rendválasztóval eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény...
15 éve hirdető
2025. március 1. 12:59 Napraforgó adapter Bács-Kiskun, Tiszakécske
A NAS napraforgó betakarító adapterek a teljesérésű napraforgó betakarítására szolgálnak. Fix vázzal 2, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12 és 16 soros kivitelben, 50, 55, 60, 70 és 76,2 cm sortávval gyártjuk. A NAS szériájú vágóasztalok jellemző tulajdonságai:...
12 éve hirdető
2025. március 1. 12:39 CLAAS Csongrád-Csanád, Zákányszék
Claas Mega 204 II gabonakombájn, 1997, 4730 üzemórával, C510 gabonaasztallal, szállító kocsival, tető alatt tárolva, folyamatosan karban tartott, kifogástalan műszaki állapotban, újszerű ferdelánccal, doblécekkel, dobkosárral, bordásasztallal,...
2025. március 1. 12:24 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Celikel Calabria 2,1 m-es silózó (rendet is fel tud szedni) eladó (akár 28 tonna/óra). A talajviszonyoktól, a terményhozamtól és a munkaszervezéstől függően akár 28 tonna/óra teljesítmény érhető el. A szecskaméret 20-70 mm között állítható....
2025. március 1. 12:09 John Deere Fejér, Sárbogárd
Zürn Raps Profi II repcetoldat támasztólábbal eladó. Gyártási év: 2007 Helység: Sárbogárd
15 éve hirdető
2025. március 1. 11:54 Napraforgó adapter Bács-Kiskun, Tiszakécske
A PSM CS szériájú vágóasztalok jellemző tulajdonságai: - Szemveszteség: 0,4-0,5% (normál sűrűségű és álló napraforgó állomány esetén) - Könnyű kezelhetőség - Bármely típusú kombájnra adaptálható - Egyszerű csatlakoztathatóság a kombájnhoz - Minimális...
13 éve hirdető
2025. március 1. 11:36 Csőtörő Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Kifogástalan, újszerű állapotban lévő SIP Tornádó 80 típusú kétsoros szárzúzós kukorica-csőtörő eladó, első tulajdonostól. Ár megegyezés szerint.
13 éve hirdető
2025. március 1. 11:35 CLAAS Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő Claas Parcella kombájn üzemképes állapotban, 4 hengeres Perkins motorral, 4 szalmarázós, 2,6 m gabonaasztallal eladó. Ár megegyezés szerint.
13 éve hirdető
2025. március 1. 11:35 Kukorica adapter Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Kifogástalan állapotban lévő Geringhoff négysoros szárzúzó kukoricaadapter eladó. Ár megegyezés szerint.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép (1.281)
- Csőtörő (16)
- Egyéb betakarítógép (99)
- Járvaszecskázó (37)
- Kombájn (498)
- Kukorica adapter (245)
- Napraforgó adapter (174)
- Répaszedő gép, répakombájn (15)
- Repcetoldat, oldalkasza (55)
- Vágóasztal szállító kocsi (12)
- Vontatott/függesztett szecskázó (121)

Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!
Patkányok mint borszakértők? Meglepő felfedezés
Kiderült, hogy a patkányok is képesek különbséget tenni a borok között!
Sajtóközlemény
