Hirdetés
CLAAS találatok 203 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2025. február 28. 07:44 CLAAS Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Claas Tucano 570 2 WD kombájn 3 db kamerával és kijelzővel, 3 db sárgavillogóval, 1 db vonófejjel, 1 garnitúra kukorica készlettel, Mitas gumizással, doblassítóval, hozammérő-, nedvességmérő szenzorral, 1 db C600 gabonaasztallal és vágóasztal...
2025. február 28. 07:14 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2016-os gyártás, Mercedes-Benz OM473 LA motor, 4WD, 30 km/h, 4D CLEANING, 10.5m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival. A hirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Részletes specifikáció: Évjárat: 2016 Motor üzemóra:...
2025. február 28. 06:24 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2018-as Mercedes-Benz OM473 LA motor, FULL CEMOS, 4D CLEANING, 12.3 méteres Convio Flex asztal+kocsi. Részletes specifikáció: - Évjárat: 2018 - Motor üzemóra: 1225 - Cséplő üzemóra: 915 - Motorteljesítmény: 585 LE -...
2025. február 28. 06:19 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal (7.5 m) Vario típus, Szállítókocsi, Dobfordulat csökkentő, Összekrékhajtás, Hozammérő, Laser Pilot, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32...
2025. február 28. 06:09 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Szállítókocsi, Laser Pilot, Gumi Méretek: Mitas 800/70R32 (80%); Mitas (80%), csépelt óra: 1749 h. Caterpillar motor. Terület: 6888 ha.
2025. február 28. 05:14 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2019-es gyártás, Mercedes-Benz OM470LA motor, APS HYBRID 9.3m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival. A meghirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Amennyiben nem rendelkezik EUR fedezettel, úgy a számlavezető...
2025. február 28. 04:59 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2017-es gyártás, Mercedes-Benz OM470LA motor, 9.3m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival, 30 km/h A meghirdetett ár 380 HUF/EUR árfolyamon érvényes. Amennyiben nem rendelkezik EUR fedezettel, úgy a számlavezető bankjánál...
2025. február 28. 01:59 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.2 m Vario, Szállítókocsi, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (80%); Michelin 500/70R24 (70%), csépelt óra: 1205...
68.000.000 Ft
11 éve hirdető
2025. február 27. 15:49 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható 2017-es évjáratú tető alatt tárolt Lexion 740 kombájn, 770 gabona adapterrel, szállító kocsival, hozam és nedvességmérővel, 800/600-as gumizás, kamera, pelyvaterítő, 30 km-es váltó, dinamic cool hűtő. Szép, megkímélt, munkára...
55.499.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. február 27. 15:24 CLAAS Bács-Kiskun, Solt
1.990 üzemórával, Claas V750 gabonaasztallal, 450 lóerős CAT motorral, magyar menüvel, GPS-szel. Jó gumik, francia okmány. Feleslegessé vált, ezért került eladósorba.
6.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. február 27. 12:29 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható állapotú Claas V750 típusú gabonavágóasztal (autocountur). Igény esetén repcekaszával. Azonnal munkára fogható. Nyitvatartás: H-P 7:00-12:00, 13:00-17:00. Cégünk további kínálatait az alábbi honlapon tekintheti meg:...
2025. február 27. 09:59 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Tucano 440 APS (1474/2202 üzemórás) 6 ládás, új 6,2 m Vario asztal, kocsi, repcekaszák, 3D rostaszintezés, Quantimeter, 800/65R32, LED Évjárat: 2018 Motor üzemóra: 2202 Cséplő üzemóra: 1474 Motorteljesítmény: 286 LE Hengerűrtartalom: 7700 ccm...
2025. február 27. 08:21 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Claas C490 4,9 méteres gabona vágóasztal, szállítókocsi, Claas Lexion és Tucano kombájnokhoz, kalászemelők, rendválasztók Évjárat: 2023/2025 Önsúly: 1860 kg Vágóasztal mérete: 4,9 m Szállítókocsi: Igen Garancia: 1 év teljes körű garancia // EGYÉB...
15 éve hirdető
2025. február 26. 16:29 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- Axiál által eladott, folyamatosan szervizelt gép - 4 WD = összkerék-hajtás - 3D - önszintező rostaszekrény - automata kormányzás = laser pilot - 7,7-es Vario adapterrel - légkompresszor - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+...
20.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2025. február 25. 19:39 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
Claas mega 360 eladó
33.500.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 25. 11:24 CLAAS Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Claas Tucano 450 Vario 660 as AutoContur gabona asztallal, szállítókocsival, 3D rosta, Dobfordulat csökkentő, Szecskázó, Klíma, 2009 es évjáratú, 2708 üzemórával Rendszeresen karbantartott azonnal munkára fogható állapotban. Mezőgazdasági...
25.500.000 Ft
12 éve hirdető
2025. február 24. 20:04 CLAAS Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Claas Mega 360 C 600 as AutoContur gabona asztallal, szecskázóval, klímával, Gyári szállítókocsival, dobfordulat csökkentővel, 4774 üzemórával. Kifogástalan állapotban. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú...
31.900.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. február 24. 12:14 CLAAS Tolna, Simontornya
Eladó Claas Tucano 440 Évjárat: 2013 Üzemóra: 4600/2800 Motor: 260 LE C 540 Gabonaasztal szállítókocsival Remek, megbízható műszaki állapot! Akár lízingre is megvásárolható 10% + ÁFA önerővel! Megtekinthető: AGRI CS, Simontornya Bővebb információ: 06...
16.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. február 22. 13:54 CLAAS Csongrád-Csanád, Üllés
Folyamatosan karbantartott, 1 tulajdonos által üzemeltetett Claas Lexion 440 kombájn gabonaasztallal és két tengelyes vágóasztal szállító kocsival kihasználatlanság miatt eladó. Új mellső gumik, felújított szalmaszecskázó, ferdefelhordó stb....
49.990.000 Ft +ÁFA
4 hónapja hirdető
2025. február 17. 09:29 CLAAS Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
CLAAS LEXION 750 kombájn VARIO 750 asztallal és egytengelyes vágóasztal szállító kocsival lengyel gazdától eladó. A gép rendszeresen szervizelve volt, napi használatban van, és teljes szerviztörténettel rendelkezik. Szállításban tudunk segíteni....
2025. január 27. 20:39 CLAAS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas TRION 730 -. 2023-as évjárat - 408 lóerő - 214 munkaóra - 123 cséplőóra - 327 hektárt aratott - klíma - légpárnás ülés - Multikontrollos kartámasz - CEBIS terminál - gabonasztal + szállítókocsi - szalmaszecskázó - pelyvaterítő - 800/70 R32 +...
2025. január 27. 20:19 CLAAS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas TRION 660 TERRA TRAC - 2023-as évjárat - 408 lóerő - 52 cséplő üzemóra - 123 hektáron dolgozott - 7,7 méteres munkaszélesség - klíma - légpárnás ülés - multikontrolleres kartámasz - AutoContour - szalmaszecskázó - pelyvaterítő - elöl 635 mm-es...
2025. január 23. 09:39 CLAAS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas TRION 730 TERRA TRAC - 2023-as évjárat - 408 lóerő - 222 cséplő üzemóra - 7,7 méteres munkaszélesség - klíma - légrugós ülés + pótülés - 3 kamerás kamerarendszer - 12.000 L-es magtartály - talajkövető - AutoPilot rendszer - 1000 L-es...
2025. január 23. 03:29 CLAAS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Medion 310 Claas Medion 310 - 2008-as évjárat - 2.437 motoróra - 510-es gabona asztal + kocsi - klíma - AutoContour Nettó áron megvásárolható amennyiben rendelkezik Uniós adószámmal és Áfa fizető - Áfa körös vállalkozó. Németországi telephelyen...
2025. január 22. 23:29 CLAAS Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
CLAAS Lexion 7700 TT - 2023-as évjárat - 549 lóerő - klíma - légrugós ülés - CEBIS terminál - 3 kamerás kamerarendszer - AutoContour - 13.500 L-s magtartály - szlmaszecskázó - pelyvaterítő - 635 mm hernyótalp + 500/85 R30 Nettó áron megvásárolható...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (203)
- CLAAS (203)

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!