Hirdetés
John deere találatok 116 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
14 éve hirdető
2024. július 19. 22:29 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
A gép korának megfelelő állapotú. - 6 méteres gabona asztal - doblassító - kukorica átszerelő készlet - automata kormány előkészítés - a gép...
2024. július 19. 22:02 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO John Deere S780i (285/439 üzemórás) rotoros, 9,1 m 730X asztal+kocsi+repcekaszák, SF6000 AutoTrac, ProDrive 25 km/h, 900/60R32, kamera...
2024. július 19. 20:59 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 7200 2WD silózó 2db sárga villogóval, 1db vonófejjel, beszerelt szemroppantóval, légkondícionálóval, John Deere 640B...
14 éve hirdető
2024. július 19. 19:59 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
Nagyon szép, újszerű állapotban 4 WD-összkerék meghajtás 6,7 méteres gabonaasztallal pelyvaszóróval A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ...
8.800.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 19. 18:44 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2056 kombájn jó műszaki és szép esztétikai állapotban eladó! 4400 cséplő és 5400 motor üzemórával! Elől, hátul 90%-os gumik....
2024. július 19. 14:34 John Deere Békés, Békésszentandrás
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! DEMO 6,8 literes motor, doblassító, 800-as gumizás, JD 618R (5,5m)...
2024. július 19. 13:59 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9640 WTS kombájn 2 db sárga villogóval, 1 garnitúra kukorica készlettel, 1 db vonófejjel, 1 db kardántengellyel, 2 db...
2024. július 19. 12:34 John Deere Somogy, Kaposvár
Akár Lízingre 10% + Áfa önerővel! 6 ládás kombájn, 9 literes motor, doblassító, JD 620R (6,1m) asztal+kocsi, Zürn repcetoldat, szecskázó...
2024. július 19. 11:29 John Deere Somogy, Nagyatád
12,5 lit. motor, 4WD összkerék, 30 km/h, rotoros, GreenStar ready, 7,6m Geringhoff asztal+kocsi, szecskázó, 900-as gumi, hozam+nedv.mérő...
2024. július 19. 11:24 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere W650 kombájn vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, nedvességmérővel, hozammérővel, tolatókamerával, SF3000 antennával, GS...
2024. július 19. 11:19 John Deere Tolna, Paks
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! AutoTrac SF2, 4WD, doblassító, hozam+nedv.mérő, kompresszor, 625X...
2024. július 19. 11:01 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S680i (1879/2580 üzemórás) rotoros, 9,1 méteres 630PF asztal+kocsi+repcekaszák, SF3000 AutoTrac, ProDrive, 800/70R38 Good Year...
2024. július 19. 10:54 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere C670 kombájn 4WD hajtással. 622R vágóasztallal, Zürn Raps Profi II repcetoldattal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2009...
2024. július 19. 10:34 John Deere Tolna, Dombóvár
Akár lízingre 10% + Áfa önerővel! 9 literes motor, doblassító, JD 620R (6,1m) asztal + kocsi, szecskázó, Michelin gumizás, piros rendszám...
2024. július 19. 10:24 John Deere Tolna, Paks
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! AutoTrac, 4WD, doblassító, hozam+nedv.mérő, kompresszor, JD 622X...
2024. július 19. 07:59 John Deere Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy lízingre 10% + Áfa önerővel! 6 ládás, 25 km/h, JD 622R (6,7m) asztal + kocsi, ZÜRN repcetoldat, doblassító...
2024. július 19. 06:39 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 9540i WTS (2166/3264 üzemórás) 5 ládás kombájn, szecskázó, 618R 5,5 méteres gabonaasztal+szállítókocsi, dobfordulat lassító...
2024. július 19. 06:34 John Deere Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Szállítókocsi, Gabona vágóasztal 6 m, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (70%);...
2024. július 19. 06:24 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630R vágóasztal vágóasztal szállítókocsival, repcetoldattal, rendválasztókkal eladó. Gyártási év: 2009 Helység: Győrszemere
2024. július 19. 06:09 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9880i STS 4WD kombájn 1 db SF ITC antennával, 1 db GSD4 monitorral, AT Ready kivitel, 1 db félautomata vonófejjel, 1 garnitúra...
2024. július 19. 05:59 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630 vágóasztal vágóasztal szállítókocsival, repcetoldattal, rendválasztókkal jó állapotban eladó! Gyártási év: 2015 Helység:...
2024. július 19. 05:54 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere W650 kombájn Geringhoff Variostar gabonaasztallal, vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel,...
50.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 19. 05:29 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2015 Üzemóra: 1538 óra Teljesítmény: 251 kW / 341 LE Gumi méretek (első): Firestone 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin...
2024. július 19. 05:04 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere W650 kombájn 618R gabona asztallal, 4WD hajtással, kukorica készlettel eladó. Üzemóra: 3920/2652. Gyártási év: 2008 Teljesítmény...
2024. július 19. 04:54 Kombájn Békés, Telekgerendás
John Deere T660 2WD kombájn CommandCenter monitor, légkondícionáló, szecskázó, doblassító, kukorica átszerelő készlet, vonófej, John Deere...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (116)
- John Deere (78)
![Ez a 12 gyógynövény kiváló gyulladáscsökkentő](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4509/cikk_74509/fUszerek_fill_540x300_0.jpg)
Ez a 12 gyógynövény kiváló gyulladáscsökkentő
Számos gyógynövény rendelkezik gyulladásgátló tulajdonságokkal.![Szemetelt a horgász, komoly következményekkel kell számolnia](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4507/cikk_74507/nad_szemet_fill_540x300_0.jpg)